'Biztos a fénybe érsz, ha fel tudsz állni mikor elbuktál, még bírnod kell, nem felejtheted el....'
Ő és Én. A legkedvesebb személy a számomra.Az a nő, aki mindig erős volt, mindig segített, szeretett, és vigyázott rám, ellátott a tanácsaival, felnevelt, boldog gyermekkort adott nekem, elbúcsúzott tőlem.El akar hagyni.Félek.Rettegek. Hol van már az amikor együtt sétáltunk, beszélgettünk, bicikliztünk, játszottunk, és csak együtt voltunk, élveztük egymás társaságát?! Hol vannak ezek boldognak tűnő idők? Mért nem lehet őket visszahozni? Annyira hiányoznak. Bármit megtennék hogy visszahozzam, odaadnám mindenem, feladnék bármit,csak egyetlen olyan napért. Ő mindig annyira erős volt, tudtam,hogy bármit elmondhatok neki, tartotta a lelket bennem, ma mégis, könnyező szemmel búcsúzott tőlem, hallgattuk Máté Pétertől a Most Élsz cimű számot, nem csodálkozott azon, amikor rám nézett és látta hogy ezerszer jobban sírok mint Ő.Csak szorította a kezem, erősen, és én tudtam hogy itt valaminek vége van.Valami elmúlt és soha nem jön vissza.Szép emlék marad minden, amiket soha nem felejtek el.De miért így?Miért most? Amikor a legnagyobb szügségem lenne rá... hisz Ő hozzátartozik az életemhez, nélküle úgy érzem nem vagyok egész.Nem is leszek soha.Fáj minden együtt töltött boldog pillanatra visszaemlékezni,és haragszom a világra hogy elveszi tőlem azt az embert, akiért bármimet odaadnám.Mit számít az élet, mit számítanak az emlékeink?! Épp azért emlékek, hogy őrizzük őket, de mit tegyek, ha inkább kitörölném őket?Csak azért hogy ne fájjon annyira, az elmúlás, élet és halál, egyszer eljön, de mindenkinek nehéz, Ő miért törődik bele ennyire? Miért nem harcol? Miért nem gondol arra hogy engem itt hagy, összetör.A szívembe gázol ezzel, lelkileg tönkretesz, még sem haragszom, hisz erről nem ő tehet.Az élet.Aki mindenkit megtanít.A sors.Ami ellen nem tehetsz semmit.Harag,fájdalom,üresség,kétely, és ezernyi kérdés ami bennem van.Az életem nélküle olyan üres lesz, túllépek majd rajta, de 100%-ig tudom hogy nem, ismerem magam.Semmin nem teszem túl magam egészen.Hát az elmúlást hogyan dolgozhatnám fel?!...Csak az jár a fejemben,hogy milyen lesz,ha abba a házba be kell mennem mégegyszer,de ő nem vár a kapu előtt.Nem fogad mosollyal, és nem ölel meg. Kereshetem a házban,a szobákban, hátha elbújt, de nem fogom megtalálni.Talán elment, és visszajön nemsoká... de már nem jön haza.Attól őrülök meg, hogy nem tehetek semmit, nem változtathatok a sorson.Bűntudat.Minden olyan szóért, amivel megbánthattam, amivel sebet okoztam és fájdalmat.Sajnálom ezeket. Örülök, amikor arra gondolok, hogy okoztam mosolyt is.Az élet legsötétebb útján vagyok,ott sétálok,egyedül,és rajtam áll hogy haza találok-e, vagy sem.Ha ez egy próbatétel, adhattak volna könnyebet is, kevésbé fájdalmasat.Mert ez,szörnyű.Végig kéne ezt egyátalán csinálnom?!...mi értelme van?... az hogy hónapokig,évekig fáj? Ha megtehetném, nem kérnék belőle, de nem tehetem meg, Ő is azt akarja hogy folytassam ott ahol abbahagytam,ne adjam fel, Ő sem tenné.Bírnom kell.Bírni is fogom.Mert sok embernek lesz még szügsége rám.A barátaimért,a családomért,végigcsinálom életem legnagyobb problémáját.Nem okozok csalódást....
Szeretlek, és tudom hogy jobb helyen leszel majd, ahogy te is mondtad "mi mindig nagyon szerettük egymást". Így van. Hidd el így is marad, amíg csak élek, és majd találkozunk akkor, amikor nekem is eljött az ideje.Talán még sok idő, de tudom hogy te mosollyal fogadsz majd, és ez erőt ad.Jó volt minden pillanat.Nem adnám oda semmiért az emlékeim.Örökké a szívemben őrizlek.Soha nem felejtelek el.Bármi is fog történni!
http://www.youtube.com/watch?v=IjwKJi7Gd3I
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése