2010. október 30., szombat

"kezdet,végzet,egyik sem rejtély már"

'Biztos a fénybe érsz, ha fel tudsz állni mikor elbuktál, még bírnod kell, nem felejtheted el....'
Ő és Én. A legkedvesebb személy a számomra.Az a nő, aki mindig erős volt, mindig segített, szeretett, és vigyázott rám, ellátott a tanácsaival, felnevelt, boldog gyermekkort adott nekem, elbúcsúzott tőlem.El akar hagyni.Félek.Rettegek. Hol van már az amikor együtt sétáltunk, beszélgettünk, bicikliztünk, játszottunk, és csak együtt voltunk, élveztük egymás társaságát?! Hol vannak ezek boldognak tűnő idők? Mért nem lehet őket visszahozni? Annyira hiányoznak. Bármit megtennék hogy visszahozzam, odaadnám mindenem, feladnék bármit,csak egyetlen olyan napért. Ő mindig annyira erős volt, tudtam,hogy bármit elmondhatok neki, tartotta a lelket bennem, ma mégis, könnyező szemmel búcsúzott tőlem, hallgattuk Máté Pétertől a Most Élsz cimű számot, nem csodálkozott azon, amikor rám nézett és látta hogy ezerszer jobban sírok mint Ő.Csak szorította a kezem, erősen, és én tudtam hogy itt valaminek vége van.Valami elmúlt és soha nem jön vissza.Szép emlék marad minden, amiket soha nem felejtek el.De miért így?Miért most? Amikor a legnagyobb szügségem lenne rá... hisz Ő hozzátartozik az életemhez, nélküle úgy érzem nem vagyok egész.Nem is leszek soha.Fáj minden együtt töltött boldog pillanatra visszaemlékezni,és haragszom a világra hogy elveszi tőlem azt az embert, akiért bármimet odaadnám.Mit számít az élet, mit számítanak az emlékeink?! Épp azért emlékek, hogy őrizzük őket, de mit tegyek, ha inkább kitörölném őket?Csak azért hogy ne fájjon annyira, az elmúlás, élet és halál, egyszer eljön, de mindenkinek nehéz, Ő miért törődik bele ennyire? Miért nem harcol? Miért nem gondol arra hogy engem itt hagy, összetör.A szívembe gázol ezzel, lelkileg tönkretesz, még sem haragszom, hisz erről nem ő tehet.Az élet.Aki mindenkit megtanít.A sors.Ami ellen nem tehetsz semmit.Harag,fájdalom,üresség,kétely, és ezernyi kérdés ami bennem van.Az életem nélküle olyan üres lesz, túllépek majd rajta, de 100%-ig tudom hogy nem, ismerem magam.Semmin nem teszem túl magam egészen.Hát az elmúlást hogyan dolgozhatnám fel?!...Csak az jár a fejemben,hogy milyen lesz,ha abba a házba be kell mennem mégegyszer,de ő nem vár a kapu előtt.Nem fogad mosollyal, és nem ölel meg. Kereshetem a házban,a szobákban, hátha elbújt, de nem fogom megtalálni.Talán elment, és visszajön nemsoká... de már nem jön haza.Attól őrülök meg, hogy nem tehetek semmit, nem változtathatok a sorson.Bűntudat.Minden olyan szóért, amivel megbánthattam, amivel sebet okoztam és fájdalmat.Sajnálom ezeket. Örülök, amikor arra gondolok, hogy okoztam mosolyt is.Az élet legsötétebb útján vagyok,ott sétálok,egyedül,és rajtam áll hogy haza találok-e, vagy sem.Ha ez egy próbatétel, adhattak volna könnyebet is, kevésbé fájdalmasat.Mert ez,szörnyű.Végig kéne ezt egyátalán csinálnom?!...mi értelme van?... az hogy hónapokig,évekig fáj? Ha megtehetném, nem kérnék belőle, de nem tehetem meg, Ő is azt akarja hogy folytassam ott ahol abbahagytam,ne adjam fel, Ő sem tenné.Bírnom kell.Bírni is fogom.Mert sok embernek lesz még szügsége rám.A barátaimért,a családomért,végigcsinálom életem legnagyobb problémáját.Nem okozok csalódást....
Szeretlek, és tudom hogy jobb helyen leszel majd, ahogy te is mondtad "mi mindig nagyon szerettük egymást". Így van. Hidd el így is marad, amíg csak élek, és majd találkozunk akkor, amikor nekem is eljött az ideje.Talán még sok idő, de tudom hogy te mosollyal fogadsz majd, és ez erőt ad.Jó volt minden pillanat.Nem adnám oda semmiért az emlékeim.Örökké a szívemben őrizlek.Soha nem felejtelek el.Bármi is fog történni!
http://www.youtube.com/watch?v=IjwKJi7Gd3I

2010. október 28., csütörtök

A szivárvány...

