Mondhatnám újra hogy kérlek maradj velem...hogy mennyire szeretlek...hogy kimondhatatlanul hiányzol, hogy ne tedd ezt. Csak az bánt hogy semmit sem érnék vele. Annyira bíztam benned, hogy most majd más lesz. Elhittem bármit amit mondtál nekem, ahogy a szemembe néztél még a szívverésem is megállt. Ha nem voltál velem, csak rád gondoltam. De tudod, az élet úgy látszik nem azt hozta nekünk hogy együtt lehessünk. Próbálkoztunk, sokszor. Bár ne érezném úgy,hogy valamit elrontottam, csak tudom hogy én is tehettem volna többet. Lehettem volna megértőbb, kedvesebb. Te is követtél el hibát...nem is vártam el hogy tökéletes legyél..Szerettelek,imádtalak, a hülyeségeiddel együtt.
Amikor valamelyik nap hazajöttem, azt kívántam; bár felébrednék úgy hogy ez csak egy álom marad.
Eltelt jópár nap,és még mindig az ébredést várom.A rémálmomból szeretnék kijutni.Csak nem fogok és ez megrémít. Mindig úgy éreztem; nekem nem kell az, aki nem Te vagy. De te miért nem így érezted?...Miért csak én tettem ezt magammal? Semmit sem bánok. Mindent ugyanígy csinálnék. Mindenki vigasztal, mindenki együttérez. Nem tudom hogy van-e erre szügségem. Hisz egyedül is menne talán...elsírom magam fél óránként. De tisztában vagyok azzal, hogy ez nem tart majd tovább pár hétnél. Én túllépek...Te már túlléptél. Nekem ez nem lesz olyan könnyű mint neked.Bár elmondhatnám magamról hogy részemről ennyi volt.Hazudni viszont nem akarok neked,ahogy soha sem tettem. A barátod akarok maradni. Megteszek mindent a felejtésért, és azért hogy jóban lehessünk.
Csók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése