csak őt ne!

Mindenki tudja mennyire szeretem. Mindenkinek elmondtam már ; ne tegyék. Kértem szépen,kértem csúnyán ; nem volt elég, nem számított, nem érdekelt senkit. Hát akkor engem miért kellene hogy érdekeljenek ők? ... A barátaim. Egyformán szeretem őket, érdekel a sorsuk, a jövőjük,az életük, a problémáik.De ha ők az én egyetlen kérésem figyelembe se veszik mit tegyek?! Üljek és várjak a csodára miszerint "lesz még jobb is" . Én biztos nem. Körülbelül fél órás sírógörcsöt kaptam amikor megtudtam mit akarnak. Oké lenyelem. Meglátjuk mi lesz belőle. A nagy találkozás. Boldog vagyok. Annyiszor kértem már... annyiszor elmondtam ; "szeretem,fontos még, kérlek, ne tedd, ha egy kicsit is fontos vagyok." Sz*rt se ért. Jó...akkor nekem se fog érni a ti életetek semmit... most ezt mondom de úgy sem tartom be.Mert én SZERETLEK TITEKET IS. Legyetek addig boldogok amig nem veszek erőt magamon, csak rá kell jönnöm hogy lehet hogy jobb lesz nekem úgy. Addig még élvezzétek.

félek.

Ismerkedni. Közeledni...de csak olyanokkal akik tudom,hogy többet akarnak mint barátság. Ez a félelem a múltamból jön. Talán attól félek,hogy megint megaláznak, megbántanak, eltaposnak és magamra hagynak. Le kéne tudnom küzdeni ezeket,de valahogy 3 hete sikertelen. Akarom is meg nem is. Ha újra a régi leszek akkor tudom hogy teljesen elfelejtem őt.Amire még nem vagyok készen.Elfelejteni az elfelejthetetlent.Kín és szenvedés...Fájdalom és gyötrődés. Az élettel járó problémák. Azthiszem senkinek nem mondok újat azzal, hogy ; néha a szerelem a legfájóbb érzés.

"Nem téphetem ki a szívem puszta emlékek miatt, csak ha Te kéred és itt állsz előttem,hogy a kezedbe adhassam"

már semmi nem számít.

Az emberek nagytöbbsége mindennap talál valami okot a boldogságra. Egy kisebb nevetés, egy jól sikerült buli, vagy bármi ami mosolyt csal az arcodra. Ez egy érték. Nem becsüljük meg mert miért is tennénk...hiszen ez nem olyasvalami amit pénzen meg lehet venni. "Értéktelen" mondhatnánk ezt is. Valaki számára viszont ez az egyetlen fontos dolog. Karácsony van. A szeretet ünnepe. Elméletileg. Sokan ünnepelnek,díszítik a fát, kibontják az ajándékokat stb. Megszokott családi dolgok ezek. Van akinek több jut, van akinek kevesebb. Úgy gondolom azok, akiknek elég sokat kell nélkülözniük jobban megszokták becsülni ezt a helyzetet. Nekik a családi mosoly, és a szeretet a lényeg. Nem a pénz és a drága ajándékok. Mert manapság ez az úr. A pénz. Mindent ez irányít. Mindenkit elcsábít. A normális emberekből hirtelen lesznek nagyképű gerinctelen férgek. Kihasználnak mindenkit, nem törődnek semmivel, eltipornak. Százszor beletaposnak a gyengébb emberbe, "csak egy utolsó rugás, csak még egyetlenegy". Tönkretesznek mindent. Hátat fordítanak nekünk és élik a saját életüket. Vajon ők csinálják jól?! ...

elgondolkodtató.

Pl az emberek sokszínűsége. Imádom azokat akik nem félnek ha egy kicsit "megnézik" őket. Mernek önmaguk lenni, és nem "tagadnak le". Sokszor gondolkozom azon milyennek tűnhetünk kívülről szemlélve. Talán őrülteknek. Idiótáknak. Csak a külső emberek nem érzik a hangulatot, a jókedvet és a boldogságot. Ítélkeznek pedig lehet, hogy előző este pont ugyanezt csinálták. Képmutatóak. Tisztelet a kivételnek persze!
De mindenki tudja; egyszer vagyunk fiatalok és fiatalság BOLONDSÁG. Ami az én baráti társaságomon elég erőteljesen látszik :) Soha, semmiféleképpen nem tagadnám le őket. Mert ha ők megértenek engem, a lelkemben felragyog a nap.

nem tetszik bazdmeg' ?

