hm.

Vajon mi is az a szerelem? Egy életen át tartó érzés ami elvakít és rózsaszín ködbe vetíti az egész világot? Talán csak egy múló emlék ami majd fájdalmat hagy maga után? Senki nem tudja, a szerelem mindenkinek mást jelent.
Szeretni valakit valamiért.. de vajon fel tudod sorolni pontosan hogy miért? Mit tett az az ember aki így ilyen kegyetlenül magával ragadott. Ezt az érzést kegyetlenül rossznak éreztem még régebben amíg azt sem tudtam mi az, féltem hogy már semmi nem lesz ugyanolyan. Annyi szenvedésen mentünk keresztül, hát most miért ne lehetnék boldog?
Néha hülyeségeken jár az agyam, mintha valaki fentről irányítaná az érzéseinket, ráncigálna minket mint egy egyszerű játékfigurát, egy babát, dróton,Nem akarok baba lenni, ha tényleg így van ahogy gondolom mi icipici játékok vagyunk egy-két kisgyerek újonnan kapott társasjátékán. Semmit nem tudunk még, mi emberek annyira tudatlanok vagyunk, nem tudunk még annyit amennyit kéne, annyit amennyit szeretnék hogy tudjunk, kényelmesebb lenne mindent előre tudni, vagy nem? Tudnád mi vár rád, előre szenvednél vagy beletörödnél hogy ez lesz és megpróbálnád elkerülni? Én nem tudom mit tennék, szenvednék..

......

Még emlékszem milyen is volt az egyedüllét, amikor nem volt velem. Emlékszem milyen fájdalom volt, égett a testem, szörnyű volt, szinte lángolt. Azthittem végem, úgy éreztem elegem van. Fájt mindenhol, nem akartam élni, nem volt értelme, eltűnt minden ami fontos volt egy röpke pillanat alatt. Tudod ez az amit nem kívánok senkinek. Furcsa volt, egyedül éreztem magam, elhagyatottnak, keserűnek és megtörtnek.Az életem ott ért véget talán és nehéz volt felállni és újrakezdeni mindent, nélküle. Nem is akartam de van ami muszáj. Nem minden de vannak amik igen.az ember tűréshatára elég sokat elbír, érdekes. Kibírtam mert rájöttem hogy még mindig van esélyem és most az enyém. Örökké az enyém <3

hey baby!

Miért mindig ilyen nehéz, az akinek elvileg bíznia kéne benned, gyanúsít meg annyira valótlan dolgokkal. Nincs is oka rá, eggyátalán semmi. Nem érzek többet senki iránt, nem csináltam semmit, senkivel.. senkivel! Nem tagadnám, nem lenne hozzá erőm hogy tagadjam, elmondanám mert gyötörne a bűntudat, így viszont azért gyötör hogy mit tettem ami miatt ezt gondolja rólam, ami miatt ezt kinézi belőlem. Hogy mibe lehetnék jobb nem tudom. Kissé belefáradtam, a következő ilyet nem hagyom, így hogy leírom el is hiszem hogy meg tudom tenni majd, képes leszek rá ha a sors úgy hozza bár amikor úgy éreztem hogy most mindjárt vége, a szívem majd kiesik a fájdalomtól. Hallgattam a zenét megint és az ideg keringetett, annyira rossz volt. Soha többé nem akarom ezt átélni, mindennap azt kívánom hogy örökké tartson és ha megcsal vallja be, úgyis megbocsájtok csak ne másoktól kelljen megtudnom. Az annyira fájna ha még ennyi idő után sem tudná nekem elmondani hogy mit érez, kíváncsi vagyok. Nagyon is..

;D

Szerelmem. Az életre való okot már csak te jelented nekem, öröklétig a tiéd vagyok. Szeretlek, az első perctől kezdve amikor megláttalak. Én örök szerelmet ígértem, de elegem van az ígéretekből a tettek mezejére kell lépnünk. Veled akarok lenni örökké, míg a halál el nem választ, és soká fog elválasztani. Feltöltődtem energiával, új lapot nyitottam, bármikor képes lennék harcolni a szerelmedért, érted. Ha a sors elválasztana minket, soha nem heverném ki teljesen.. soha. Nélküled semmi nem ugyanolyan. "Nélküled, nem úgy telnek el az éjjelek, a hiányod megkínoz ha felébredek"

Bevezető után térjünk a lényegre, mi lenne ha.. ha? Ha szakítanánk? ( jaj Uram segíts meg, ne legyen ilyen) ,, Mindenki azt mondja mikor szerelmes, hogyha szakítanának soha nem keresne mást.. FOREVER ALONE? Na persze.. az első adandó alkalommal rohannátok kis ribancok valaki karjaiba! Na meg anyátok.. Kétszínűek vagytok, kétszínű kis gecik, ez a véleményem rólatok és minden hasonló típusú lánytól. 2 percet nem bírtok ki csávó nélkül! akkor 'rángass faszt ne add a Teréz anyát..."  Én igenis biztos vagyok benne, hogy hónapokig nem lenne senkim! Nem tudnék túllépni egyik pillanatról a másikba és ezt becsülöm is magamban.. Én érek valamit ilyen szempontból, nem úgy mint ezek a kis ringyók..

A FAJTÁDNAK RINGYÓ ÉS NEM NŐ A NEVE"

...

Legszebb öröm a káröröm, tartja a mondás. Van benne valami, az ellenségeknek szerintem mindenki a legrosszabbat kívánja.. még szép.
Mostanra kicsit belefáradtam a dolgokba, kezd úgy minden sok lenni nekem. Nem értem már hogy mit keresek itt, miért csinálom még mindig ezt magammal. Olyan jó lenne néha egy kicsit elszakadni, ugyanolyan önfeledten mint régen, mikor gyerek voltam, igazán gyerek. Nyilván sok szempontból most is az vagyok de a kisgyermeki énem az valahol eltűnt. Nem tudom hol hagytam, szeretném visszakapni, Visszasírom a gondtalan napokat, amikor még nem kellett semmiért aggódnom. Nem mindig rossz a helyzet, de néha mégis minden olyan zavaros. Hallgatom a zenét, hallgatok másokat és van hogy nem értem, magam sem tudom mit.. változást akarok! Hogy más legyen, hogy nekem más legyen. Félek.. félek hogy elveszítem önmagam, és vele együtt őt is. Olyan furcsának érzem magam. van hogy legszívesebben csak menekülnék és menekülnék el messzire mindenkitől, leülnék egy dombra és ott gondolkoznék, sűrű fák között ahol tudom, hogy senki nem lát és magam lehetek. Eluralkodik rajtam a rosszkedv, érzem hogy átjár, megbénít, ugyanúgy mint régen. Egy olyan dologba csöppentem ahol csak egy megoldással tudok kijönni, és az nekem a legfájdalmasabb lenne. Nem akarom.  Annyira rosszul esnek a kavarások amikben hetek óta élek és mindig van ami elront.. sok a hazugság, szeretnék ezek nélkül élni de ezt az életet nem nekem szánták. Nem hiszek el semmit mégis azt kell mondanom, mégis bíznom kell.. elfogyok. Céltalan az élet.. már nem tudom Ő kiért él, már nem tudom kitől mit akar, igaz szerelem 16 évesen? Lehetséges ez? És ha igen, nekem egyátalán jogom van hozzá?!..

hmm..

Vajon az élet adok-kapok alapon működik?
Szerintem nem.. néha úgy érzem, hogy adok,adok, adok.. és egyszerűen műr nem tudok többet adni. Elfogyott. Nincs több..
Néha azon gondolkozom, hogy mit követett el amiért ennyien utálják, amiért nem lehet elfogadni azt, hogy velem van. Jó, bántottuk már egymást nem egyszer, nem kétszer és erről ők is tudnak, rendben. Megértem, hogy védeni akarnak, megértem, hogy féltenek, de nem kell. Úgy ismerem magam mint aki tud vigyázni, képes vagyok vele lenni, vele élni. Elfogadtuk egymás hibáit. Jó nekem. Kell nekem.
Van amikor magamba roskadok egy kicsit, elvesztem az önuralmat és könnyezek, mindenkivel megesik. Rosszul esnek azok a dolgok amiket a barátaim tesznek velem néha, és nem tudom elfelejteni, sok idő kéne, nincs időm. Nem érdekel, ha nem szeretik, nem érdekel ha nem fogadják el, mert ha őt nem akkor vele együtt engem sem, ez az én elméletem és szerintem igaz is. Vagy nem tudom, lehet hogy csak én vagyok a hülye, lehet hogy csak túlreagálom de nem. Vagy, lehet hogy valaki csak azért mondja mert többet érez, ettől félek.. Több mint fél év barátsága és átlelkizett napok után azt hiszem nem ezt érdemelném, hogy úgy érezzem szerelmes belém. Nem akarom,hogy így legyen, de a túlzottan féltő gondoskodása már ezt sejteti velem. Sajnos.. Erre már sajnos nem tudok mit mondani, bár tudnám.
Bár tudnék segíteni az embereknek kicsit többet.. bár tehetnék valamit, néha kevésnek érzem magam. De tudom, hogy nem így van csak mégis..nekem ezt nem magyarázzák be. Rossz ez vagy jó ez? Nem kéne ennyit gondolkoznom, nem hiszem hogy jót tesz nekem. Van amikor azt mondom, 'nem érdekel' közben pedig tudom, hogy mégis és ez rossz. Szeretném hogy amikor azt mondom 'nem érdekel' az tényleg úgy is lenne, nah igen, ez az amit nem tudok megtenni. Annyi sok határom van, érzem, akkora falakat építettem és csak ő tudta áttörni meg még rajta kívül kb 3 ember. A többiekben rideg bizalmom van, nem biztos még ott semmi. Hittem már, hogy örökké tart majd a barátság, és nagyobbat csalódtam mint bármikor máskor, tényleges depresszió volt, éreztem.
Nem akarok hülyének tűnni, bár nyilván nem vagyok normális, nem játszom meg magam és erre büszke vagyok, úgy ahogy magamra is. Tudom, hogy sok mindent elrontok, nincsen tökéletes ember, azt kívánom hogy ne is legyenek. Vannak nálam jobbak, lesznek is.. de amíg ő velem van tudom, hogy valakinek én vagyok a tökéletes. Szeretem ha megölelnek, szeretem ha érzem, hogy szeretnek, szeretem azokat akik szeretnek. Szeretni úgy hogy szeretve vagy. Rájöttem, hogy mennyi sok álom van a világon ami nem biztos, hogy valóra is válik. Nem tehetsz meg mindent amit szeretnél, az élet sok határt szab neked, nem tudod őket áttörni. Van ez így. Fogadd el, hogy az élet nem minden pontjában ajándék, lesz még évekig tartó szenvedés, hónapokig tartó nevetés, hetekig tartó depresszió, napokig tartó barátságok, percekig tartó szerelmek, már akinek. Akinek nem inge, ne vegye magára. Én megtaláltam az igazit, örökké tervezem.

Félelem a köbön

Mindig megtalálok egy úgymond legnagyobb félelmet, Nem akarok elveszíteni senkit, többször nem bírnám ki. Nem akarom hogy az legyen a sorsom hogy mindenki elhagyjon, nem akarom átélni újra és újra milyen az ha valaki kilép az életed ajtaján és el sem köszön. Örökké velük akarok lenni. Nekem senki más nem kell. Lehet, hogy nem Ő a legjobb mások szemében és engem szenvedni látnak de nem minden a szenvedés. Nem látnak vele kettesben, nem látják milyen jól elvagyunk, igaz hogy sok a vita nem tagadom, teljesen. De szeretem. Ez a lényeg, nem az hogy mások mit gondolnak, persze fontos. Én tudom nekem mi a jó és mi a rossz. Persze nem mindig vagyok tisztában ezekkel de a barátok tájékoztatnak engem. Szerelmes vagyok. FUCKYEAH. Rózsaszín az egész világ már több mint 2 éve. 8 hónapja együtt. Szerelmem. <3

boldogság.