...olyan sok színű mint az ember. Nem lehet kiigazodni normálisan senkin, vagy csak nem vesszük a fáradtságot hogy teljesen megismerjük egymást.Az emberek nagytöbbsége megjátszik egy szerepet, mondjuk egy társaságba, azért mert abban reménykedik hogy talán majd így "jobban" fogják kedvelni.Nem is gondol bele, talán jobb lenne ha önmagát adná, és ha ez nem is tetszik mindenkinek, ő boldog lenne mert nem egy béna színdarabnak lenne az egyik mellékszereplője. Mindenkinek van egy másik oldala,talán, de nem hiszem hogy annyira sokban különbözne a 2 oldal egymástól. Az egyik lehet kicsit bulisabb, a másik néha visszafogott.Ezeket össze lehet hangolni úgy, hogy mindig az lehess aki valójában te vagy.Semmi sem jobb szerintem annál, mint amikor tudod hogy a barátaid úgy fogadnak el ahogy vagy, minden hibáddal együtt.Soha nem voltam "rajongója" a kétszínű embereknek...akik a szemedbe röhögnek, próbálnak bevágódni, de a hátad mögött "nézd már a kis kurva...alig vártam hogy elmenjen".Pedig akad ilyen bőven.Soha sem tudhatod kik az igaz barátaid?!...dehogynem.Csak rájuk kell nézni.Ott vannak veled jóban,rosszban...és ott is lesznek.Ez nem csak egy érdekkapcsolat, ez maga a barátság.Amivel mindent legyőzhetsz, ami mindenhez erőt ad, ami segít az álmaid megvalósításában, bármilyen kilátástalan a helyzet.Segítenek, ha kell kihúznak a bajból, vagy legalábbis próbálkoznak, és a szándék a fontos.Az hogy megpróbálták.Hát ne adjunk okot a csalódásra, mi is legyünk jó barátok, és viszonozzuk azt amit kaptunk.Bár csalódni minden emberben lehet, de ha valaki kevesebb okot ad rá....kevesebb az esély.Megbántani bárki tud, mindenkinek lehet rossz napja, bárki mondhat sértő dolgokat, és mindenki érezheti hogy nem volt helyes amit tett.Nem teszem mindig a helyes dolgot, sokszor hibázom és talán bántok meg embereket, de elviselem ha ez történik, és beismerem a tettem, nincs mindig igazam, és én ezt el tudom viselni.Tanácsokat tudok adni, de megoldani emberek helyett dolgokat nem.Ugyanígy én sem várom el, hogy azt amit nekem kéne megtennem, más csinálja.Szerintem senkinek az élete nem erről szól,és nem is akarja hogy erről szóljon.Annál rosszabb nincs, mint ha valakit kihasználnak.

2010. október 26., kedd

legyünk barátok?!

Mostanában minden összejön... mindenkinek mindig van valami problémája, nyilván nekem is.Bár ez az élettel jár...de azért lehetne kicsit kevesebb, nem?! ... 15 évesen nem arra vágyom hogy állandó problémák között éljek.Nem bánom ha másnak kell segítenem...az csak figyelemelterelés a saját gondjaimról.Egy álca, ami mögé akkor rejtőzöm ha valami tényleg nincs rendben... a hamis nevetések és mosolyok amiket mostanában csinálok, elfedik azt aki valójában vagyok.Bár lehet hogy ez is én lennék...csak egy nagyon távoli személyiségem. Próbálok visszatérni arra az ösvényre, ahol még 2-3 hete jártam,csak eltévedtem a közepénél, és keresem a visszautat.Hosszú és küzdelmes lesz.De ez van.

A címre áttérve... helyes az, hogy azért térjünk vissza valakihez, mint barát, mert félünk attól hogy tönkreteszi magát? Iszik, vagy drogozik, mert nem tudja elfogadni azt ami már nincs és nem is lesz soha?! Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.De ha már ez igy alakult, miért ne tehetnék meg mindent azért, hogy ne legyen semmi baja... nem leszek ilyen, jobb akarok lenni... és őt sem akarom elveszíteni.Főleg nem így. Ha szügsége van rám, én ottleszek. Nem hagyom cserben, az nem én lennék.Hiszen a barátokért mindent, bármikor!

Ez csak ilyen rövid valami... muszály volt leírnom.
Csáó.

2010. október 23., szombat

példaképek.

Sok embernek van példaképe.Nem mindenkinek, de valaki úgy gondolja, jó hogy tud valakihez viszonyítani.A cél nem mindig az, hogy pont olyanná váljunk mint az a személy.

Az én példaképem a Mamám.Ő olyan ember aki a családot,és a barátokat összhangba tudta hozni.Mindenre volt ideje, nevelte a gyerekeit, de a barátait sem hanyagolta el.Ezért szerették/szeretik őt sokan.Mindig mindent megoldott, és soha nem adta fel az álmait.Megdolgozott azért hogy szeressék és tiszteljék, senki egy rossz szót sem tudna róla mondani.Nekem is ez a vágyam.De a család és a barátok összhangba hozása nagy feladat a számomra.A kettő eddig nem nagyon ment.De próbálkozok, csak lehet hogy nem eléggé. Ez igy nem valami jó, hogy minden időm a barátaimmal töltöm, és a családomat szószerint elhanyagolom.Nyilván nekem jó, mert imádok velük lenni, de a családomnak meg rossz.Van akitől tudok tanulni és mindent megteszek azért hogy mindenkinek jó legyen.Most ezt a feladatot találtam ki magamnak.Majd meglátjuk mi lesz ebből.Vagy marad minden a régiben, vagy egy kicsit változok.

De miért is jó ha az embereknek vannak példaképeik?!...Hát jó kérdés.Én sem tudom...csak érzem hogy jó, amikor arra gondolok hogy ő ezt biztos ugyanígy tette volna, vagy esetleg másképp.Egyszerűen jóérzés.Nem arról van szó hogy mindenáron rá kell hasonlítani.Szó sincs róla.Olyannak kell maradnod amilyen te vagy, ez lesz mindenkinek a legjobb :)

Pápá.

2010. október 21., csütörtök

Csalódhatsz a családodban, a barátaidban, a szerelmedben és igazából bárkiben.Senki sem tud tökéletesen, és mindenki számára megfelelően viselkedni.Hiába is szeretnél mindenkinek megfelelni, ez lehetetlen. És lesznek olyan emberek, akik már a neved hallatán elkerülnek, mert hallottak rólad ezt-azt, és lesznek akik kitartanak melletted örökké.

Az biztos hogy ha egyszer csalódtál valakiben, arra emlékezni fogsz.Kibékülhettek,de tapasztalat hogy a bizalom nem lesz ugyanolyan soha.Az ember nehezen felejt.

Minden barátom, és sokan a baráti csoportomon kívül is tudják milyen vagyok.Bár páran azthiszik hogy ismernek, és már biztos azért mert egyszer összefutottunk, legjobb barátok vagyunk.Persze. Mindenki tudja milyen nehéz kiismerni a másikat.Sokszor 7-8 hónap alatt sem sikerül teljesen.Ez is tapasztalat :) valaki még most is tud meglepetéseket okozni nekem :) de nem bánom, sőőt...
Sokan mondják hogy nehezen ismertek ki engem.Ez azért van mert nem vagyok olyan nyílt, a problémáimat sem mondom el minden létező embernek.Csak akiben bízok.Annyira meg tudok szeretni valakit, hogy ha valami baja lenne.......bele sem merek gondolni.Szörnyű.

Az életem mostmár jó 1,5 éve csak a barátokról szól.Értük bármit,bármikor,bármerre is vannak.Nekem ez jó.Vannak aiket jobban szeretek,vannak akiket kevésbé.Ez valószínű azért lehet, mert érzem hogy ő sem szeret annyira.De a barát az barát :)

love & friends :$ <3

2010. október 17., vasárnap

tegnap.

Összességében jó volt nagyon. Végre találkoztam Dórával,Tomival,az ő barátnőjével Renivel, Andrással,Krisztával és egy barátnőjével Szilvivel.Voltunk városban, Andrással különösen sokat beszélgettem. Úgy érzem a 3 év alatt, most vagyunk úgy tényleg barátok.Ennek örülök :)
Hazaértem olyan fél 11 fele. Persze fáradtan, azonnal msn. Beszélgettem azokkal akik éppen fenn voltak, és rámírtak. Kb 2 ember. Néztem én hogy csak ilyen kevesen vannak fenn. De aztán rájöttem hogy mindenki bulizik.

Tegnap veszekedtem egy lánnyal. Elég csúnyán. A lényeg végülis, hogy emberek! Ahoz hogy egy kapcsolat tönkremenjen, 2 ember kell. Nem lehet hibáztatni a másikat. Vagy ha ezt tesszük, először nézzünk nagyon mélyen magunkba, és ha ott minden tiszta, akkor lehet a másikra kenni. Mert ez a lány szakított a barátjával. És tegnap egy bizonyos beszélgetés után ismét ráírt a fiúra.Azt mondta rá hogy "balfasz volt". De nem is érdekli, hogy 100%-ig tudja hogy a fiú még szereti, és bármit megtenne azért hogy újra összejöjjenek. A lány csak bántja őt. Ezen felidegesítettem magam. Az biztos, hogy a szakítások nagytöbbségében, az egyik félnek rossz lesz. Mert általában az egyik ember eldönti hogy szakít,meg is teszi, csak a másik ember még szereti az illetőt. Valakinek felejtenie kell, de annak a legrosszabb. Felejteni azt az embert akit szerettél, együtt voltatok X hónapig, és megszoktad hogy veled van.

De tényleg ebből áll egy kapcsolat? Hogy egy idő után megszokjuk egymást, és már csak ez tart össze minket?! Az együtt töltött hónapok alatt a szerelem átalakul szeretetté?! Szerintem nem. A szerelem nem tűnik el. Elég rég rájöttem erre... úgy 3-4 hónapja, és még most is érzem hogy nem múlik csak erősebb lesz.Hiába menekültem előle,csak magamnak tettem rosszat hogy megpróbáltam mással,rossz ötlet volt már tudom.... De kinél hogy van... ha valaki nem szerette soha eléggé a másikat (szerelemmel) akkor nyilván nem is marad meg sokáig az érzés és csak megszokást hagy maga után. Én úgy gondolom, ha igazán szeretsz valakit, nem fog csak eltűnni az érzés, nekem hiányozna. Bár ez én vagyok. Mindenki gondolja át mi a jó neki :)
Csók.

2010. október 16., szombat

ja.

Vannak olyan barátaink, akik csak úgy vannak. Eljársz velük ide-oda, bulizol, jólérzed magad, tudod hogy a társaságukban igazán élsz és elengedheted magad. Szeretnek téged, te is szereted őket.

Vannak azok, akikről úgy érzed az igaz barátaid. Velük is elmész szórakozni. De velük érzed hogy nem csak abból áll a kapcsolat hogy buli,piálás, és egyéb. Hanem tudod hogy őket bármikot ki lehet zökkenteni ebből és félrehívni beszélgetni, ha valami gondod lenne. Tud értelmes tanácsokat adni. Itt is ugyanúgy: szeretnek téged, te is szereted őket.

Meg van a kettő együtt. Szerintem azt nem kell leírnom milyen :)
Mindenkinek van gondolom ilyenis, olyanis. Választani nem kell közülük, mindkettő jó. Csak tudni kell mikor kire számíthatsz :)

Pálma,Dóra,Máté,Timi,Peti,Tibi,Matya,Dorottya,Ella,Tomi,András,Fanni,Kriszta,Tita,Gábor,Enci,Anita (L) köszönöm a régóta tartó barátságot. Szeretlek titeket, nagyon :)  forever <3

Pápá :)

2010. október 15., péntek

Hogyha már tényleg nem tudod mit kéne tegyél...

akkor mivan?!... hát az, hogy úgy cselekedsz ahogy NEKED tetszik.Nem hallgatsz mások üres véleményére.Senkiére. Átgondolsz mindent alaposan, 10x ha kell. De akár 20x. Felteszed a kérdéseket, akarod te ezt? Jó lesz ez neked?
És ha a válasz ezekre: nem... akkor hagyod az egészet úgy ahogy van, elfelejtesz mindent ami azzal kapcsolatos, kivered a fejedből a dolgokat örökre, megbékélsz a helyzettel, és majd később rájösz hogy milyen jól cselekedtél.

Ha a válasz: igen...akkor nem hagysz semmit rá, harcolsz addig ameddig csak tudsz és bírod,akár ki vagy merülve, akár nem, nem nyugodsz bele semmibe, és ha minden jól alakul, azonnal rájösz amint megkaptad amit akartál, hogy ez neked jó! Más kérdés hogy majd később ugyanúgy rájöhetsz hogy még sem volt jó, de akkor ez van.Te megtettél mindent, senki sem nézhet le azért mert feladtad az elején. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ez a megoldás jobban tetszik :) bár. most nincs olyan dolog amiért úgy különösebben harcolnom kéne...csaak, ha adódik valami helyzet, annál igy szoktam gondolkozni :) mondjuk ha jobban átgondolom, van valami amiért megéri harcolnom...de ez maradjon Titok ;)
Csókolom :)

ma.

Felkeltem. No suli. Jó volt. Mikor kicsöngettek már ott voltam a suli előtt, mert mért ne?! :) ... Találkoztam barátaimmal(Pálma,Dóra). Utána elmentem egy haveromhoz, névszerint: Tomi. :) előállt az ötlettel hogy fessem be a haját. Háát... be is festettem. De jóó lett :) büszke vagyok. Lesokkoltam mindenkit...de annyira hogy az egyik srác.. (András) szinte a sapkáján ugrált idegességében. Hát igen. Van amikor kijön rajtam, és rázúdítom arra aki ott van épp :) Ez olyan Melittás :P  Andrisnak és Tibinek bocsii :$

És ... lehet hogy ma elkövettem eddigi életem legnagyobb hibáját. Vagy még nem követtem el de el fogom?! :S ... háát. mivel nem tudom hogy hiba-e vagy sem, ezért valószínű hogy elkövetem. Ha elkövettem, ha nem, a későbbiekben bővebben leírom. De amig nem tudok semmit... csak annyit hogy ez alaposan meglepett... de nem tudom örüljek-e, vagy kételkedjek...majd látjuk :) my life.

Csókolom.