Járjuk az utcákat egy páran. A nevetésünktől hangos az egész tér,kit érdekel? Kinek van joga ahoz,hogy ezt megpróbálja ellopni tőlünk? Senkinek.
Hiszem hogy az élet egy bizonyos szintig ajándék. Lehet néha szenvedés, de minden rosszban van valami jó és csodálatos.
Ez a nap is biztos elég önfeledtre sikerült. Felhőtlen jókedv és furcsa érzések kavarogtak bennem. Jó volt látni a barátaim és sokat lenni velük együtt.

Nem szeretem ha a barátaim megsértődnek rám. Rosszul esik. Egyetlen hibáért amit véletlenségből követtem el nem hiszem hogy vérig kellene sértődni. Főleg nem egy olyan embernek akit szinte a testvéremnek tartok, annyira közel áll hozzám.Mindent megbeszélek vele, és bízok benne teljesen.Bár régebben több időt töltöttünk együtt, mindennap gondoltam rá. Nem érzem magam túl jól emiatt. Ember vagyok és sokszor hibázok. De majd ha mindenki megtapasztalja milyen az, amikor tényleg elkövetek egy hibát, amit talán már vissza sem lehet csinálni, akkor visszakívánják a múltat. Az életemet alakítanom kell,mert más nem csinálja meg helyettem. Szeretném ilyenkor tudni, kit mit érez,gondol ezekkel kapcsolatban de nem látom,maximum eltudom képzelni.A csalódottság csak egy kétértelmű érzés, nem tudod mit takar...sok benne a "talán".

Volt már olyan...

hogy elhagytak valakiért. Hogy megbántottak valamiért. Felfogtam a dolgok pozitív oldalát; " nincs több szenvedés" címen, milyen jó. Hagyni kell a dolgokat maguktól sodródni. Nem avatkozok a sorsba bele, minden megvan írva. Mert én ebben és magamban hiszek. Tudom, hogy ha akarok valamit, könnyen feladom. De tisztában vagyok azzal,hogy ha már hagyom veszni a dolgokat akkor azok nem is jelentettek annyit. Minek adnám azt fel,ami az életemhez kell. Hülyeség lenne. Mindig találok olyan dolgot amiért érdemes felállnom újra és újra a padlóról. Tele sebekkel és zúzódásokkal is. Magabiztosan sétálok az utamon ahol ha megtalálom az örömöt,boldog vagyok. A Föld kerek. Forog nélkülem is, ezzel tisztában vagyok.De ha már egy ember van, akinek az élete nélkülem kevesebb lenne,megérné. Így is megéri minden egyes nap felkelnem. Tudom, hogy valam jó úgyis történik velem, ha akarom ha nem. A rosszakkal ugyanígy van. Nem lehet mindennapom maga a tökéletesség. Beárnyékolja ezer dolog, de kit érdekel?!...Engem nem. Vannak még meglepetések, hiszek a csodákban is. Szerintem minden alakulhat úgy, hogy el sem hiszed,hogy így történt. Igenis léteznek. Bennünk élnek, mi emberek is csodák vagyunk. Van képzelőerőnk és annyi minden más mellé. Mégsem használjuk ki. Nem is kötelező. Valaki azt is csodának könyveli el,hogy túlélte a napot :) de végülis nincs igaza?!... A túlélés ebben a világban nehezebb mint bárki is gondolná.

mert most ez van!