Tudod, valamikor minden más, annyira más. Minden megy a maga útján, minden alakul valahogy. De miért valahogy? Miért nem tudom hogy pontosan hogy alakul? Miért nem készülhetek fel akár a jóra akár a rosszra előre? Túl könnyű lenne talán. Nem is lenne élet, csak egy előre eltervezett hasonló dolog.. de nem lennének élmények, hibák amiből tanulhatok ha rosszabbra fordul a sorsom. Nem gondolom, hogy ez feltétlen jó ami most van, mert nem érzem ezt a tökéletesnek, de talán még formálhatok belőle valami olyasmit. Néha elgondolkozom az emberi sorsokon, hogy ki mit érdemelne, de soha nem jutok a végére. Egyszerűen kiszámíthatatlannak érzem. Olyan semlegesnek. Néhány embert átlátszónak látok, míg másokat megtörhetetlennek. Jobb is az ahogy az emberek különbözőek. Hálaistennek nincs két egyforma, nem találkozom a hasonmásommal szemben az utcán. Ennek szerintem értelme van, hogy különbözőek lettünk, még akkor is ha nem tudom mi. Annyi minden szép van, annyi sok lehetőség mivel emberek vagyunk.. lehet családunk,munkánk,barátaink, házunk, boldogságunk, életünk. Persze lehetnek haragosaink, irigyeink és kretén emberek az életünkben. Álmodozhatunk mint kisgyermekkorban hogy eljön értünk a szőke herceg és messze visz a várába, megment a sárkánytól és feléleszt egy szerelmes csókkal, de ahogy egyre idősebb leszel, rá kell jönnöd, ezek a dolgok nem léteznek és rossz úton jár aki álmokból épít várat. Ahogy kezdek felnőni, átértékelődnek a gondolataim, a központban : boldog akarok lenni. Vannak álmaim természetesen, még mindig álmodozom néha, de sajnos vannak olyan dolgok ahol rájövök, nem kaphatok meg mindent amit akarok. Ki tudja, talán nem is baj.

:O

A minap, mikor úgy feküdtem az ágyamon mint egy élőhalott rájöttem, hogy lehetne másképp is csinálni csak 'minek'.. Jó ez így ahogy van, haladok a lejtőn lefelé, élek ahogy mindig kellett volna békességben szeretetben a barátaimmal és pont.

tényleg sokat jelent a szavad..

Nekem egy ember szava a legfontosabb, abba vetem minden bizalmam és most már ki*aszottul kezd elegem lenni.
Ígér valamit, nagy pofával mondja nekem este 'nem baj, ott leszek leszarom' reggel pedig ' most keltem fel' és még neki áll feljebb, hogy miért kérem számon. Álljunk már meg egy szóra. Én vagyok a barátnőd ember! Nem tudom feltűnt-e de én mindig betartom amit ígérek. Elvártam volna hogy reggel írj egy sms-t vagy csörgess meg, vagy valami hogy nem jössz ha már felhúztad az órád 5.30-ra... te már akkor tudtad, hogy nem fogsz jönni úgyhogy legyél szíves máskor normálisan viselkedni, ha szeretsz.

már nem vágom he'.

Mit akarok az élettől? Ki vagyok én? Egy gyerek, egy felnőtt? Egyátalán ember vagyok?! .. Válaszokat kitől kaphatok? Nincs aki megmondja nekem, de vannak akik éreztetik: kellek még ide, erre a világra. Nem tudom már, talán igazuk van, talán nem. Nem hallgatok nagyon másokra, szeretem magam megtapasztalni a dolgokat. Ez vagyok én, minden korlát nélkül. Igazi érzelmeket csak a barátaimnak mutatok ki. Lehet, hogy ez hülyeség. Könnyen barátkozó típus vagyok, mindenkit hamar megszeretek. Talán ez a bajom.. aztán nem vagyok képes elengedni őket és mindig a fejemben járnak. Ez nem normális.Nem is szeretek arra gondolni, hogy esetleg majd a jövőben nem lesznek velem, hogy Ő nem lesz velem = halál. Láttam embereket szenvedni, szenvedtem már én is mikor úgy éreztem örökre elhagy engem, amikor azt hittem nincs remény számunkra és mégis, együtt kell lennünk mert újra és újra egymásra találtunk a legváratlanabb pillanatban. Ő szeret engem, én szeretem őt nekem ennél több nem kell. Lehet, hogy vágyom arra hogy ne mindig legyen ilyen monoton a kapcsolatunk de ezt egyenlőre még nem tudtam megvalósítani, majd próbálkozom. Nem akarok nélküle élni, nem bírnám ki, nem akarom kibírni. Nekem ő kell, én mindig tudtam, hogy nekem ő az igazi. Arra jutottam, hogy akkor is harcolnék érte ha már azt mondaná: nincs semmi esély. Ott lennék a háttérbe mint vigasztaló barát és meghódítanám a szívét ismét. Azt mondta, csak engem szeret és hogy akkor sem tudott elfelejteni amikor nem voltunk együtt. Nekem pontosan ugyanez volt a véleményem. Hiába jártam én mással és ő is akkor is egymást szerettük és be is bizonyítottuk amikor szinte 'halált megvető bátorsággal' mind a kettőnk párja jelenlétében csókolóztunk. Egyszerűen ezt kellett tennünk. Nem is volt véletlen, én aznap véget vetettem a kapcsolatomnak és ő is pár napra rá az övének. Éreztem, hogy van újra miért harcolni és volt is értelme. Nem bánok semmit amit tettem, mindent a jó cél érdekében csináltunk. Utálok veszekedni, olyankor úgyérzem még pár szó és lehet, hogy ki mondja amitől meghalok. Néha csalódunk egymásban de mindig megbocsájtunk. A szemébe nézek és látom, hogy mit érez, hogy szeret. Nekem tényleg csak ennyi kell... szeretlek szerelmem, a sírig és még tovább <3

mindig van remény.

Milyen csodálatos dolog is a szerelem, életerőt ad ha már úgy érzed nincs tovább, és nincs tovább? Mindig van megoldás.
Talán épp nem magadra gondolsz, mindenki más jár a fejedben, nem érzed a jövő félénk simogatását.. már nem tudod hogy lenne a jó. Úgy érzed valósággal elvesztél, kísértetként bolyongsz mégis mindenki lát. Megvető szavakkal dobálóznak, nem tudják mit élsz át. Sétálsz a saját sötét alagutadban és még nem látod a fényt. Mindenki átmegy ezen az alagúton, ez olyan sorsszerű. Senkire nem akarsz hallgatni, úgy gondolod te majd tudod hogy kell, tudod hogy legyen. Élsz, szinte már évezredek óta állsz egy helyben, mintha már nem várnának csodák, mintha nem várna rád semmi csak puszta szenvedés és kín. De akkor ott, valaki jön szembe, nem látod hisz sötét van. Mikor közelebb ér, fénye megvilágítja az arcodat és érzed ; megmelegedett a szíved. Olyan érzés amit el sem tudtál képzelni. Mintha ismernéd, nemde? Levetheted végre gyászos fekete ruhádat, eldobhatod szíved régen összetört szilánkjait, kezdhetsz újra bízni, egy új életed építeni, egy új valakivel. A lehetőség itt van, élj vele.. a megoldás rád vár, használd ki. Tudod mit miért csinálsz, mindenki bízik benned mert megérdemled, de nem így lesznek boldogok. Téged akarnak nevetni látni mielőtt ők élnének boldogan. Te vagy nekik a középpont, talán te vagy a megváltás is. Magadnak okozod a rosszat, miért teszed? Annyi minden várhatna rád, annyi szép dolog, mégis visszatértél a börtönödbe, újra meg akarod járni az utat? Eldobod amit kitapostál magadnak? Kérdések ezer hada, tudom hogy nehéz. De könnyebb lenne mint gondolnád, adj a lehetőségeknek. Élj az emberek szeretetével, láss,harcolj, győzd le. Nem kell azzá válnod ami eddig voltál, nem kell rabszolgasorsban élned még világ a világ. Van aki szeret és imád, ezt soha ne feledd. Lehet, hogy vannak sötétebb részek de a boldogság nem ott vár, ahol most gondolod.. magad mögött mindig csak szenvedést hagysz majd, és a boldogtalanság keserű ízét. Mint egy fekete angyal.. Mutasd meg, hogy te többre vagy képes. Ne félj.. csak a gyáva ember szava hangos, nem teszi meg amit szinte ordít. Ne hasson meg a könyörgés, álszent szó mind, ne hagyd magad megalázni, valaki többet kínál mint hinnéd. Nem látok a fejedbe, talán összeesnék a tehertől amit tapasztalnék, de tudom hogy itt a helyed, bármennyire is nehéz.

az álmok hatása.

Nálam azt idézte elő, hogy teljesen a hatása alatt vagyok. Amióta reggel felkeltem nem tudok másra gondolni, semmire nem tudok koncentrálni. Álmomban hidegen közölte velem a szakítást, és tudom, hogy éjszaka volt.. egyszerűen nem múlt el. Másnap ugyanazt a napot éltem és nem tűnt el sehova. Utálom ezt az érzést, egésznap ilyen nyomott lesz a hangulatom, utálom az életet. Ténylegesen..  ha elveszíteném nem is lenne értelme még ennek sem ami most van. Abbahagynák mindent és ahol lennék ott is maradnék örökre rezzenéstelen arcal néznék a semmibe.. és boldog lennék.

Hogy mi történhetett tegnap, nem tudom. Valami egészen más volt, valami amire már régebben szükségem lett volna talán. Más volt, egészen más.. annyi érzés kavargott bennem, hogy egészen egyszerűen elnyeltek. Csak én voltam és Ő, senki más, éreztem,hogy mekkora a bizalmunk. Szinte tapintottam a forró érzelmeket a levegőben.

Sűrű év előtt állunk tényleg, már nem érdekel ki változott meg és milyen irányban. Megtanultam lemondani róluk. Elvesztek az idő csapdájában, mégis mindennap eszembe jut milyen is volt velük. Volt akivel minden gondom megtudtam beszélni és tényleg mindent megértett, mára már nincs itt. Volt akivel egészen egyszerűen szinte már lelkitársak voltunk, mára már nincs. Voltak akikkel csak éreztem hogy jó lenni, mára már nincsenek és ami a poén: NEM IS HIÁNYOZNAK. Én a nehezebb utat választottam, elhagyni a régi 'családom' egy újért mert ők már hamarabb elkezdték ezt a folyamatot, lépnem kellett. Talán így a legjobb. Hamis barátokkal az oldalamon nem lett volna belőlem senki de most, érzem hogy sokan állnak mellettem, támaszkodhatnék rájuk és ha elesnék, felsegítenének és megkérdeznék : 'jól vagy?' .. Csak ez az amire vágyom. Lehet, hogy tényleg van ami nem jó, van ami nem szép, szeretném a tökéleteset avagy sem? Avagy sem (: .. nem kell már hogy bárki is tökéletesnek akarjon látszani. Nincs tökéletes világ, viszont nekem úgy vagy tökéletes ahogy előttem állsz. Lehet, hogy bennük is csalódok, nem mondom hogy nem de nem félek. Tudom kezelni, biztos szeretnek, a hibáimmal együtt mert soha sem leszek olyan aki mindenkinek megfelel, nem tudok olyan lenni, valakinek mindig szúrja majd a szemét az ami történik, már nem érdekel. Élek úgy,. ahogy mindig is akartam, máshogy mint ahogy talán nekem szánták de élek, úgy ahogy nekem jó. Nem tudom ki, hogy gondolja, de véleményem mindig lesz és elmondom akár tetszik akár nem. Nekem rossz ha neked rossz, én átérzem..csak tudd hogy segítek hogy élhess, hogy boldog legyél. Minden barátomért az életem adnám, az összesért. Ez nem személyre szóló, mert mindenkire vonatkozik, de rám számíthatsz és számíts is mert én is számítok rád. Remélem jól teszem..

ez törvényszerű.