2010. október 14., csütörtök

hazugságok

Na igen. Ki nem hazudott már?!... gondolom mindenki legalább egyszer az életében :) ... Valaki annyira jól tud hazudni hogy profi benne, és tudja magáról hogy neki mindent elhisznek. Meg van aki annyira bénán hazudik és tisztán látszik rajta de azért ugyanugy csinálja hát...arra no comment, csak annyi hogy lehetne annyi esze hogy akkor nem csinálja de mindegy. Hazudni jó...egy ideig. Csak az a rossz meg enyhén ciki, amikor már azt sem tudod kinek mit/mikor hazudtál. Na hát ha másban nem, ebben az egyben biztos lehet mindenki hogy úgyis kiderül. Valószínű nem azonnal, de előbb vagy utóbb. Szokták mondani hogy "azt sem hiszem el amit kérdez" :D idáig azért már... ultragáz eljutni.De én nem szóltam :) akinek ez igy tetszik csinálja.Engem nem különösebben érdekel.Azért írtam le, mert vannak akik ezt csinálják. Számoljanak vele hogy úgyis meg tudom.És utálok csalódni :S (bár mondjuk ki nem?!). Úgy azthiszem ennyi.
Pá.
Háát...ma nem mentem suliba. Úgy ébredtem hogy azthittem fel sem tudok kelni. Na...aztán csak sikerült erőt vennem magamon és elsétálni az orvoshoz :D szerencsére senki nem volt előttem így kb. 10 perc alatt végeztem.Hurrá. Utána rájöttem hogy "basszus, hiányoznak az osztálytársaim :S" és elmentem a sulihoz. Nem is én lennék ha betegen nem mennék be még ha 10 percre akkor is :) Jó volt látni őket. Bár...reggel óta folyamatosan smsezünk, megállás nélkül de akkor is. Az nem olyan mintha látnám őket. Igen..ez a baj velem. Nagyon ragaszkodó vagyok...amikor elballagtam az előző osztályomtól az is nagyon megviselt. Mondjuk nem csak engem, mi a 8.-ba különösen összekovácsolódtunk. És nagyon szerettük/szeretjük egymást. Msnen mindennap beszélünk, meg szoktunk találkozni. Nem is tudnák már nélkülük élni úgy érzem :) és nagyon hiányoznak. De ez van. Egy osztály már soha nem leszünk. Hiszen szinte mindenki máshova ment, és mindenkinek vannak új barátai. De ez nem azt jelenti hogy nem is találkozhatunk nem igaz?! :D Ha rajtam múlik biztos nem szűnik meg a kapcsolat. Most azon vagyok hogy a régi baráti kapcsolataimat helyre hozzam, elhanyagoltam őket. Nem mindenkit de egy párat, egy ember miatt aki meg sem érdemelte. Nem jöttem rá hogy egy barát fontosabb, és akkor is ott lesznek amikor bajom van. Hát igen.. ez hiba volt. De már tudom mit rontottam el, még ha nem is mondják hogy rossz volt, nekem bűntudatom van. Mindent megteszek majd hogy helyre hozzam azt amit alaposan elbénáztam.Van rá esélyem, hiszen majd leülök velük beszélgetni, elmondok mindent amit gondolok és ha szerencsém van, és nem csalódtak túl nagyot bennem, akkor megbocsájtanak nekem.Remélem. Nem így akarok elveszteni 5-6 embert.Sőőt...sehogy sem akarom őket elveszíteni...erre sikerült rájönnöm 3 hónap alatt...hatalmas gratuláció nekem, hogy akkor sem hallgattam senkire, miért kell nekem ennyire önfejűnek és makacsnak lenni?!... hát...hiába szidom magam jobb úgy sem lesz azzal hogy itthon ülök és arra gondolok hogy mit rontottam el, mert már tudom, és mindent megteszek azért hogy többé ez ne forduljon elő. Az új barátaimra sokkal jobban fogok vigyázni, jobban fogom őket értékelni.Bár szerintem ez már meg is történt.Gondolom észrevették hogy mennyire ragaszkodom hozzájuk, mennyire fáj őket látni ha bajuk van, ezért is próbálok segíteni mindig, és tudatni velük hogy bármit elmondhatnak, és én akkor is ott leszek ha senki más! Ezt már bizonyítottam az egyik félnek. Most jön a másik. Hogy vissza szerezzem az elvesztett bizalmukat sokat kell még erölködnöm, de megéri mert azért hogy újra barátok legyünk megteszek mindent! Ígérem :)
Csóók.

2010. október 13., szerda

úgy gondolom az igaz barát...

olyan aki mindig meghallgat. Tanácsokkal lát el, és óv téged ha hibát követnél el. Ha mégis hibázol, kedvesen mosolyog és annyit mond "majd legközelebb." Hiszen nem ez a barátság? de igen! Abból áll hogy segítünk a másiknak, ki állunk mellette jóban rosszban, szeretjük és elfogadjuk az esetleges hibáival és minden tulajdonságával együtt. Nah igen :)
Ehez kapcsolódóan leírnám, hogy utálom ha valaki, akit nem is ismerek, próbálja nekem megszabni hogy kivel barátkozzak. Hogy van ez??... beszélgetek vele pár hónapja és már az egyik szülőmnek képzeli magát?!. Engem nem érdekel hogy csak jót akar. Van annyi eszem, hogy el tudom dönteni mi a jó nekem , mielőtt ő megítélni a másikat esetleg rosszul. Mindig önfejű voltam ezzel kapcsolatban (is) , még a szüleim sem mondhatják meg, és nem is mondhatták soha,hogy kivel barátkozom. Hát nem ez a személy fogja elkezdeni. Erre allergiás vagyok. Fel lehet az ilyennel idegesíteni, nem kicsit. Ahogy általában mindig, most is magamra fogok hallgatni.És nem érdekel mások véleménye! Ez az én életem, úgy cseszem el ahogy akarom, bármilyen dologról is legyen szó. A hibáimból fogok majd tanulni ahogy mindig és majd a jövőben használom őket. De mindent meg kell tapasztalni :)
Csóók.