Sokáig úgy éreztem, ez nem velem történt meg, hogy úgy elmenekülnék nagyon messzire mindentől. De miért tenném, nem vagyok gyáva. Én élni akarok.Élnem kell. Van még célom, vannak álmaim,barátaim,családom.Többet érnek annál,hogy egy csalódás miatt, ami még többször előfordulhat,eldobjam őket.Soha. Ennél jobb bánásmódot érdemelnek tőlem. Nekik sem jó látni ahogy néha csak úgy rámjön a sírás.Én tudom. Nem egy barátommal éltem már ezt át, bár akkor még nem értettem őket teljes mértékben.Most hogy velem teljesen ez van, átérzek minden fájdalmat amit ők. Valamelyik nap még azt írtam "tudja hogy feladnék érte bárki újat"... ez már nem teljesen igaz. Nem tenném ezt soha senkivel.Átgondoltam a dolgokat, és talán találok egy jobbat.Aki pont hozzám illik. Milyen szép álmok. Tetszenek nekem.Változni akarok, ami a gondolkodásomat illeti persze. Felfogom a dolgok rossz oldalát, a jóra pedig ügyet sem vetek. Szükségem van sok szeretetre,megértésre,gyengédségre.Ez vagyok én.Egy nagy gyerek, és mindig is ilyen leszek. Erről sajnos nem tehetek.Nem változnák ha kérnék akkor sem.Valahogy,nekem sokat jelent az aki tényleg én vagyok.Szeretem a sokoldalúságom.Nem egoistaságból írtam ezeket,csak a tények beszélnek belőlem. Az hogy mindenkinek meg akarok felelni,nem olyan nagy dolog.Másoknak.Nekem állandó feszültséget jelent; "vajon jól nézek ki?, kedvelnek?" ... A baj az hogy a választ sokszor csak később tudom meg. Nekem annyi mindenkire van szükségem...annyi emberért adnám oda bármimet...De valakinek ez sem számít.Csak eldob mint egy használt zsebkendőt.Fáj amikor valaki magamra hagy az életem legrosszabb pillanataiban, amikor nem értenek meg és elhanyagolnak. Most is van akinél ezt érzem, fáj. Elmondhatatlanul.Kibírhatatlanul. Olyan érzelmes vagyok. Egy aprócska szóval meg lehet bántani. Nem mutatom ki, csak a sokadiknál. De nem könnyekkel, sokkal jobban fájnak ilyenkor a visszaadott szavak.Az összes érzelmem elmondása a szemébe, ahol láthatom a reakciót, a csalódott fájdalmat.Talán ez egy bosszúállás.De nem tud érdekelni. Én ilyen vagyok,és ha minden jól megy, ilyen is maradok.

feladtam mindent,most mondd még mit vársz?!

Láttam álmokat összetörni a környezetemben.Nem tudtam ugyan elképzelni teljesen milyen érzés, mégis fájt. Égetett. Most hogy az én vágyaim maradtak teljesületlenül, kétségeim vannak. Mindennel és majdnem mindenkivel kapcsolatban. Talán csak én reagálom túl a dolgokat de ebben sem vagyok biztos.
Mit gondolhatnak rólam amikor magamat teljesen átlagosnak gondolva sétálok az utcán. Azon gondolkozom vajon látják-e amit én érzek. Hogy van-e egy ember is, aki észreveszi hogy itt valami nincs rendben.Aki meglátja a szememben azt a kis könnycseppet amit vissza kell fognom.
Voltam pár napig különösen rosszul, de rájöttem; visszacsinálni nem tudom ha belehalok, ha mindig erre gondolok,bármit is teszek, akkor sem. Tegnap láttam a reményt felcsillanni de mielőtt még kezdtem volna magam bármibe is beleélni, elhesegettem a gondolatot. Nem akarok csalódni. Nincs erre szükségem. Így is érzem minden percben mennyire rossz. Ilyenkor örülök hogy nem ringatom magam hiú reményekbe,hogy képes vagyok a valóságban élni a saját szabályaim szerint. Nem gondolok semmit jónak. Pesszmista lettem az elmúlt 2 hétben. De a magabiztosságom visszafog jönni, csak idő kérdése.

"Csak álmodás vagy ébredés,
Szép szavak de átverés,
Dobbanás vagy dermedés,
Nincs dobbanás csak szenvedés,
Ne az égre nézz a földre szállj,
Ne játszunk így ha nincs szabály,
Hazugság az életed,de tudom már miért teszed;
Bosszúból."

már tudom...