Az élet sok emberrel kibaszott már, talán jó játéknak érzi a fájdalom okozását, ki tudja. Élnek még mindig, ma is olyan emberek akik szeretik a könnyebb utat, és valakik a nehezebbet, nem tudni kinek van igaza. Az én gondolatom szerint van a nehezebb út a boldogsággal, és van a könnyebb a megfutamodással. A második lehetőségben ott van a 'mi lett volna ha' .. ha tettem volna inkább azt amit a szívem diktál és most lehet, hogy boldog lennék, ha éreztem volna annak a súlyát amit teszek és most nevethetnék, ha lett volna bennem annyi bátorság hogy szembenézek azzal ami vár, még akkor is ha nehéz. Én értem azt is aki szerint mindig a könnyebb a jobb, de ha az miatt vesztesz el valakit mert gyáva vagy és félsz attól hogy nem úgy lesz mint régen akkor mit vársz? Ha változásokra van szükséged a sors rendeli így talán, hogy alakítsd az életed a jó fele, tapasztald meg mi az a harc.. egymásért, mindig együtt.
Jönnek a nehéz percek, a főszereplő nem érzi a reményt, nem tudja mire vágyik, talán a lelke mélyén már fel is adta.. de nem, én látom a szemében, nem mer kockáztatni, nem mer repülni, ismét együtt, csak lehet hogy másképpen. Szereti ő, szeretik egymást és átvészelnek minden akadályt. Az álom valósággá válik, még a rémálmok is talán, de ne ijedj meg, megóvjátok egymást,

:'D

Tényleg eltűntem dehát ilyen az élet. Élek most komolyan.. vele mint régen <3 fél éve együtt vagyunk már és életem legcsodálatosabb hónapjait köszönhetem neki. Örökké vele akarok lenni, minden hibájával együtt, úgy ahogy ő is elfogad engem. Mindig vannak súrlódások de ezekkel együtt lehet élni. Én úgy gondolom hogy összeillünk. Lehet, hogy sok embernek ez furcsa hogy miért jöttem össze valakivel hatodjára.. igen. De csak azért mert szeretem, imádom nem akarom elveszteni. Nem érdekelnek azok a dolgok amik mostanában történtek velem.. jó dolgok, megérte. Elvesztettem sok embert és nem egy hazugság is kiderült de így is életben tudtam maradni így erősnek érzem magam. Lehet hogy megváltoztam sőt biztos is mert érzem magamon de vannak akik igy fogadnak el akkor meg miről beszélünk. Egyre több embert ismerek meg belülről és ez valahogy nekem tetszik. Eddig nem volt semmilyen beszélgetés sem köztünk de most hogy kezdem megismerni nagyon jól érzem magam. Hagyom hogy sodorjon az ár, így helyes. Szenvedések, nevetések, igazi érzések :) annyira jó <3

Valójában csak arra emlékszem, hogy egyre szorosabban ölelt és minden csókja égetett, új szívdobbanást idézett elő... de egyátalán nem bántam!"
Nem tudok mit mondani.. széthullottam! Elvesztem! Eltűntem! Haldoklom!
Az élet nem jött be úgy ahogy vártam, hol a legjobb barátom? Nem is érdekelték a szavaim, egy értelmes mondata nem volt miközben nekem folytak a könnyeim, szinte rám sem nézett. Csak a fű,fű,fű... én eddig elnéztem neki de mostmár zavar mert már nem látom az alagút végén a fényt! Elveszett!
Most még elvagyok vele, közben pedig nélküle.
Szívás..
egyik nap mellette, a másik nap ellene.. a harmadik elmúlik és valaki mögé elbújik!"

ha nincs esély..

csak várom, hogy válaszolj ma is arra vágyom hogy átkarolj
csak álom, hogy itt legyél legalább írd meg egy üziben ha nincs esély.."
Children Of  Distance - Szerelem.net.. mi durva szám. Annyira szíven érintett... mindegy miért csak látok benne rengeteg értelmet.

hova fogy a levegő, hol lesz még? hol az aki szívemig száll?.."
AFC - Más Ölel Át ... mindig ezt hallgatom ha rossz a kedvem és a múltra akarok emlékezni.

Igazából nem vagyok egy zenefüggő típus de mindenben találok valami értelmet...Nem ezt akartam a mai bejegyzésnek de ez elején így alakult..

Azt sem tudom ki vagyok.. hol vannak a régi barátaim akikkel minden jó volt? Eltűntek.. elmentek.. elhagytak! Ok nélkül talán? Nemhiszem.. nem értem annyit és nem is fogok soha! Kevés kevés kevés minden amit teszek. Mi lenne a megváltás? Halál?.. ugyanmár! Kistestvérem lesz akit nagyon fogok szeretni..Hol vannak az álmaim, hova tűntek el? Csak egy lélek nélküli testnek érzem magam aki csak létezik de nincs értelme.. kinek hiányoznék? Kiért van értelme? Zsarolhattok azzal amikor ezeket mondom,hogy 'látom ennyire szeretsz' de már valahogy nem hat meg csak egyre rosszabbul esik. Már nincs jövőm, nem érzem...Azt, hogy mire gondolok nem tudja senki..Hogyan fogalmazhatnám meg jobban azt, hogy nem akarom tovább?!... de végigcsinálom csak kell egy kis erőt gyűjtenem.. nem is keveset.. KELL NEKEM! KELL! Akarom, megkapom? Nem mert amit valaki nem akar azt nem szerezhetem meg.. pedig én bármit megtennék. Ez vagyok. Nem adom fel, vagy ha mégis okkal fogom tenni. Nem kell, hogy sírjatok miattam.. nem kell, hogy szenvedjetek.. nem.. jó volt, szép volt, elég volt. Lehet, hogy most egy ideig nem leszek.. nem rejtem magam többé hamis mosolyok mögé. Elegem van.. de élnem kell?

Mindenki el vár mindent pedig annyira boldog tudnék így is lenni. Megkaptam amit akartam, kemény munkával de megszereztem és ezt most már nem adom oda senkinek. Megverekszek érte, mondjuk kiért nem? Ugyanmár... nem döglök meg. Soha.. senki kedvéért.

élj újra!

Szombat.. annyira jó napnak indult de mint mindig felénk ért a sötét felhő ami beárnyékolt minden. Idegösszeroppanás szintjén áltam, nem akartam tovább semmit. Hülye lettem, verekedtem is mellé.. ilyen vagyok ezt szeressétek.
Az utóbbi napjaim veszekedéssel teltek.. de mindent megbeszéltünk amit tudtunk. Úgy érzem kezdek visszamászni a régi dobogóra és normális leszek csak kell egy kis idő. Olyan sok minden megzavar.. az elmúlt 2 hétben annyi mindent csináltam magammal, hogy már lassan meg sem tudom számolni. Ezeknek a nyomait talán örökre viselem majd, de ha valaki szeret engem ott fenn akkor eltűnik és nem engedi, hogy egész életemben rá tudjak nézni és talán könnyezni.. az kegyetlenség lenne, bár magamnak kerestem a bajt. Szokás szerint.. ugyanmár.
Imádom. Szeretem. Nem engedem el soha! Vele vagyok, vele leszek őt akarom, nekem csak ő kell senki más! Az életemet jelenti. Örökké <3

Sokan azt sem tudják miről beszélnek.. mert hát könnyebb azt mondani, hogy megváltoztam...meg, hogy rám sem lehet ismerni minthogy megmondani azt, hogy ennyi volt vége. Ez nem fájna ennyire mint most de végülis lehet, hogy igazuk van, csak magamon miért nem érzem a változást? Egy emberen múlna minden? Ugyanmár.. fél év alatt amióta vele barátkozok sem éreztem, hogy más lennék. Szerintem ugyanolyan segítőkész és jószívű maradtam.. a bunkóságom is a régi, a szám meg ennél nagyobb nem is lehetne. Eddig is ilyen voltam.. mindig azt hangoztatták, hogy így szeretnek, így fogadnak el. Hát most ennek a megvalósítását nem látom. Összevesztem egy olyan emberrel akiről soha nem gondoltam volna.. nem gondolom, hogy az ő hibája volt csak, mert nyilván az enyém is de valahogy most ez a legkevesebb gondom. Igazából még csak meg sem viselt.. nem is sírtam. Máskor meg már ömlenek a könnyeim de nála valahogy nem. Fogalmam sincs ez mitől lehetett de ez van nem is rágódom rajta.. nyilván neki is könnyebb volt osztani a 'jobbnál jobb' tanácsokat, és csodálkozott azon ha nem fogadom meg. Persze, hogy nem.. nekem nem tetszettek. Mondott jó dolgokat, sőt mindig jókat mondott még ha nem is értettem vele egyet de akkor is. Utálom ha beleszólnak az életembe, ez az enyém. Ez maradt nekem a világon amiről elmondhatom, hogy csak az enyém. Nem kell több... a barátaim mellettem állnak (már amelyik) De támaszkodhatok valakire és ennyi nekem épp elég... nem kívánok többet. Bocsánatot meg nem fogok kérni.. annyit nem ért nekem.. csak olyanoktól kérek bocsánatot akik könnyet tudtak csalni a szememben már életemben, és te édeském.. ezt nem tudtad megtenni. Köszönök azért mindent.. voltak jó pillanatok, a búcsú számomra nem volt fájó mert már hamarabb is meg akartam ezt beszélni, az hogy vita lett belőle velem jár.. te mondtad amit akartál, én meg csak nevettem. Te irtál smilet miközbe tudom, hogy kész voltál már és halál idegesen irtad a sorokat én pedig csendesen sétáltam a barátaimmal és nem is igazán figyeltem.. ilyen szinten nem érdekeltél már akkor sem hát akkor most mit vársz? :D minden jót neked (:  

bitch

Tényleg néha már én érzem úgy hogy elég volt.. hiába ülök informatika órán már nem érdekel annyira mint rég.. elvette az eszem a nagyobb népszerűség és körülbelül minden. Már kezdek feléledni de én tudtam, hogy bármennyire is megpróbáltam eltervezni azt, hogy nem lesz semmi beírásom mégis év vége előtt megkaptam az első igazgatóimat ebben a suliban. Az általános iskolában volt már minden fokozatú osztályfőnökim,és igazgatóiból is elértem a megrovót... szóval nem volt újdonság, meg sem lepődtem mert nagy volt a szám mint mindig.. a tanárnak tök egyszerűséggel szóltam vissza és majdnem hozzávágtam a telefonomat plusz a szemébe mondtam, hogy 'engem kurvára nem érdekel ez az egész de ha a telefonomnak a maga miatt valami baja lesz kibaszott gyorsan ideadja az árát..' hát persze le az igazgatóihoz.. valahogy nem tud érdekelni. Megszoktam a balhékat. Ez vagyok én... a szerelemben nem vagyok sem szerencsés sem szerencsétlen. Hiába nézek egy kedves fiúra, hogy ha valami visszahúz és nem enged.. pontosabban valaki. Ezért inkább várok rá... örökké ha kell. Nem tudom ő mit érez, csak a magam nevében beszélhetek de hiányzik minden percben.. a távolból is úgy gondolom (bár lehet, hogy hülye vagyok) hogy védeni próbál.. dehát most erre mit tudok mondani? Nehéz engem megvédeni mert nem igazán hagyom.. de azért sikerülhet. Csak nekem is hinnem kéne (:

Utálom ezt az egészet. Ennél szerelmesebb már nem is lehetnék és szenvedek! Ha úgy is elmegy mi értelme? Ha egy valaki itt maradna helyette és tudnám, hogy vele lehetek nem zavarna annyira mint most de körülbelül már szét vagyok esve.. annyira rossz. Hihetetlen milyen érzéseket tud kiváltani egy ember egy másikból. Tömény vonzódást... erotika... nem tudom már mit akarok. Mit kivel hogyan... hogy kit szeretek talán egy kicsit jobban vagy kivel tudnám magam elképzelni... mindig mást mond. Talán tudatalatt de mindig akkor jut eszébe mit is érez amikor lenne valakivel esélyem én meg ilyenkor mindig meghátrálok és inkább rá kezdek újra várni... ez szörnyű. Nem tudom mikor lesz ennek vége de nem fogom sokáig bírni. Pontosabban nem akarom mert nekem ez fáj! Nagyon szeretem. Meghalnék érte is... de ő nem érzi ugyanezt és ez kínoz..

this is the end..

Néha úgy érzem másik világban élek.. olyanban ahol minden kimondott szó valamilyen szinten célzás felém. Célzás nekem... a szemedbe nézve látom milyen vélemény alakult ki rólam első benyomásra is akár. Vagy talán csak szeretném.. bár eléggé ilyen a természetem.
Olyan boldog napom volt... annyira örültem. Minden megváltozott... döntöttem : hátrahagyom a múltam. A jövőre kell koncentrálnom és hiába fáj annyira ez az egész, hogy majd belehalok lépnem kell. Nem bírom ezt... nem bírom!

parádé..