2010. október 12., kedd

Olyan rosszul vagyok.Fáj a fejem.Ez biztos a sok stressztől van -.- mitől mástól?! Annyit aggódok mostanában mindenkiért, a barátaimért, a családomért, az életemért, a jövőmért. És az a rossz hogy nem is tudom ezt kinek elmondani.Anyámmal nem vagyok jó kapcsolatba, soha nem is voltam, nem is leszek, nem is akarok, nem hiányzik egyátalán hogy jóban legyünk. Van azt kész. Apa...hát vele nagyon jóban vagyok, de megvannak neki is a saját problémái, nem fogom még az enyémekkel is sokkolni. A barátaim... hát. úgy vagyok vele hogy inkább ők mondják el a problémáikat nekem, addig is amig próbálok tanácsot adni, leköt valami és nem a saját gondjaimra koncentrálok.Hiába vagyok szarul, az a jó hogy nem veszik észre. Mert nem mutatom ki. Ugyanolyan jófej próbálok lenni, hülyülök mint általában. Azzal a pár emberrel is igy vagyok akivel msnen beszélek csak. Minek kéne hogy elrontsam a kedvüket a gondokkal?! Inkább játszom azt, hogy minden rendben, minthogy bárkinek rossz legyen amiatt, hogy engem lát szenvedni. Tudom milyen amikor a barátod akit szeretsz rosszkedvű. Kérdezősködsz hogy mi a baja, miért ilyen?... ezt akarom elkerülni.A sajnálkozó tekinteteket/írásokat. Nyilván ha valaki rákérdez arra hogy "mi a baj?" elfogom mondani, ha olyan kapcsolatba vagyok az illetővel. (bár nincs olyan ember a barátaim közül, akinek ne mondanám el a bajaim. Mert mindenkit imádok és szeretek, akár találkoztam vele, akár nem, és bámelyikőjükért BÁRMIT megtennék!!) Szóval titkolni nem fogok semmit, de magamtól 100% hogy bele nem kezdenék ilyen beszélgetésbe, soha! ... hát ilyen vagyok. Ezt kell szeretni :D. ( ezt valószínű még sokszor elfogom mondani) Lehet gondolni hogy "úristen ez hülye"... de nem vagyok az. Ha jobban átgondolod, rájössz hogy ez olyan dolog, amit valószínű értékelnek benned. Állítólag rajtam nagyon látszik ha valami baj van, ahogy mondani szokták a barátaim "az arcomra van írva" hát igen :) Na de tényleg, problémák mindig is voltak, és lesznek is. Mert olyan hogy "tökéletes élet" nincsen! Minden ember álmai összetörhetnek. Mindenki tökéletesnek hitt élete sz*rrá mehet egyetlen másodperc töredéke alatt.Mert emberek vagyunk és sokszor hibázunk.De mindent meg lehet oldani, csak akarat kérdésre :)
Csók.
Ma rájöttem pár dologra.Ha szeretsz valakit, mutasd ki. Harcolj érte.Néha kockáztatni kell, és van amikor megéri, van amikor nem. De mivan akkor ha nem?!... semmi.Akkor tudod azt hogy te megtettél mindent, és nem úgy fogsz visszagondolni hogy "úristen de hülye voltam akkor, hogy nem mertem kockáztatni". Ez az élet rendje hogy néha csalódunk, de a hibáinkból tanulni kell és a következő helyzetnél visszagondolni a múltra.A csalódás az mindig egy lehetőség, de a sorsunkat valamilyen szinten irányíthatjuk. Ha eleve úgy állsz hozzá hogy jó lesz, akkor jó is lesz! Én is sok hibámból tanultam régebben, amit most már tudok értékelni. Nem feltétlenül jó rájuk visszagondolni de...tudom hogy volt értelme. Most meg, amikor már azt sem tudom mivan velem, hogy ki iránt mit érzek, még is úgy gondolom hogy ahoz eleget nem tanultam, hogy tudjam mi vár rám. De most már én is kockáztatni fogok, nem leszek gyáva. Képes leszek elmondani azt amit érzek, mindenkinek. Ez fontos dolog, hogy a másik érezze hogy szereted. Hiszen ő honnan tudhatná hogy mit érzel, ha szótlan vagy. "Az élet kockázat, és aki mer az nyer!" Én is nyerni fogok. Ezt már előre eldöntöttem!
Csók ;)

2010. október 11., hétfő

kavarások, pletykák.