Az életet magunk alakítjuk. Nem más. Ha én azt akarom hogy jó legyen akkor jó is lesz. Talán. De mindenki túlbonyolít mindent. Néha úgy érezzük senkire sem számíthatunk. Van amikor későn jövünk rá, ki is volt az igazán fontos. Én még időben vagyok. Nem szeretek senkit ok nélkül megbántani. Van hogy úgy gondolom, a véleményemet ki kell mondanom, különben nem fogom bírni, és sírni kezdek. Van amikor annyira ideges vagyok hogy a szavaim égető parázsként törnek a felszínre, de nem számít. 4 hónapja még lehetetlennek hittem hogy valakit ilyen kevés idő után megszeretek. Hát pozitívan csalódtam. Már érzem hogy ez egészen más mint amiket eddig átéltem. Soha nem tudtam milyen az amikor van egy olyan valaki aki meghallgat, aki óv téged, aki nem bánt. De most már tudom. Érzem azt hogy fontos vagyok, és remélem ő is érzi mennyire fontos. Nekem ez a barátság jelenti most a támaszt az élettel szemben. Ez a pajzs ami soha nem hagy tán el. Én segítek ha kell bármiben, számíthat rám bármikor, és annyira furcsa érezni hogy ez fordítva is így van. Rengeteg érzés van most bennem ezzel kapcsolatban. Szoknom kell a gondolathoz hogy most ez a helyzet.Minden percét élvezem. Amikor beszélgetünk, vagy csak hógolyózunk mint két kisgyerek. :)  Ezért érdemes bármit feladni. Régebben máshogy gondoltam, ma már tudom mi a helyzet. Nem a régi volt a jó, hanem az új, ami megtanított az életet jobban élvezni, együtt örülni másokkal, mélyebben lélegezni, elengedni magad teljesen. Köszönöm neked :)

Az életemen könnyedséggel lépek túl...

Van az úgy hogy elszalad a ló. Érzed hogy most messzire visz.De leszállhatsz, és nem lehetsz lusta hogy gyalogolj visszafele :)

Aztmondják, van egyfajta nyugtató dolog a hangomban,amikor komolyan beszélek. Valami olyan,ami miatt elgondolkoznak a mondanivalóm lényegén.Én ezen mindig csodálkozom, hisz ilyenkor csak a bennem lévő feszültséget oldom fel azzal,hogy amit véleményként kigondolok megosztom.Sosem gondoltam magam egy támasznyújtó embernek.Hisz ha barátok vagyunk, osztozunk jóban rosszban,nem hittem hogy ez egy kiváltság lenne. Most sem hiszem. Vagyok amilyen vagyok. Bár elgondolkoztató az emberek alkotta vélemények sokasága.Egyszerű de mégis nagyszerű.Hihetetlen de egyben csodálatos.

"Lehetek jó barát, vagy kimondhatatlanul rossz ember,lehetek én a tökéletes, de lehetek én a nép legalja, lehetek a menny,de lehetek a pokol, lehetek a nap ami megvilágít, de akár a sötét éjszaka ami az elmúlásba csábít,lehetek az életed középpontja, vagy az életed megrontója, lehetek veled, de lehetek nélküled is."

"én maradok még, többet nem akarok már...

...mert a szívem a régi, de körülöttem már senki sem érti"

Úgy érzem belülről haldoklom. Ha nem teszek valamit, egy érzés felemészt. Az az érzés, aminek gyönyörűnek és tisztának kéne lennie, most mégis beszennyeződött. Boldogság helyett csak mérhetetlen fájdalmat okoz nekem.Én nem akartam ezt. Többre lenne szükségem,érzem. Jobbat érdemelnék tán?..

Nem hiszem.

Nekem kell eldöntenem mit akarok, hisz milyen is lenne, ha mindenkire hallgatnák,csak a saját érzéseimre nem.Mindig ez volt a középpontba számomra. Én és az érzéseim. Mostanra ez megváltozott. Minden fontos nekem, csak én nem. De Ő. Az életem középpontja volt.Most is az.

Senki nem érzi át úgy ahogy én. Annyira furcsa, ha visszagondolok a közös múltunkra, mosolygok,talán sírok.

Annyiszor bújtam el az érzéseim elől.Söpörtem a szőnyeg alá azzal az indokkal "áh, nem számít".Későn jöttem rá, hogy nagyon is számít. Annyi dologgal kevesebb lennék ha Ő nem lett volna. Szerelem.Kétségek.Gyötrődés.Fájdalom.Megbocsájtás.Feltétlen szeretet.Élet.Vidámság.Féltés. Minden tapasztalatom neki köszönhető. Az ő szerelmének. Nem tartott sokáig, de nekem a világot,az életet jelentette.De mostanra, belefáradtam.Elegem van. Én, soha többé nem harcolok érte. Ha ő akar valamit megtalál engem.Tudja, hogy feladnék érte BÁRKI ÚJAT. Tudja hogy megtennék érte BÁRMIT. Ismer engem.Tisztában van minden egyes érzelmemmel.Pontosan látja rajtam ha rossz valami. Bár most nem találkoztunk egy ideje, ha látni fog még valaha,a szememből kiolvassa majd a csalódott szerelmet, meglátja a csillogást,észreveszi a jót, és elhagyja a rosszat. Hiszem hogy szeret. Csak még magának sem meri teljesen bevallani.Nem akarja tán lekötni magát. Lehet hogy majd belekezdek valami újba és szebbe.De ha Ő jön és megfogja a kezem, magával visz, vele megyek,bárhova is hív.