Nem kellett volna de mégis szinte ittam a szavait... 'Tudod, ne csak az eszedre hallgass hanem a szívedre, nekem mindig te voltál az első és az is maradsz, megtaláltam egyszer az igazit csak elvesztettem és nem tudom elfelejteni azokat a dolgokat amiket tettem veled, tudom, hogy soha nem bocsájtod meg.. igaza volt a szüleimnek, csak akkor ragadj le egy valakinél ha úgy gondolod, hogy ő az igazi.. nekem te voltál és az is vagy'.. Akkor ott csak ő rá vágytam.. megcsókolt. Hagytam... szeretem őt.. Jó vele lenni mit tehetnék? Nem dobhatom el magamtól, nem a játékom. Ő a szerelmem. Kivirulok ha vele lehetek, mellette érzem, hogy igenis van miért élnem és, hogy soha ne adjam fel! Ugyanúgy hibás voltam mint ő még anno.. de mégis valamit eltört bennem ez a mondata ' azért teszek mindent, azért iszok és hasonlók, hogy elfelejtsem a múltat, azt hogy miket tettem veled.. miattad álltam le a füvezéssel' Nem akarom, hogy tönkretegye magát kitépne vele egy darabot belőlem . Erre jött a kérdés ' Te nem akarod elfelejteni a múltat? - Nem.. nekem az túl sokat jelentett veled együtt, még most is'  Egyik csók követte a másikat... érintések amiktől úgy éreztem repülök. Ez az ami igazán fontos... ha az élet játék akkor nekem a szerelem a fegyverem és legyőzöm a sorsot.

szerelem miért vársz?

Szerelmes vagyok, még mindig... láttam a szemedben a tüzet! Láttam, hallottam, éreztem hogy szeretsz még. Ne tagadd én sem teszem már.. réges régen nem teszem ezt! Érezheted ha ott vagyok, láthatod hisz nem merek a szemedbe nézni, hallhatod a szavaimból. Nyitott könyv vagyok hisz ismersz, volt már velem dolgod. Te vagy az életem.. bármit feladnék, elmennék a világ másik felére és még annál is tovább. Könyörgök ne menj el... belehalok.

mert boldog vagyok ;)

Végre. Elmondhatom ezt is. Tegnap is az voltam már, csak magammal sem mertem elhitetni, féltem a mától de minden annyira jó volt. Ez meg az elcsattant, értsd úgy ahogy a love story-hoz illik... héé ember :D boldogság.. itt jár nálam és el sem engedem... egésznap ölelném ;) azthiszem:

MINDEN RENDBEN ÚJRA!!
 vagy nem... majd kiderül :D 
    mindenesetre addig öö.. szokásos módon szarom le (: 
        bevallom azért hogy félek nem kicsit :$ 
           de nekem ez kell!

sírba tesznek...

Komolyan.. napok óta azzal a gondolattal játszok hogy : ÁLLJ! elég volt vége nem akarom.. csak utána valami mégis itt tart.. vagy inkább valaki. Ha egészen pontos akarok lenni nem is egy valaki. Tudod kedves, nekem az élet a barátok és azok akiket szeretek. A világvége sincs messze ha oda kellene menni...Szarok bele kurva magasból ha nem tetszik.
Igazság szerint akivel én nem vagyok bunkó az általam nagyon szeretve van.. akinek meghallgatom a véleményét az kb. Isten feeling... mert ha őszinte akarok lenni nem azért lettem önfejű hogy magamon kívül nagyon sok emberre hallgassak. Az élet az én játszótermem és ki is használom minden pillanatát.. az öngyilkosság is egy játék de nincs meg a kellő bátorságom. Túlságosan félek a fájdalomtól és a vértől... más megoldás pedig ugyanúgy szenvedéssel tölt majd meg így minek tegyem? Nem szeretem a fájdalmat... se lelkileg se testileg. Ez így volt amióta létezem. Nem az érzékenységemről vagyok híres inkább a nagy számról de mindenki tudja, hogy elég egy nem olyan pillantás és ott török darabokra. Csak nem mindegy kitől...nem vagyok egy tömegcikk. Talán nem árulnak minden boltba és nem adom magam könnyen de pont ettől vagyok én az aki. Én és senki más.. valószínűleg már elrontottam életem során nagyon sok dolgot, de ezt senki nem vetheti a szememre. Megtanultam élni magammal, élni úgy ahogy születtem, az adottságaimmal, a tulajdonságaimmal. Ellenségek sokan vannak. Nem kerülöm a velük való találkozást, nem félek. 3 éve akarnak állítólag 40-en megverni, így úgy meg lettem fenyegetve.. azóta is az ellenkezőjét teszem. Rázós helyzetben is meg vagyok. Az alkohol nem a mérgem.. a droggal nem élek. A cigarettáról próbálok leszokni. Ha kell ütök nem érdekelnek a következmények. Nem vagyok lelketlen, élem az életemet ahogy kell. Próbálkozom. Nem vagyok tökéletes. Csak ez lettem.. több mint a semmi. Elégedetlen vagyok magammal.. még magamnak sem tudtam megfelelni soha. Látom magam mindennap tükör előtt, mások szemében, mások véleménye alapján is akár.. nem tud érdekelni a negatív kritika. Nem veszem magamra.. nehéz igazából elképzelni gondolom, hogy valakit ennyire hidegen hagynak a dolgok. Pedig létezik. 3 embert tudok felsorolni akinek a jelenléte, véleménye számít nekem valamit. A többiek is sokat érnek csak másképp. Megoszlik a figyelmem, a lelkem szerint rendezem csoportba az embereket. Ez vagyok, nem tudom elégszer hangsúlyozni. Fogadj el...

wáá.

Úgy gondolom lelkileg kezdek végre megint erőssé válni. Nincs minden percben olyan gondolatom, hogy milyen módon vethetnék az egész rémálomnak véget. Nincs itthon sem a kés a kezemben, ha valami rossz történne..nem szedem a nyugtatót ha valami bajom van. Kinőttem ebből, jól vagyok ezt már kijelenthetem. De nem 100%.. még nem. Harcolok azért, hogy minden rendben legyen, történetesen azért is mert megígértem valakinek aki nagyon fontos... így nem tehetek semmit még ha szeretnék akkor sem.. hát talán így már túlélem és leszek még 16.. sőt tuti. Mivel már az agyamban elköltöttem több mint 30 ezer forintot erre arra, így muszáj ott lennem ;) <3

akkor én is szarok rád! :S

Ennyire könnyen elfelejtetted a barátságunkat? Ennyiért lemondanál mindenről? Ennyit értem neked? Tényleg ennyire hülyének néztél? Nem tudom,hogy fogom ezt az egészet elviselni. Hol van a testvérem és a legjobb barátom egyben?? Hova tűntél? Miért változtál meg? Úgy érzem eldobtál mint egy követ.. beledobtál a folyóba, hogy megfulladjak.. nélküled megfogok. Hanyagolod a barátaid egy pár idegenért.. ráadásul olyanokért akik belevisznek a rosszba.. lehet, hogy velük jobban érzed magad de jólesne ha legalább te mondanád el nekem a dolgokat. Tönkreteszed magad teljesen, és én kevés vagyok, hogy megállítsalak. Régebben még hallgattál rám, most már levegőnek nézel.. nem értem miért van ez a nagy változás. Mit tettem ami miatt ennyire lenéző lettél? Mi a hibám? Kérlek mond el... bizonytalanságban tartasz.. de én csak meg akarlak menteni! Ne tedd ezt azokkal akik szeretnek..az élet ezen a szinten már nem játék értsd meg! Hogy mit teszel magaddal, lehet azthiszed, hogy senkit nem érdekel de sokakat nagyon is.. én is bármit feláldoznék érted! Csak sajnálni tudom, hogy 3 év alatt nem tudtad ezt bennem megismerni...

Mondj egy szót.. csak próbáld ki. Szidj valakit, kívánd a halálba. Ugye mennyire jó?? Ugye mennyire elviselhetetlenül jó érzés? Kiadod magadból a dühöt és tovább lépsz, vagy verekedést szítasz. De azért mindenkinek legyen esze ; ne kezdj olyanokkal akik nálad nagyobbak. Önmagamat adom mindig, ahogy megy úgy próbálom. Nem érdekel ki mit gondol.. én ezerszer csúnyább dolgokat tudok gondolni. A fantáziám piszkosan határtalan és akinek nem tetszik az keresse a kijáratot ezt tudom tanácsolni. Mindenkiért kitartok... jó ember vagyok. Nagy a pofám, de van is mire. Van mögöttem háttér.. van mögöttem múlt. Ha valamit mondok az úgy van nem fogok hazudni, lehet, hogy vannak akik nem ismernek de azok nem is fognak. Hogyha nem elég 1 hónap arra, hogy kiismerj már nem is fogsz soha. Annyira kiismerhetetlen nem vagyok csak meg kell érteni a felfogásom. Talán elsőre nehéz de sosem tudhatod, lesz e még rám szükséged. Vannak akik visszasírnak, azok így jártak. Onnan abból a társaságból életem legjobb döntése volt kikerülni. Csak pár dolgot tudnék nekik üzenni de azok nem erre az oldalra valók.. most elgondolkoztam, hogy kitől is örököltem mindezt. Egyértelmű : attól az embertől akit a világon a legjobban szeretek : apától. Senki nem veheti el az öleléseket, a beszélgetéseket, a sírásokat, az emlékeket. Ez mind a miénk, nem is kívánhatnék többet. Ő  volt velem mindig, ő az akire számíthatok!! Csak vele érzem magam biztonságban, annyira hogy tudom, hogy baj engem nem érhet! Ha ő nem lenne, már én régen meghaltam volna ebbe a világban amiben élünk.

Szeretlek Apu <3 

bebizonyítottam végre..

Kérlek ne engedj magadhoz közel.. annyi fájdalmat okoztál, nem tudok rajta túllenni. Még annyi idő után is én érzem magam kevesebbnek.. amikor elmentél valamit magaddal vittél és az a lelkem egy darabja volt, mivel kitépted belőlem soha nem lehetek már teljes. Az én hibám, hogy mindig megbocsájtok de könyörgöm mindenre ami szent hagyj...látod mit teszel velem! Mindennapos a sírás, a kezem már szétvertem mindez miattad! Élni szeretnék!!! Menne nélküled is, hát hova tartok akkor? Veled tartottam még nem éreztem, hogy mélyebbre süllyedek, hogy az életemet adnám érted.. ez a legszörnyűbb! Bármit megtennék, hogy jó legyen és úgyérzem ezt most bebizonyítottam neked! Ígérj meg nekem egyetlen egy dolgot ; ne keress kérlekszépen! Ha egy kicsit is szeretsz felejts el, felejtsd el, hogy éltem valamikor! Tekints halott embernek.. Tudod, hogy neked lenne ezzel a legjobb, hogy végre boldog legyél! Könyörgök életem...könyörgök ne tedd ezt se magaddal se velem.. én bírom a játékot.. bírnám akár örökre de neked ez nem jó! Soha nem engedném, hogy miattam legyen bajod, hát vessünk véget ennek és mindenki menjen a maga útjára mert ez a sors, nekünk ezt szánták! A végjátékunk ma volt.. megmentettelek egy újabb csalódástól! Érted tettem mindent amit tettem... hát könyörgök még ha kell ezer milliószor... hagyj menni, hagyj élni, hagyj létezni.. még ha csalódottan is de ne keressük egymást.. kérlek ne okozz még több fájdalmat, még több szenvedést.. a múltunkra tekintettel... szerettelek.. ezt soha senki nem veheti el tőlünk! :( hiába fáj ez úgy mint semmi más a világon.. kellettél volna nekem!

AH PFÚ DE KIBASZOTT ELEGEM VAN!!

Azt csinálok az életemmel amit akarok még a baromságom nincs hatással senki fontos életére! Magyarul ha teljesen tönkreteszem magam akkor is ha barátom vagy az a dolgod, hogy mellém állj jóban rosszban, ha pedig elfutsz akkor majd a másvilágon úgyis összefutunk 60 év múlva és ott foglak számon kérni, hogy mekkora egy tapló voltál. Ezt mindenki úgy érti ahogy akarja, én a lehető legrosszabb úton haladok most... majd visszamászok a hegyről: HA LESZ KEDVEM!.. nem kell a fölös beszéd, mindenki tudja, hogy hasztalan... ha megint átbasztak magamon hajtom be először a hülyeségemet és még mélyebbre süllyedek.. legyen ára ha már megtanultam újra bízni!
Ez az üzenetem..

megölnek a gondolatok..

Megöl ez az egész amit itt érzek valahol egészen mélyen a szívemben. Megöl, hogy nem tudom innentől kezdve mi vár rám és hogyan tovább.. Megadnám az esélyt csak élni kellene vele. Nem érzem hamisnak magam, nem hazudtam, nem vertem át senkit, éltem de öntörvényűen mint mindig. Utálom ha megmondják mit hogyan kéne, lehet, hogy elfogadom a véleményt de sok időnek kell eltelnie, hogy meg is fogadjam. Mindig a saját szabályaim szerint éltem, soha nem voltam senki csicskája, utáltam ha ugráltatnak.. Nagyon türelmetlen vagyok, mindent akarok, mindenki szemébe jó akarok lenni de fájdalmas út volt amíg rájöttem : ez nem csak nekem nem megy, hanem senkinek. Vágyom arra ami nem lehet az enyém, de sokan ugyanígy éreznek velem kapcsolatban.. szeretnének de nem hagyom. Még mindig a múltban élek és úgy érzem ha nem teszem ezen túl magam akkor soha nem lesz normális életem. Mindig erre gondolok, mindig ezen jár az agyam. Élek csak azt nem tudom minek amikor az akitől a legkevésbé várnám megsebez egyetlen szavával és még ontja magából utána, hisz honnan is tudhatná ez mennyire fáj nekem? Azt kívánom senki se tudja.. mintha nem akarnék létezni de itt tart valami fogva.. a neve pedig talán szerelem. Esetleg bűn talán csak édes szenvedés ami a végén megtérül. Legyen minden egyes perc szenvedés ha a végén az enyém a főnyeremény.. küzdeni fogok amíg van bennem szusz és bírom erővel mert ez mindennél többet ér.

'Miért nem hagyod abba és lépsz végre tovább? Nem az számít, hogy mi volt a múltban, vagy hogy mi lesz a jövőben. Az ég szerelmére, maga az út a fontos. Nincs értelme végigcsinálni ezt a sok szarságot, ha nem élvezed az utat. És tudod mit? Mikor a legkevésbé várod, jön valami remek dolog, jobb, mint amiről valaha álmodtál.'  .. 

hiszem ha látom!

Baszki miért mindig így jövök rá? Hazugság az egész világ mégis ott táncolok a közepén... mintha mi sem történt volna. Egy gyengéd csók a nyakra, egy suttogott 'szeretlek', egy ölelés de még közbe figyelni néz-e az a lánynak nevezett csodalény és minden meg van oldva? Fájdalmat okozol minden nap minden órájában még sem érdekel.. hétfőn majd 'bebizonyítod' hát állok elébe csak lássam már!

mikor minden hazugság..

Hol vagyok én? Ott ahol mindenki akarja... ahol vagyok valaki, ahol érzem hogy élek. De hova fordul át ez amikor minden érintés és szó hazugsággá válik? Ott volt... ott  voltam. Segítettem és meg*optam. oké.. én nem haragszom, én nem akarok más lenni, én csak szeretném ha MINDEN JÓ LENNE .. olyan sokat kérek?? Nem tudom.. minek él egyátalán az ember? Azért hogy a jót kapja, vagy azért hogy szenvedjen? Boldog voltam de valami mindig elveszi ezt tőlem.. talán a hazug szó, vagy a hazug érintés, a hazugnak tűnő emberek. Most komolyan minden srác olyan, hogy 'jó segg, nagy mellek' aztán minden jó? Ez az egész bejegyzés a kérdésekből áll, kezdem úgy érezni csak az a gond, hogy én sem tudom rájuk a választ. Van amiről nem tehetek, van ami én vagyok, van ami mindig marad majd így..  nem hiszek a szerelem első látásban mégis milyen jó volt amikor odaértem hozzájuk és odafutott hozzám megölelve és a fülembe súgva azt, hogy 'mennyire gyönyörű vagy'. Elsötétült a világ is bár nem tudom miért.. csak a múlttal vagyok elfoglalva ahelyett, hogy a jövőt keresném ami elhagyott pár napja. Kihasználás célpontja lettem. Ez a világ ezt kell szeretni, ez az élet. Biztos ez is marad, vagy csak én látom túl sötéten ezt. Kitudja... kitudhatja azt amin most épp megyek keresztül. Beszélni sem merek róla nagyon hisz ez az én dolgom amit meg kell oldanom. Mindenesetre nem tudom, hogy van-e egyátalán dolog amit élvezek ebben. Talán a 'szeretet' amit ígértek nekem.. talán az ölelés ami hazug tán mégis értékes.. talán a találkozás ami egy biztos pont.. talán csak az érzelmek hegye. Csak rajtam múlik minden.. ez fáj a legjobban.

kérdések.

Tegnap beszélgettem egyik barátnőmmel aki pesti, és ő kérdezett tőlem valamit amin tényleg el kellett gondolkoznom bár már van fogalmam róla, vagyis véleményem biztos. "Amúgy, mi a véleményed a távkapcsolatról?".. teljesen ledermedtem. Hogy mi volt az oka, fogalmam sincs de tényleg úgy éreztem ezt most meg kell, hogy fogalmazzam. Nagyvonalakban mi is? Tehát először is vegyük a pozitív,negatív tulajdonságait:


Pozitív: 
Nem unjátok meg egymást.
Mindig van téma amiről tudtok beszélgetni, hisz mindkettőtökkel történik valami.
Tesztelhetitek, hogy mennyire kitartó a másik illetve mennyire erős a 'szerelem' köztetek.

Negatív:
Ha tényleg szeretitek a másikat, egyfolytában hiányzik az aki sokat jelent.
Féltékenység ha nem tudod mit/kivel csinál a másik...
Nagyobb az esélye a szakításnak.

Ezek csak a szerintem felsorolható dolgok amik ide tartoznak. Én úgy gondolom, hogy ha bele is mennék egyszer egy ilyen kapcsolatba akkor sokszor szenvednék én is meg a 'párom' is. Mivel én csak magamból tudok kiindulni, nekem a minden az az ember akit szeretek úgy igazán. Nagyon szerelmes típus vagyok ami nem azt jelenti, hogy a másik seggébe vagyok naphosszat.. hanem csak annyit takar, hogy féltem, szeretem, aggódom érte de nem féltékenykedek mert megbízom benne (jó nyilván ha ad okot akkor szoktam féltékenykedni)..
Egészen összegezve szerintem én végig tudnám csinálni. Nem tudom, hogy jól tenném-e ha valamikor a jövőben kipróbálnám de biztos kérdés nélkül bele vágnék. Már nem félek.. régebben ez a kérdés volt ami a legjobban megrémített mert érzelmes vagyok és erről nem tehetek. Mostanra úgy érzem már ez is menne.. furcsa mennyit változik az ember felfogása :) persze csak jó irányba.

!!

Ennyi sok szívást egyetlen hétre nehéz elképzelni... lehetett volna másképp is, sokkal jobban örültem volna. A hétköznapok a megszokott irányban mennek, délelőtt tanulás délután barátok és ez így minden egyes nap. A hétvége abban más, hogy semmi tanulás csak a barátok. Na ja... megint egy K.O hétvégét tudhatok a magaménak, volt ott minden.. sírás, nevetés, szeretet. Meg pár dolog ami nem publikus (túl sok ismerős olvassa már a blogom úgy érzem, semmi szükségem a rosszindulatú pletykákra) A dolog úgy van most, hogy tényleg még mindig nem tudom mit akarok. Az én világom 3 ember körül forog, hogy úgy mondjam ez rossz. Valamilyen szinten. Ezt talán sokan nem értik, én igen. A lényeg, hogy ha már én lettem a 'minden' legalább érezzem is... de hát... esélyt nem sokat látok.

kiss me!

Ennyi nem tudom vége? Neeem. Ha rajtam múlik akkor nem és soha sem lesz. Élvezem minden cseppjét, minden egyes pillanatot azzal aki becsöppent az életembe. Elfelejtés célja vagy egy gyűlölni való szerelem kezdete ami miatt lemondanék az eddigi célomról? Valaki SEGÍTSEN. Egyedül nem megy mint annyi dolog az életemben... Annyira nem értem a pasikat. Egy háromszög közepén vagyok, mindenki néz, én mégis szótlanul tűröm ezt és gondolkozom a sorsomon. Mindenképpen 2 szív a szemem előtt hullik darabokra, szilánkokra... Kell egy negyedik? Dehogy kell. Ez is épp elég. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd belőlem egy szívtörő lesz. Most mégis, én lettem ez. Bánt. Bántani is fog. Talán gondolnom kéne kicsit magamra is néha? Vagy hagynom az egészet hiszen még csak mindjárt 16 vagyok? Áh nem tudom, fogalmam sincs, sok tűz között vergődőm és a másokból kiszivárgó féltékenység megfojt.. Haldoklom ott már. Az egyik szeret, a másik szeret. Ő ad egy puszit, megölel mert régen látott.. én megöleltem mert a múlt kitörölhetetlen. Jólesett annyira, hogy el nem lehet mondani. Éreztem ismét Őt... barátnak éreztem nem többnek, mégis kissé más volt. Igazi érzelmek a levegőben. 2 pillanat, Ő és Én újra együtt lélekben. Addig amíg minden el nem homályosodott és egy árny jött elő, feldúlt arccal ütésre készen. Vissza se merek emlékezni mit éreztem, nem tudtam kit is vesztenék el. ÉN MINDENT AKAROK!! Ez is hozzátartozik a rossz tulajdonságaimhoz. Akarom a barátságot, a szerelmet, a jó kapcsolatot, a megértést, a bizalmat, a szeretetet, az életet,egyszóval mindent. Le kell szoknom erről, mi ez már? KI EZ TEE?? Összegezve magamban sem tudom mi is az a féltékenység. Amikor a múlt és a jelen találkoznak.. mikor a múlt ad egy jelzést és érzelemmel tele ér hozzám újra ugyanúgy mint akkor, a jelen nem látja mégis érzi. Amikor másnap ugyanúgy a múltal 'randevúzom', de közben a jövőre vágyom. A múltat már mindenki kitalálta.. a jelen és a jövö kitalálása nem nagy feladat.

oh my god..

Reggel amikor ott voltam a tükör előtt, úgy néztem ki mint egy használt zsepi. Úgy is éreztem magam...Szét voltam esve teljesen, a szemeim pirosak voltak uh.. megviselt ez a hétvége nem kicsit. Péntek hajnalig, szombat hajnalig buli... Vasárnap meg pihi bár ki tudja mit találnak még ki. Erről jut eszembe... letévedt a szemem a nyakamra. Hoppá. Enyhe szívroham ' a kurva istenit mi ez a folt?! ' most már tudom. Nem nekem való ez....

alakul a buli...