Hát... ez a 2 dolog amitől a legjobban hányok. Van pár olyan ember, aki nem tud a seggén ülni, és nézni ki a fejéből, hanem olyan dolgokat kell kitalálnia ami egyátalán nem igaz. Azt elmondja valakinek, az az illető meg "aaah :O tényleg?? ne mondd már..." és elmondja még egynek.Hirtelen abból a storyból hogy "Mariska elvitt egy kutyát sétálni" az lesz, hogy " Képzeld mivan Mariskával, kórházba van mert a kutyája megharapta a torkát miközben a pasijával csókolózott". ( jó. nyilván ez egy hülye példa volt, de ezzel tudom érzékeltetni hogy mekkora képtelenséget találnak ki a szimplán unatkozó, másoknak rosszatakaró emberek) Undorító. Lehet azt mondani hogy "aki nem ad okot arra hogy pletyka keringjen róla, arról nem is pletykálnk" aha. Hát én például nem tudom mi okot adtam arra hogy a hátam mögött olyan dolgok kezdjenek terjedni rólam ami egyátalán nem igaz.Persze, ha valakivel összeveszel és úgy érzed hogy végleges mert olyan dolgot csinált ami nem megbocsájtható, de az az illető nem érzi ezt jogosnak, és dühös, valószínű hogy ki fog találni valamit amivel alád vághat. Ezzel nem kell törődni?!... DE KELL!... jó. Valaki nem törődik vele.Csak az nem én vagyok. Én legszívesebben az ilyen emberekkel alaposan elbeszélgetnék, de valószínűleg egyéb dolgok is lennének, főleg ha még neki állna feljebb hogy "mi az hogy kérdőre vonsz" és társai.Nem vagyok az erőszak híve, de úgy gondolom vannak olyan dolgok amiket úgy a legkönnyebb megoldani. (Nem azt mondom hogy másképp nem lehetne :D , de a legkönnyebb megoldás a legjobb nem?!) Na ja.Lehet kezdeni hogy "úristen. milyen felfogás ez??".. hát pont olyan ahogy én szoktam felfogni. Ennyi. De annyira érdekes hogy vannak akik igy is elfogadnak??...Vannak akiknek igy is jó vagyok?? Vannak hát. Ők érdekes módon nem csak a rosszat látják bennem. Visszatérve a pletykákra, aki valamit terjeszt valakiről, hát ... nem tudom. Nem túl jó dolog. És inkább mielőtt ilyet csinálnál, gondold végig milyen lenne ha rólad kezdődne el egy véget nem érő pletykasorozat, amit aztán lehet hogy soha többé nem tudsz lemosni magadról, hiába nem úgy volt ahogy a többiek mondják! ( nem kell félre érteni, semmi ilyesmi nincs velem kapcsolatban, de nem mondom hogy nem is lesz, hisz amennyi embert ismerek,és amilyen tulajdonsággal ők rendelkeznek, megeshet az ilyen). Egy a lényeg: gondoljatok bele milyen lehetne nektek. És akkor nem lesz semmi gond ;)
Csók.

2010. október 9., szombat

"Amikor a szív érez, az agy kihagy, a levegő elfogy, a véred lüktet, és érzed azt, ami a legrosszabb neked." Hihetetlen az hogy mennyire igazak ezek a dolgok. Hiszen, ha szerelmes vagy, az annyira jó.Egy ideig.Utána kezdesz belegondolni abba hogy "dee...ennek vége lesz egyszer nem?!". És innen elkezdődnek a problémák.Bizonytalan leszel.Hitetlenkedni kezdessz. Hiába érzed még mindig ugyanazt a másik iránt,hiába gondolsz még ugyanúgy rá, hiába érzed hogy ő kell neked. Minden hiába?!... és ha szakítotok csak a jóra emlékszel? A rosszak eltűnnek?. Nem. Sok jóra emlékszel..de azt szokták mondani hogy "a jót könnyebben elfelejtjük, mint a rosszat". Én a kapcsolatomból szinte csak a rosszra emlékszem. Voltak nagyon jó pillanatok.Amikor jó volt akkor jó volt. Amikor meg rossz, akkor az ku*va rossz volt. És ha kérdeznék, mire emlékszem azt mondanám: arra a napra amikor először csalt meg, arra az órára amikor először éreztem hogy már nem ugyanaz és valami hiba van, arra a percre amikor utoljára láttam, arra a másodpercre amikor hidegen a szemembe nézett. Nyilván ezek csak a rossz dolgok. Egyértelmű emlékszem pár jó dologra. Amikor először csókolt meg, arra a helyre ahol először találkoztunk, arra a napra amikor először mondta hogy : "szeretlek"... de kit érdekel?!... szakítottunk, és én már nem vagyok belé szerelmes. Szokták mondani hogy az "érzések nem múlnak el maradéktalanul soha"... hát nem tudom, ha valaki annyi rosszat kap egy kapcsolatban mint én, akkor szerintem ezek kiütik az érzéseket és csak gyűlölelet, megvetést,szánalmat hagynak maguk után.1 hónap?!... valakinek sok valakinek nem.Nekem nem volt az.De őszintén szólva bőven elég volt.És egyátalán nem bánom hogy vége van...mert igy jöttem rá hogy mi az igazi szerelem és nem ez volt az! Szerettem.Múlt idő. És ezt sem bánom.De aminek vége van, azt nem kell eröltetni, mert abból jó nem származik. :) . Csók.

2010. október 8., péntek

hihetetlen...