Nem számítanak a rosszak, nekem csak a jó maradt. Ő és Én. 2 ember. Teljesen összeillünk. Jobban mint bárki is látja. Kiegészítjük egymást,mint egy jól összerakott kirakós játék. Én erre már nagyon rég rájöttem.

Fontosnak érzem, hogy elmondjam,
Téged szeretlek legjobban.
Te vagy nekem lét és jelen,
Nem kell semmi,csak maradj velem.

"karod könnyű álmot nyújt,csak egy angyal érint úgy..."

Mondhatnám újra hogy kérlek maradj velem...hogy mennyire szeretlek...hogy kimondhatatlanul hiányzol, hogy ne tedd ezt. Csak az bánt hogy semmit sem érnék vele. Annyira bíztam benned, hogy most majd más lesz. Elhittem bármit amit mondtál nekem, ahogy a szemembe néztél még a szívverésem is megállt. Ha nem voltál velem, csak rád gondoltam. De tudod, az élet úgy látszik nem azt hozta nekünk hogy együtt lehessünk. Próbálkoztunk, sokszor. Bár ne érezném úgy,hogy valamit elrontottam, csak tudom hogy én is tehettem volna többet. Lehettem volna megértőbb, kedvesebb. Te is követtél el hibát...nem is vártam el hogy tökéletes legyél..Szerettelek,imádtalak, a hülyeségeiddel együtt.
Amikor valamelyik nap hazajöttem, azt kívántam; bár felébrednék úgy hogy ez csak egy álom marad.
Eltelt jópár nap,és még mindig az ébredést várom.A rémálmomból szeretnék kijutni.Csak nem fogok és ez megrémít. Mindig úgy éreztem; nekem nem kell az, aki nem Te vagy. De te miért nem így érezted?...Miért csak én tettem ezt magammal? Semmit sem bánok. Mindent ugyanígy csinálnék. Mindenki vigasztal, mindenki együttérez. Nem tudom hogy van-e erre szügségem. Hisz egyedül is menne talán...elsírom magam fél óránként. De tisztában vagyok azzal, hogy ez nem tart majd tovább pár hétnél. Én túllépek...Te már túlléptél. Nekem ez nem lesz olyan könnyű mint neked.Bár elmondhatnám magamról hogy részemről ennyi volt.Hazudni viszont nem akarok neked,ahogy soha sem tettem. A barátod akarok maradni. Megteszek mindent a felejtésért, és azért hogy jóban lehessünk.

Csók.

A dohányzás...

Nem irtam még erről cikket, pedig szégyen nem szégyen, én is cigizek.Mindenki tisztában van vele, hogy káros, nem jó, halált okozhat stb. Érdekes módon észre lehet venni, hogy mindenki tisztában van ezekkel a dolgokkal,mégis ugyanúgy szívják. Igen...ez tapasztalat. Végülis, mindenki a maga kárán tanul.
Sohasem szerettem, amikor mondták hogy szokjak már le.Le fogok ha akarok.Tisztában vagyok az akaraterőmmel, és ahogy apám, 20 év dohányzás után letudta tenni a cigit egyik napról a másikra, nekem is menni fog ez.Máskérdés hogy semmi kedvem :)
13 éves koromban kezdtem...azóta már eltelt 2,5 év körülbelül...sokminden közrejátszott. Nyilván a baráti társaság, de inkább az otthoni gondok. Anyámék sokat veszekedtek, mindenen. El is váltak. Akkor kikészültem. Összetörtem. Kellett valami amibe menekülhetek...meg hát... mennyivel menőbb vagy 13 évesen a barátaid szemében egy szál cigivel a kezedben, nincs igazam!? :) ... Azóta meg ugyanúgy megy minden.Csak egyre többet, ahoz képest hogy amikor kezdtem,elég volt egy doboz cigaretta egy hétig... most egy doboz van amikor a nap végéig sem.Látszanak a mértékváltozások. De nem vagyok boldogabb hogy cigizek...egyátalán nem. Ha vissza lehetne csinálni én sem szoknák rá...úgy gondolom. Tudom mennyire rossz ha nincs. Mástól kérni meg annyira megalázó. Soha sem szerettem... Ezek a dolgok se vesznek rá arra hogy le tegyem...ez nem gyávaság...Csak inkább a bizonytalanság önmagam irányába...

értelmetlen harc...

Ő nem látta át, mit tesz magával...Mit ront el. Hova fajul az a dolog, amit ő "szerelemnek" nevez. Soha nem gondolta át. Az élete már elég régóta egy fiú körül forgott.Akiért érezte, mindent megtenne.Mindent feladna.Talán úgy gondolta, a fiú változhat... változhat a jó irányba.
A fiú, amig nem voltak együtt, rajta lógott.Mindennap hívta.Szerette.Legalábbis ezt mondta...ő pedig mindent elhitt.Minden egyes kimondott szót, hisz a fiú úgy rángatta őt ahogy akarta.Megtehette.Kegyetlen játékba kezdett bele.Talán a fiú, csak próbára tette.De lehet hogy nem...Mivan ha a fiú tényleg komolyan gondolta a dolgokat...tényleg szerette a lányt. Ha igy lett volna akkor kimutatja.Tudom, a lány mindennap a fiúra gondolt... arra hogy mikor találkozhat vele, hisz nem tudta elfelejteni.Fájt neki ha mással látta...fájt belegondolni valaminek a végébe.Hisz a helyzet annyira kilátástalannak tűnt.Egy olyan útnak amiből nincs kiút.A vészkijáratot pedig nem találta.Hiába próbálkozott a lány...nem tudta élni a saját életét a fiú nélkül.Úgy érezte nem teljes egész már.
Újra összejöttek.A lány kimondhatatlanul boldog volt..erre várt már régóta.Úgy érezte a mennyben van...De csak egy angyalt lát; a fiút.Ahogy belenéz a szemébe, az a rózsaszín ködös boldogság önti el.A szíve elkezd gyorsabban verni...Hálás volt a sorsnak...azért hogy adott nekik még egy esélyt.A fiú azt ígérte; nem teszi azt mint a múltkor.Azt mondta;csak a lányt szereti teljes szívéből.A kölcsönösnek hitt érzések annyira boldoggá tették a lányt...a lányt aki eddig azt hitte; semmi esély.Most olyan boldog volt mint még talán soha.Nem gondolta volna hogy ennyire lehet szeretni valakit, hogy ennyire nélkülözhetetlen lesz, mint a levegő.
Teltek a hetek...teltek... a lány kezdte azt érezni mint a multkor....Hitetlenséget.Furcsaságot...Kétségbeesést...Értelmetlenséget.A barátai sorra mondták neki, hogy itt,ott látták az ő szerelmét lányokkal.De ő nem hitt nekik.Nem akarta újra elhagyni a fiút... megint megválni tőle, alighogy visszakapta.A szíve azt súgta; nem igaz. Az esze azt mondta; hallgass a barátaidra, nem hazudnak.
A lány...soha nem az eszére hallgatott, mindig a szívének volt az utolsó szava.Nem tudta a dolgokat igazán felfogni.Azt akarta hogy a fiú vallja be neki a dolgokat... de ő nem tett semmi ilyesmit.Így a lány kevésbé törődött a pletykákkal.Kétszer biztos úgy volt vele, ezt nem csinálja tovább, nem érdekli semmi, lesz ami lesz ő véget vet ennek.Megállt a fiú háza előtt, még arra várt hogy ő lejöjjön.Magabiztosnak érezte magát.Kitartónak....a fiú megjött.A lány magabiztossága átváltozott tiszta szerelemmé...A kitartóság szertefoszlott, ahogy a fiú beszélt...az érzései csak megerősödtek.Itta a szavait.Töretlenül...és boldog volt.De mégsem...Örült..de valahogy nem igazán.Élt,csak nem teljesen.Csak sodródott az árral...de nem egyedül.A szeretett fiú társaságában.Úgy minden könnyebb volt...Minden egyszerűbb és szebb.Édesebb.Néha keserűbb.De a lány be merte vállalni az újabb csalódást, hisz 100%-osan tisztában volt hogy a fiú mennyire nem hűséges.Innentől kezdve,senki nem gondolhatja őt gyávának.Inkább csak önpusztítónak...