Nem egyszer volt már olyan és most is rámjött, hogy teljesen elcsesztem mindent amit lehetett. Annyi minden van már a hátam mögött, annyi minden történt már, hogy néha szeretném feladni. Csak egyedül lenni, felejteni, gondolkozni, megváltozni. Eddig én voltam maga a megtestesült töretlenség akit mindig a jókedv jellemzett és a felhőtlen boldogság, ha bármi bajom is volt elvoltam azzal magamban merengve csöndesen. Ma már ez nem így van, el kell mondanom, hogy halljam a tanácsokat, hogy értsem, hogy lássam, hogy érezzem. A szabadság vágyam töretlen hisz magam vagyok, de a világ már teljesen új értelmet nyert. Talán mert kezdek fel nőni, vagy inkább tönkretenni magam a teljes végtelenségig...Semmiképpen nem akarom ezt. Hiszem, hogy mindenki kerülhet mélypontra, hogy vágyhatunk a szerelemre, egy társra de ezek nélkül az élet megy tovább még ha nehezebb is lesz. Néha megfordul a fejemben, hogy kezdek a jó útra térni de valami mindig leválaszt róla lehet, hogy a kétes lelki állapot amin keresztül megyek. Akartam valamit de nem jött össze, túl van tárgyalva, soha nem is fog teljesülni beletörődtem és a sorsom előtt még ha nehezen is de fejet hajtottam. Bonyolult talán egy kicsit a felfogásom mások számára mert mindig megviselnek a legapróbb dolgok is, és akkora bűntudatot tudnak okozni.. kínok kínja ez a hatalmas érzelmesség. Jó és szép emberi tulajdonság ez amikor érzem a szívem dobbanását de túl megy már mindenen, hogy a könnyeimben fulladok meg szépen lassan. Viharos az életem, szeretnék megállni pont itt pont most.. a baj csak az, hogy ez holnapra már köddé válik és újra felkelek ugyanazokkal a célokkal mint régen. A beletörődést felváltja egy új remény ami azt sugározza "Kérlek ne add fel még nincs itt az ideje.." Hol ronthattam el ennyire? Amikor elkezdtem ezt a véget nem érő bulizást? Talán amikor megismertem egy rosszabb társaságot amiről senki sem tud, túl fájdalmas mesélni. Jártam már a pokolban és a mennyben is de mégis igazinak a poklot éreztem. A menny csak csalóka ábránd, mindig azon gondolkoztam, hogy mikor ébredek már fel, hisz ennyire tökéletes nem lehet! Lehetetlen, hogy ez legyen megírva. Tudom,hogy holnap egy új nap és látszólag minden a legnagyobb rendben. Mosollyal az arcomon üdvözlök mindenkit és a jövőmet építem nevetve, belül pedig csendesen megtörve.. Változások amire szükségem van, valaki aki megmutatja a helyes utat tovább...Egyedül nem megy ezt egyre inkább látom. A legnagyobb hibám, hogy én mindig tökéletesnek akarok látszani. Nem kinézetileg, hanem érzelmileg. Mindent akarok egyszerre.. segíteni, együttérezni, veled lenni, átölelni,tanácsot adni, próbálkozni. Megy is, nem erről van szó. De még sebezhetőbb vagyok mint mások, olyan szempontból, hogy többet lehet bennem csalódni mert elviszem magam a rossz útra. Hibát hibára halmozok, tapló vagyok sokszor és idegesítő, sokkoló, néha nagyon sokat beszélek. Mit akarok bizonyítani? Hogy érek valamit? Sokat érek anélkül is, hogy olyanoknak mutassam meg akiket nem is ismerek mégis, akarom. Kegyetlen vagyok azokkal akik ismeretlenül beszólnak. Tapló és vérig sértő, ez jellemez olyankor amikor elönt a düh és a keserűség. Nem értem azokat akik szeretnek, hogy miért szeretnek engem? Mert magam után vonzom a nagy pörgéseket és olyankor utánam a vízözön, vagy azt aki olyankor is én vagyok amikor csendben könnyekkel áztatom a padlót. Úgy érzem ez akarok maradni mindig, vagy talán kicsit más de ez az életem... A barátok az életem és talán egyszer majd más is lesz. Hajlandó vagyok áldozatokra a célért, de nem csak nekem kell lemondanom dolgokról, hanem majd neki is kicsit, neki aki majd engem szeretne. Ne édes szavakkal öntse tele a szívem, hanem tettekkel bizonyítson amit az agyam is elhisz majd..Biztonságban vagyok.

111.

Jövő jövő jövő... csak ezen gondolkozom, semmi más nem foglalkoztat így. Vajon teljesülnek az álmaim? Ha igen milyen áron? Egyedül leszek vagy lesz valakim? Szegeden maradok vagy más városba költözöm? Mi leszek? Milyen leszek? Meg fogok változni? Szeretni fognak akkor is? Nem tudom már megint,hogy most mit akarok jobban. A régit ami annyira nem volt jó, azt ami van de még nem volt semmi, vagy azt ami lehet és már történt egy két dolog. Érdekes, mindenki más véleménnyel van így most is mint mindig nekem kell segítenem magamon. Megoldható, de felejtős hogy bárkire is hallgatok.

kurva nehéz.

Tényleg... régebben nem is értettem minek van szükségük a lányoknak pasira mindenáron.  Eljött a 15. életévem és szó szerint minden a nyakamba szakadt.

Még abba a hónapba lett barátom (23-.án születtem) .. Már elismerem, hogy jó visszaidézni azt az időszakot amikor én nem mertem hozzászólni sem és barátnőm segített benne, mindig hívtuk találkozni de még telefonon sem beszéltem vele abba az időben. Körülbelül 2 hónapig találkozgattunk emlékszem, hogy ültünk a Stefánián barátnőmmel és csak megszólaltam ' én szeretem ' Mennyi csalódástól kímélhettem volna meg magam ha akkor ezt el sem ismerem..már nem számít mindent csak szépnek látok körülötte, sokat jelent nekem bármit is csinál én nem tudok rá haragudni és azt hiszem ez így van jól.
A tegnapi ugyanezzel kapcsolatos napom feltűnően nagyon jól telt. Amikor megölelt éreztem, hogy IGEN IGEN. EZ BARÁTSÁG... még ha el is hangzott a szájából az a bizonyos 'szeretlek' akkor is tudom, hogy ha akarjuk túl tehetjük magunkat ezen. Erősek vagyunk.. együtt is erősek de külön vagyunk igazán jól. Nem tudom, de én nem akarom magam hülyének érezni és tudom, hogy ha érzek valamit azért harcolok és mivel még a horoszkópunk is ugyanolyan így elhiszem, hogy hasonlítunk. Nem kell mindenáron minden, ezt keserves kínok és úgy gondolom valaki elvesztésével tapasztaltam meg. Próbálkozom és vigasztal, én senkinek nem ígértem semmit ilyennel kapcsolatban. Valamit tudok kezdeni magammal, az életemmel.. alakítom mint eddig és mindent megteszek.

baby!

Nagyon nehezen nyílok meg és ezt egyre jobban tapasztalom. Az életemre visszamenőleg még régebben azért itattak a barátaim, hogy elmondjam végre mi bánt mert emlékszem részegen még a legféltettebb dolgaim is elmondom ..olyankor szószerint nem érdekel semmi. Igazából a gond az volt, hogy ha már elkezdem az ivást nem hagyom abba, tehát nem elég kevés ez az, épp csak annyira 'megerősödni' lelkileg, hogy jó legyen hanem a 15. pohár után, holt részegen még nagyobb szájjal megyek bele az éjszakába. Hol kéne még ez nekem? .. Nem kérek belőle köszönöm. Próbálom az ígéretem betartani, próbálok jó lenni, de mit tehetnék ha rosszkislánynak születtem?! A vérem nem tudom megtagadni még egy pénteki húzós party után sem, amikor teljes zavartságban voltam mert nem egyszer csókolóztam egy csávóval.. igen igen. Élveztem nem arról van szó hogy nem, de úgy éreztem ezzel megtagadtam az érzéseimet más felé, talán pont ez kellett, a kezdő lökés. Elvoltunk meg kell hagyni, bejött nekem ez az élet akkor. Nagyon édes a fiú, el tudok akármit képzelni bármit kettőnk között de nem szeretném bele élni magam.. Érzelmes. Amit volt barátom irt nekem üzenőfalamra... telefonon néztem meg és ott láttam. Annyira ideges lettem, hogy most engem akar szívatni és tényleg ennyire hülyének néz vagy igaz amit írt?! Nem bírtam végiggondolni belevágtam a kezem a padba... mit ne mondjak nagyon jó volt. Ekkora őrült is csak én tudok lenni, hogy az mellett kitartok mint barát még mindig aki a világon a legtöbb fájdalmat okozza nekem a létezésével, igen holnap ez valószínűleg fájni fog de máshogy nem tudtam levezetni. Ez vagyok. Nem lesz egyszerű a holnapi nap amúgy sem. A fiú szemébe kell néznem, de alap hogy megteszem (: szorítsatok.


HEY LOVE! HOW ARE U?

előre tekintő...

Csak ültem a buszon, a fülemben ment a zene, beszéltek hozzám de meg sem hallottam. Este volt már, Szeged gyönyörűséges fényei távolról nézve belevilágítottak a szememben és mosolyt csaltak az arcomra. Megláttam azt, ahol élek és ahol imádok lenni. De belém hasított a gondolat, hogy mindez egyszer megszűnik és már más fogja helyettem ugyanígy gondolni. Nem leszek örökké fiatal és élettelteli, nem lehetnek mindig reményeim,álmaim amiket szeretnék megvalósítani. Nem lehetek örökké szerelmes mert az idő azt is elveszi majd tőlem és ahol járt, maga mögött hagyja a szeretetet, soha többé nem fogom már érezni a szenvedélyeket a testemben,lelkemben. Talán hozzám kicsit korábban jött el ez az öregedéstől való félelem, de nem a szépséget féltem vagy a bőröm jelenlegi állapotát.. hanem az érzéseket amik eltűnnek majd egy röpke pillanat alatt és lehet, hogy már nem is fogok emlékezni milyen jó is volt. Azt, hogy milyen is harcolni valakiért és tiszta szívvel, teljes odaadással szeretni mindenek felett, talán azt hiszi mindenki ez túlzás de nem az. Ez a valóság jelenlegi ábrázolása az én világomban ahol mindent megtennék és megtehetek bármit de az idő ellen nem tehetek. Minden eltelt másodperccel közelebb vagyok a véghez ami egyesek szerint 'egy új kezdete' de én ezt nem tudom elhinni. Visszanézve mivan ha minden más lesz, ha a 30 éves énem visszanéz és kineveti ezt a 15 éves testet... felfogom majd, hogy kár volt aggódni mert mellettem lesz egy kisgyerek aki az enyém, akit mindennél jobban fogok szeretni, akit úgy nevelek, hogy minél jobb ember lehessen belőle és mindent megadok majd neki. Erre vágyom, mert van célja az életemnek most is.. de vannak álmaim és elvárásaim túl érzelmes vagyok bár nem mutatom mindig, lehet hogy úgy látod ; kívül jég, belül tűz és csak pár ember láthatja mert 'erősnek mutatom magam de ha nem lát senki könnyezem'. Emberből vagyok, én is képes vagyok végigsírni egy egész éjszakát, vagy mások előtt is akár ha már tényleg máshogy nem lehet de elhiszem, hogy vár valami szebb még ha rettegek is attól hogy, mit hoz a jövő..

a kis butus.

Kinek akarok hazudni azzal a szöveggel, hogy 'de én visszakapom mert akarom és elérem'.. Szánalmasnak érzem magam amikor belegondolok ebbe az egészbe, feladnám az életem a múlt töredékéért aminél lehet, hogy valami ezerszer többet fog majd érni?! Nem lehetek ekkora idióta, de sajnos az vagyok. Mindig és mindig újra és újra keresem a lehetőséget, kutatom mikor, hogy merre tudok egyetlen mosolyt látni, egyetlen szót hallani, megélni ismét a szépet. Tisztában vagyok a korlátaimmal, az érzéseimmel ; magammal... Tudom, hogy nem alakulhat minden az elvárásaim szerint és ezt el is fogadom amennyire csak lehet. Rossz voltam, rossz vagyok, rossz leszek. Felvettem ezt a 'rosszlány' jelmezt és már nem bírom levenni. Menekülök még mindig és csak a barátaim tudják mit miért teszek, bár talán ők sem értik teljesen és csak a teljes összeomlást látják a szememben, mégis biztatóan támogatnak és felsegítenek egy-egy elesésem után. Bizonyítani akarom, hogy ezt is túlélem és lemondok róla ha akarok de nem megy. Nem nem nem nem nem nem nem.....NEEEEEM!! Akik ezt nem élték át nem tudják mennyire jó feledni néha ezt azt. Üvölteném a világnak, hogy van ami az enyém és nem vehetik el tőlem mert nem adnám, mégis oda kell nyújtanom ami a kezemben van és átadni valaki másnak mert nem birtoklom. Ha sírásba fulladnak a próbálkozásaim keresek valakit aki letörli a könnyeim, ez nem kihasználás számomra, és nem kell senkinek sem úgy érezni.. tudom mikor kikre számíthatok és ezt viszonzom amikor csak tudom, egyszóval mindig. Néha senki sem tud segíteni, csak magamban  tudom mi is történik mert kifejezni egyszerűen képtelen vagyok. Az emberek hülyék, itt van tényleg minden a kezükben de ügyet sem vetnek rá... itt van például a szerelem. Ma már szinte nincs is olyan pedig én érzem minden pillanatban, kihalt volna? Egyeseknél biztos de én egy emberként bármennyire is hihetetlen... tehetetlen vagyok!

ne hibázz mert a sorsom a kezedben..

'elég egy pillanat, egy lépés és örökre itt maradsz, mert ha velem vagy megkapsz mindent..'
Megmenteném a megmenthetetlent. Akarom az elérhetetlent. Szeretném a mindent újra, szeretnék érezni valami igazit, nem csak arra gondolni naphosszat, hogy mi nem lehet. Elfogadom, hogy nem lehet minden tökéletes és úgy ahogy én akarom, hogy kellenek a harcok ahhoz, hogy jobb ember legyen belőlem. Meg kell tapasztalnom az élet minden csínját.. lennem kell vadnak, keménynek, hidegnek de mégis együttérzőnek és kedvesnek. Sokszor nem bírom és úgy érzem most elég volt mert hiába vagyok jószívű ha valaki nem értékeli és ezt kihasználva próbál még többet többet és többet kérni tőlem mert azt hiszi nem tagadom meg de épp ellenkezőleg. Van bennem egy akkora dac, hogy már akkor csak azért se. Ebben az ügyben érdekes nincs bennem semmi ilyesmi sem. Érzem, hogy kell és tudom, hogy megkaphatom és akarnám is, csak... sok lenne a 'jóból'. Az egyátalán nem érdekel, hogy az összes barátom ellenzi ezt mert nekem kell döntenem. Ahogy mindig kihangsúlyozom : MY LIFE. Szóval aki szeret, majd velem örül.

'A jövőnket majd én megmentem, hiszen ott a tűz a szemedben'

NINCS KEDVEM ÉLNI!  egy barom vagyok. De egy akkora, el sem lehet mondani. Várjunk csak... leszarom. Aki szeret szeressen, aki utál utáljon, aki eddig nem szeretett most ne kezdje el, aki meg eddig szeretett most ne utáljon. Kb olyan hangulatom van, hogy aki kétszínű azt felrúgom, aki meg normális azzal én is! ... 




Ha ideges vagy, bizonytalan vagy, emeld föl az állad, és lépkedj büszkén!

vajon nekem mindent szabad?

Én élek még más csak ahogy szokták mondani 'punnyad' .. Ilyen ez a szakma. Élni is tudni kell, ez olyan mint egy mesterség. Kevés arra az idő, hogy végigmérd a határaid és eldöntsd mi miért jó. Pár dologra azért rájöhetsz a tapasztalataid alapján hisz annyi szép dolog van ; szerelem, barátság, megértés, segítség mások irányába. Vele jár sok rossz is ; csalódások, félelem, megbántás, elutasítás. ÁLLJ FEL!  Emberek vagyunk mindent megtehetünk,mindent megkaphatunk, a világ a miénk. Szabadulj ki a szobád börtöneiből, hívj fel valakit és elkezdődött valami. Elkezdesz készülődni, felállsz végre,oly régóta ülsz már egyhelyben. A szíved hevesebben ver mint valaha máskor, hisz tudod ma nem a megszokott vár, egészen más.
Keresem, kutatom ezt az érzést a mindennapjaimban, ezért is mondják a barátaim "hozzád be kell már lassan jelentkezni, te tényleg mindig vagy valahol' Nem tudok egyszerűen mozdulatlan szoborrá válni, én nem erre születtem. Tini vagyok ez a dolgom. Mindegy hol, csak legyek. Nincs két egyforma ember aláírom, én ezt szeretem még mások a magányt jobban. Néha jó az is. Gondolkozol, pihensz, kikapcsolsz. Rendszerint én a számomra rossz dolgokra gondolok így ezt a lépést kihagyom. Az élet az én játszóterem, megtalálom a magamnak kedves programot. Mindenkiben tudok társat találni, mindenkiben meglátom a jót is. Aki nem szeret az utál és talán ez így van jól. Elfogadom ezt mert ha nem tenném akkor még egyel több gondom lenne amin rágódhatnék. Szerintem azt mindenki elismeri ; nekem sem szabad mindent.

ne érdekeljen aminek nem kell...

Az értelmetlen szavak, a meg nem tett lépések a másik felé, a feladott harcok és a semmit nem jelentő beszélgetések. Mind mind olyan dolog, amire nem kéne figyelnünk mégis mély érzéseket váltanak ki. Egy veszekedés, egy szívdobbanás,egy eltört pohár... az élet apró meglepetései. Ha valamit megtanultam az életem során eddig, hogy nem fedem fel senkinek az érzéseim még én nem akarom. Hiába van minden jegyezzétek meg! Engem már hidegen hagy minden ami az élettel kapcsolatos. Feladtam minden harcot elég volt. Komolyan. Innentől kezdve ha valaki akar tőlem valamit majd harcol ő. Engem már ledöftek a tőrrel nem egyszer, a következőt nem élem túl. Képletesen megfogalmazva. Így is magamba zuhantam a szakításnál nem kell ez is még hozzá. Nem a lány dolga kezdeményezni. Mekkora puhány férfiak vannak a világon, elvárják a nőktől, hogy odaálljanak ők és még el is mondják mit akarnak miközben a férfi röhög a markába, hogy magába bolondított egy szerencsétlen nőt. Na gyerekek ez nem így van! Lehet, hogy másoknál igen de nálam nem. Minden nő társamnak csak annyit tudok tanácsolni, hogy inkább kéressék magukat mert a pasik akkor fognak harcolni ha nem vagy egyből mindenre elérhető! Ha azonnal lefekszel velük csak a saját lelki temetődet építed fel szépen lassan... Higgyék azt, hogy téged nehezebb megkapni mint az átlagot. Benne van a vérükben az, hogy harcoljanak csak ki kell belőlük hozni az állatot! Na és mivan akkor ha nem kellettél? Majd később sírva fog téged visszakönyörögni mert te soha az életbe nem csaltad volna meg őt, az a másik lány meg igen! Te szívből szeretted az a lány meg csak kihasználta. De tudod mit?! Olyankor már késő lesz és egy könnyed mosollyal, egy lenéző kacajjal sarkon fordulsz és elmész. Talán még vársz... de hidd el, nem a te dolgod felfedni ami van. Amíg a világ a világ ez a férfiak 'dolga' lesz. Ez van ezt kell szeretni. Nem különösebben érdekel mit gondolnak erről a férfiak, de azért ők is 'félnek a csalódástól'. És akkor??? Kit érdekel, hogy féltek. Lepereg rólatok mert valamelyikőtök olyan lelketlen semmit nem érő valami, hogy amúgy is leszarjátok csak bepróbálkoztatok. Tisztelet azoknak akik még őszintén tudnak szeretni egy lányt és nem csak a sex jár a fejükben. De csak megsúgom ; ilyenből van a legkevesebb. Mindegyik barátnőmet megcsalták eddig nem egyszer ( magamat is beleszámolom). Na és vajon miért? Mert ért annyit, hogy nem feküdt le a pasival bármennyire is szerette, mert még a lányokat elvakítja a szerelem addig a  fiúkat meg a..... szóval értitek. Én nem fogok senkivel lefeküdni addig amíg nem találok olyan akiben bízok és szeretem! Tehát addig lehet próbálkozni én nem vagyok a jó ellen, tudom, hogy szokott is némelyik egy egy kedves szót mondani nekem de ez nem így megy. Érjetek is valamit.,


Baby, nem vagyok a játékszered.

Valószínű nem sokáig fogom már így bírni. Szeretnék már valami igazit, álmodni csodás olyankor magam vagyok. Nekem mégis a valóság sokkal csábítóbb. Nem lehetek még egyszer hülye. Nem lehetek még egyszer elfogult vele. Nem tehetem sem magammal sem pedig az ő életével. Még mindig fontos, nem volt igaz amit magamba akartam beszélni. El akartam magammal is hitetni, hogy egyszer elhiszem ha sokszor emlegetem. Mindig csak erre gondolok amióta elmondta nekem. Nem tudok ezen túllépni. Ez nem lehet még mindig a szerelem, hisz arról már lemondtam amikor eldobott engem. Mi lenne ez? Nagyon mély barátság?  mégis érzem, hogy hiányzik és ilyen mértékűt eddig még csak egy embernél éreztem... Egyszerűen nem értem magamat sem, hogy mit szeretnék. Túllépni valami régin vagy a régit vissza, talán a régi végét és az azutáni újat.. bonyolult nem kicsit. Számomra is, aki benne van ebben testileg lelkileg. Talán ez csak a kamaszodás, túlfűtött érzelmek sokasága és nem is úgy van. Tisztában kell lennem a dolgokkal. De ne engedhetitek, hogy megint ezt csináljam. NEGYEDIK ALKALOM LENNE EMBEREK. NEGYEDIK... Háromszor lehettem hülye, negyedjére nem dőlhetek be!

nem vagyok bunkó, csak őszinte!

Sok szempontból gyerek vagyok. Nevetek és néha kis is gúnyolok másokat. Kit érdekel... őket sem érdeklik az én érzéseim hát majd akkor én figyelek rájuk?! Gyerekes csíny, móka és kacagás, egy kis ugratás még belefér. Nézd! Ez csak játék. Az élet játéka. Ha valami nevetséges akkor miért kellene magamban tartanom? Nem vagyok toleráns mert nem ismerem őket. Szabad ország és vélemény nyilvánítás? Mindenki leszarja a másik ember véleményét, akkor mi is van? Ül, fekszik, kussol! Így ám. Ezt diktálják belénk mert sok ember szemében mi vagyunk a bábok. Hát törjünk ki a keretből és kezdődjön el a 'new life' 

a nagy találkozás.

Hihetetlen volt a számomra. Ott állt előttem teljes valójában Ő akit már mióta nem láttam. Azt hittem utálom, azt hittem gyűlölöm de amikor kedvesen rám mosolygott elpirultam és tudtam, hogy semmit sem változott. Nem szerelemről van szó. Csak annyira mély barátságról amit el nem lehet mondani. Fiú és lány között igen is lehet ez. Beszélgettünk 1 órát, igazság szerint meglepett amikor felajánlotta,hogy találkozzunk de mivel rendezni akartam a kapcsolatunkat így rámondtam, hogy persze. Annyira kedves volt és jófej. Mindig nyomta a hülyeségeit és ez most sem volt másképp.Úgy örülök.. mindennap eszembe jutottak a szép emlékek amiket együtt éltünk át és valójában rossz volt rá emlékezni mert tudtam, hogy ezeket az emlékeket senki más nem értékeli úgy mint én meg ő. Senki sem tudja úgy átérezni mint mi. Imádom kimondani újra azt, hogy mi együtt. 2 barát. Most már minden ugyanolyan lesz köztünk mint régen mert én elfelejtettem mindent. Tőle is ezt kértem. Adjunk tisztalapot a másiknak és kezdjünk mindent elölről. Belement, tudtam hogy ő is ezt szeretné. Ismerem mint a tenyerem, nem tud nekem hazudni és ő is látja rajtam ha nem mondok igazat mert volt ideje kiismerni. Tényleg nem régóta ismerem de aki veszi a fáradtságot az a másikat akár 1 hét alatt megismeri annyira,hogy utána többet akar ismerni a másikból. (Nyilván mi nem egy hete ismerjük egymást, hanem 1.5 éve). Minden bűne megbocsájtható. Nehéz olyat tenni ami miatt én örökre megharagudnék. Nagyon nagyon nehéz. Ahhoz olyan szinten meg kell bántani, hogy soha ne felejtsem el...
Hiányzott, hogy vele legyek. Igazán hiányzott. Most végre minden jó... egy dolgot leszámítva de arról lemondani is tudni kell.

család..