Ohh :) ma. Nagyon jó volt. Gólyaavatás. Végignevettük barátnőmmel :) felejthetetlen. Utána bementünk városba este 10ig. Hát az sem volt rossz ;) .Szóval a mai napom az ilyenekből állt.És rájöttem még valamire: nem kell bánnom semmit. "ne hiányolj senkit a múltadból, okkal nincs benne a jövődben". És ez az idézet mennyire igaz, a sors akarta igy hogy szakítsunk. Nem bánom azt sem hogy nem tettem meg amit szeretett volna. Ettől csak más lettem, és szeretek más lenni, kitűnni, nem átlagosnak lenni.Sokak szerint ez már túl sok bennem. A vágy hogy én más legyek. Talán igazuk van, de kit érdekel mások mit gondolnak?! ... én akkor is én leszek ha ez senkinek nem tetszik, mert kevés olyan ember van akiért megváltoznék. Hogy miért? mert szerintem azok az emberek, akik megakarják változtatni a másikat, azért csinálják ezt mert azt a tulajdonságot irigylik. Rám sűrűn mondanak jót és rosszat is, a legtöbb ilyen hogy: önfejű, makacs, hülye, szemét, kitartó, barátságos, szeretnivaló, aranyos. Csomó ellentmondás. Hogy van ez?! ... Valaki igy lát valaki úgy? Ez mitől függ? ... ezekre a választ nem tudom. Annyi van ilyenkor, hogy aki szemétnek lát, és a szemembe mondja azt biztos hogy becsülni fogom.Nem mondom hogy találkozni fogok vele még azokután...de tudni fogom hogy ő őszinte. Mert ezt szeretem,ha valaki nem fél kimondani a véleményét. Lehet hogy azért szeretem ezt mert én tökéletesen ez a szókimondó fajta, de nagyon őrült csaj vagyok. Ha valami érdekel, akkor én ott tombolok, sikítok, nevetek, őrjöngök. (: és ez nagyon jó. Mert imádom ezt csinálni.Főleg a barátaimmal... Nincs is annál jobb.Most megint összehordtam sok hülyeséget.Bocsi :$  Friends Forever <3 Pussz.

2010. október 4., hétfő

ez meg mi volt??

A barátság a feltétlen szeretet, meg a kölcsönös bizalmat jelenti?... már akinek :) ... ismerek nem egy olyan embert aki ugy van vele hogy "héé...vannak barátaim. csak szart se érek velük" ... na hát én más vagyok. Nekem a barátok a minden (L) Élni sem tudnék ha nem lenne legalább 1 olyan ember akinek mindent elmondhatnék. Nekem ez a jó. :) Akinek nem tetszik...elmehet a... :D bárhova.
Csók.

2010. október 3., vasárnap

"a valóságtól elszakadnék..."

Ooh tnap csodálatos nap volt.Semmi probléma,semmi szomorúság, minden vidám volt és felejthetetlen. Békéscsaba ahol még igy sosem jártam. Én és 2 barátnőm megbeszéltük és indultunk is. Odafele út szuper volt. Ott lenni is élmény. Annyit hülyéskedtünk. Jó volt Szegeden hagyni minden problémát és elutazni valahova.Visszafele úton végig nevettünk :) elmondhatatlanul jóó volt,bár mindennap ilyen lenne.(L).
A mai nap már kevésbé volt jó. Sőőt... szörnyű. Az a személy, aki mindig velem volt jóban rosszban, mondhatni felnevelt, most odavan kötve egy ágyhoz és a betegségtől mozdulni sem tud. Gondolhattam volna hogy ez lesz, de ki készül ilyesmire?!...én biztos nem. 1 éve húzódik már ez a betegség, a rák. Annyira szörnyű őt így látni, ennyire betegen, ennyire elesetten és szomorúan. A Mamám. Bementem hozzá a kórházba, rámosolyogtam, leültem mellé Anyával, és elkezdtem sírni. Nem bírtam tovább. Nem akartam neki mutatni hogy mennyire fáj az nekem hogy elhagy nemsokára, de nem sikerült visszafognom magam.Folytak a könnyeim megállíthatatlanul. Hiába próbáltam arra gondolni hogy rám néz, és bár nem tud megszólalni, mennyire fáj neki igy látnia engem.Hiszen tudom hogy mennyire szeret engem,az unokáját. Ilyenkor van az, hogy minden eszembe jut. Minden együtt töltött pillanat,akár jó akár rossz. Hogy mennyit segített, milyen sokat foglalkozott velem.És minden szó,amivel mosolyt csaltam az arcára, vagy akár amivel megbánthattam. Ha bajom volt hozzá mehettem. De mostmár nem lesz ez. Mert a betegség legyőzte őt. Próbáltam mesélni, de a hangom annyira remegett és ezt ő is hallotta. Fél óra. Ennyit voltam képes kibírni. Mielőtt eljöttem, odahajoltam hozzá, adtam neki egy puszit, és azt mondtam "Szeretlek". Teljes szívemből így gondoltam. Sikerült kimondania hogy "Én is" annyira jólesett, de úgy éreztem ez a búcsú. Nem akartam. Nem akartam búcsúzni. Még nem. De elkellett mennem, nem okozhattam még több fájdalmat neki azzal hogy nekem mennyire fáj. Nem lehettem önző.Nem lehettem telhetetlen. Valószínűleg holnap ugyanezt fogom csinálni. Nem hagyhatom magára. Nem fogom ezt csinálni vele, még akkor se ha ez engem teljesen kikészít.Minden reggel sírva ébredek és vele álmodok. De ez nem számít. Csak az hogy én vele legyek,amig csak lehet. Kihasználjam a vele töltött idő minden percét. És így is fogom csinálni. Jólesett leírni ezt. Köszönöm mindenkinek. Ígérem nem mindig csak a problémákat fogom leírni, de mostanában abból van sok. Puszi.