Egy ember van akit ott jobban szeretek mint az életemet (hisz a másik ugyanilyen ember már nem él köztünk). Akiért tűzbe tenném a kezem és akiben maradéktalanul megbízom. Akit mindig a legjobb barátomnak tekintettem és közben mégis éreztem, hogy mellette az apám is. Ő számomra a megnyugvás egy hosszú nap után. Ha kell valaki akinek a tanácsára mindig számíthatok biztos, hogy ő az első akit megkérdezek. Ha este hívnám ő eljönne. Csinált sok hülyeséget, mindig támogattam, úgy ahogy ő is engem mert mi ketten ugyanolyanok vagyunk. Nincs ember aki nála jobban ismerne. Mindig éreztem, hogy szeret. Az, hogy mellettem áll mindig, fontos nekem. Én nagyon apás voltam amúgy is .. emlékszem amikor elment Londonba dolgozni, én ott azt hittem nem élem túl. Mindennap hívott telefonon engem de az nem volt ugyanaz. Akkor még anyámmal együtt éltek és én vele mindig sokat veszekedtem, ő volt az aki 'kibékített' minket. (már amennyire lehetett) De nem is ez hiányzott, hanem az ölelése, a hangja a beszélgetések a hülyéskedések a tanácsok, és egyszerűen csak az az érzés, hogy itt van velem. Ez idő alatt kaptam tőle egy levelet is. Nagyon szépen írt benne, azon a levélen a mai napig sírok. Még most is.. pedig írás közben csak rágondoltam erre. Kicsit amikor úgymond elhagyott minket, bár egyértelműen anyám hibája volt az egész.. akkor úgy éreztem elveszítettem valamit és már semmi sem lesz ugyanolyan így kicsit eltávolodtam tőle mert lett másik nője és annak pedig 2 gyereke. Ki akartam állni a sorból. Később jöttem rá, hogy tudhattam volna hogy ő ilyet soha nem tenne velem. Próbálta úgy intézni a dolgait, hogy jó legyen nekem. Néha éreztettem vele azt, hogy ez így kevés de megértettem minden szavát. Annyiszor elmondta 'Te mindig az én kislányom maradsz bármi történjék. Én mindig az apád leszek, rám mindig számíthatsz és semmi nem állhat közénk. Nagyon szeretlek' ... Megértettem amit eddig nem ; ez a távolság csak összehozott minket, még jobban mint régebben bármikor. Tudja ő azért, mekkora sebeket hagyott bennem ezzel a kis 'kilépésével' látom is rajta, hogy bánja. (ezt nem részletezném, sötét egy időszak volt nekem) Mi egyek vagyunk. Ugyanolyanok. Mindketten kiállunk azokért akiket szeretünk az életünk végéig, nincs mese. Nagy a szánk és rengetegen ismerik, hogy jobb távol maradni ha nem bírod a kritikát. Határtalan a lelkiismeret bennünk, mindent magunkra veszünk csak hogy másokat mentesítsünk a teher alól, nem számít mennyire fáj ez. Ha valakiben van valami baja, azon jár az eszünk, hogy segíthetünk minél hamarabb, és hogy zárhatna minél több ember a szívébe.
Bízom a megérzéseiben, hisz az előző barátomnál ő megmondta nekem ; vigyázz vele. Nagyot koppantam amikor rájöttem, hogy igaza volt, és persze mindenki másnak is aki figyelmeztetett. Mint mindig minden dologban én megyek a saját fejem után így kitapasztalva a saját határaimat. Talán feszegetem is őket. De egyetlen dologban vagyok biztos az életben ; ha minden kötél szakad, ha minden elromlott már és senki sem maradt mellettem, ha a halál ködös illata megcsapna és már nem tudnám miért kellene küzdenem vagy akár felkelnem, ha mások számára megbocsájthatatlan dolgot csinálnék még akkor is biztos lennék abban : hogy ő ott lenne nekem és bátorítana, nyújtaná a kezét, felajánlaná a segítségét. Az apám.

Senki nem látja,senki nem érzi és senki nem tudja. Ne is, én ezt kívánom mindenkinek. Kerüljétek, térjetek le ez lassan megöl már engem is. Az a bizonytalan semmi amiben élek már régóta. Az a hatalmas űr amit mindenki minden lépésével bennem hagy és mégis, én ugyanúgy ott maradok velük. De itt nem 'róluk' van szó. Úgy érzem elvarázsoltak, megbabonáztak és minden percét ki akarnám élvezni még akkor is ha értelme nincs, számomra van. Imádom az életet. Hogy van az, hogy még ez sem érdekelne és ha kellene odaadnám?!  Egy egyszerű mozdulattal letenném az asztalra ahol meg lehet csodálni. 

Az első mondat rávilágít a lényegre..

csajbunyó!

Ha belegondolok mekkora öröm ez a férfiak szemében.. azta. Okosabbnak gondolom magam annál, minthogy lealacsonyodjak egy ri*anc szintjére és esetleg még maradandó sérülést okozzak neki. Ugyan már. Ki ő, hogy egy kicsit is kéne vele foglalkozzak?! Kinek képzeli magát, hogy csak úgy elém áll és kérdezés nélkül löki az innen onnan hallott hazugságok átírt verzióját?!  Szeretem az igazságot. Felvillanyoz és erőt ad... nem szeretek hazudni mert attól bűntudatom van, mondjuk akik ismernek azt kérdezhetik ; mitől nincs?! Ettől.. jól érzem magam bár én kaptam a sérülések nagyobb felét mert vannak barátok akik nekem akarják a jót.... talán megértem, esetleg én is így csináltam volna. Nem tudom. Valószínűleg hasonlóan mert én átérzem mi az a féltékenység, hogy milyen az amikor azt hiszed, hogy örökre elveszted azt akit szeretsz, de valójában mindenki azt mondja, hogy ha igazán szeretik egymást akkor bíznak egymásban feltétlenül és a féltékenység csak hab a tortán..
Amikor féltékeny volt tudtam, hogy még érek valamit neki más kérdés, hogy az utunk ketté vált és már nem érdekelt mit gondol rólam. Én balra, ő jobbra és így volt a legjobb. Csalódások sokasága ért, míg vele voltam pedig emlékszem mennyire vártam ezt és mindent fel tudnék idézni a kezdetektől a végéig. Tudom, hogy jobb lenne nem emlékezni rá, de van olyan amit meg akarok őrizni idebenn. Az emlékeim csak az enyémek és ez az egyetlen dolog amit senki nem képes el venni tőlem. Tudja ő, hogy próbáltam barát lenni ; nem jött össze. Voltunk haragban ; nem bírtuk. De azt kell mondjam, jobb ez így, hogy nem beszélünk. Minden mondat egy újabb tőrdöfés, egy be nem gyógyuló seb és már múzeumot lehetne kiállítani annyira fáj néhány dolog. Mindig van talán amiről 1-2 ember tud, mert nem mertem másnak elmondani, hogy ezt én rontottam-e el nem tudom biztosra. A mai napig hibásnak érzem magam mert lehettem volna jobb is , de mindenki szerint pont így voltam a jó. Az élet hozhatja a nem kívánt változást de ha a pozitívumot vesszük alapul talán jobb is, hogy megmenekültünk valamitől ami amúgy is haldokolt volna. Nem bánok semmit mert nincs értelme ezen is emésztenem magam.. A biztos pont most hiányzik az életemből bár nem is ő volt az soha. Túl tettem már magam mindenen vele kapcsolatban csak nem tudok néhány dolgot megszüntetni. A kapcsolatot nem ápolom vele mert egyikőnk mindig megbántja a másikat. Jó ez így... bőven elég nem is vágyom többre. Csak a rossz van szinte ami emlékeztet rá, ezeket viszont kitörölném ha lehetne.


Tépj szét, mire vársz még?! ...

várj még...

Csak jöhet a kérdés ; mire is? Nem tudom. Körforgás. Aminek eleje van, van vége is. Szeretem azt hinni, hogy amikor felkelek minden jó lesz aznap. Más kérdés, hogy ez rendszeresen nem jön be de fő a pozitív hozzáállás. Az életfelfogásom szerint mindent szabad mértékkel, és addig amíg tudunk önmagunk lenni, hogy közben mások nem gyötörnek halálra. Van egy két kivétel ők azok a réteg akik annyira hidegen hagynak.. pontosabban átmehetne rajtuk egy úthenger, az sem hatna meg.Bármit lehet rám mondani, igen bunkó is tudok lenni.. igen kedves vagyok és jószívű. Nem kell aggódni. Teljesen tisztában vagyok magammal, akár a jó akár a rossz tulajdonságokat vesszük. Ez sokat számít...Igenis tudd, ki hogy viszonyul hozzád és tartsd a távolságot tőle ha a megérzésed ezt mondja.

szánalmas.

Valami megakadt bennem komolyan mondom. Szerintem az a szerencse, hogy később hallottam vissza amúgy nagy balhét csinálok. Minek kell szórakozni és játszani az idegeimmel? Olyan embereknél akiket utálok, hamar elpattannak, ne provokáljatok már. Nem rólam mintázták a türelem szobrát..

Ezt tudom neked üzenni ;
Te álltál épp akkor közöttünk, nem engem kell hibáztatni.
Lehet, hogy én is hibás vagyok de mint tudjuk ez izgat a legkevésbé mert rólad van szó.
Ellenségnek tekintettelek ( és tekintelek most is ) szóval alap, hogy nem hagyom meg neked.
Én szerettem őt, téged pedig csak kihasznált mert hagytad.
Érdekes, hogy az én büszkeségem még mindig töretlen még a tied apró darabokban hever valamelyik alkalmid ágyán.
A szavak talán fájnak de legalább az igazságot mondtad volna. Nem kérem a süket dumát, az egyenesség híve vagyok, tehát ha valami bajod van szerezd meg a számom és beszéljük meg élőben. Nagy verekedés nem lehet a vége mert 1 pillanat alatt a kórházban találhatod magad..

Az életem nem arról szól, hogy a nem szimpatikus emberek véleményével foglalkozok. Annyira nem érdekel, de ami volt elmúlt és én ezt teljes mértékben elfogadom. Beismerem azt, hogy akkor valami miattam véget ért. Soha nem éreztem magam hibásnak mert nincs értelme ilyen problémákon gondolkozni. Sőt, nem is az én gondom volt mert én akkor voltam boldog. Épp a fellegekben jártam és eszem ágában nem volt megtörni ezt. Inkább foglalkozz a rólad kialakult képpel mert nem túl jó híred van Szegeden... látod, ez a különbség köztünk.

18?!

Nem vagyok hozzászokva különösebben ahhoz, hogy féltsenek. Én értékelem de amíg nem érzem, hogy nekem rossz így addig nem is tudok változtatni. Szeretek így élni és én én értem azt, hogy nem akarják, hogy bajom legyen. Örülök neki és ilyenkor minden átértékelődik bennem.. minden szó, minden amit eddig gondoltam. Nincs az a szó amivel ki tudnám fejezni ez mennyire sokat jelent nekem. Kimondhatatlanul... de az életet élni kell. Amikor majd 18 elmúltam nem fog vonzani az ami úgymond 'tilos' ... Mert akkor már bármit megtehetek különösebb következmények nélkül..

más már szóba se jöhet.

Mostanában az élete mindenkinek a szerelem körül forog. Elvárások hada vesz körbe minket és már elveszünk ezek között. Miért vagyunk így egymásra utalva? A fiúk nem tudnak a lányok nélkül, a lányok meg nem tudnak a fiúk nélkül élni huzamosabb ideig. Tisztában vagyok annak az érzésnek a fogalmával amit mi emberek szerelemnek hívunk. De nekem nem kell mindenáron. Én mint független nő/lány úgy gondolom mindenki megtudná állni a helyét ilyen idősen lányok/fiúk nélkül. Áhítozunk a szerelemért, mindent megtennénk érte.. mindegy kibe, mindegy hol. Ez nem tetszik. Ha valakit szeretek, szeressem szívvel lélekkel. Az érzéseim legyenek tiszták és legyek makacs annyira, hogy senki véleménye ne érdekeljen. Nem célom ezt minél hamarabb megtalálni, a világ forog anélkül is, hogy feltétlenül barátom kéne legyen. Ha eljön az ideje az érzés itt fog találni engem teljes nyugalomban és felkészülök a fogadására. De addig jobb ha nem keresem mindenkiben, idővel kérdés nélkül fog jönni hozzám és mindenkihez. Senki sem maradhat ki a 'szórásból' . A szerelem számomra szép dolog. Nincs olyan mondat ami megtudná keseríteni. Még mindig tudom mennyire nagyszerű.. most is az égben járok .
Believe in you and me! 

PRÓBÁLKOZOM. értsétek már meg,..

Keményen teszek azért, hogy mindenkinek megfeleljek, miért nem lehet értékelni?! Újabb és újabb szavakkal ostromoltok engem, és elmondjátok mi a hibám. Azt miért nem kapom, hogy mi a jó bennem?! Nehéz lenne nem csak a rosszat észrevenni?... Megértem. Végül is , valószínűleg van amikor jobban vagyok beszédesebb és van amikor szótlan. Elismerem. De ha egyszer nem tudom a reakciót, nem tudom, ki hogy mikor mit gondol és milyen érzései vannak. Így nem tudok felszabadult lenni annyira amennyire kellene. Nem akarom megbántani... se őt se senkit. Mert nem vagyok olyan... Szeretném ha tudnátok, hogy próbálkozom de majd meglátjuk mi lesz belőle. Hitegetni nem fogok senkit, nekem tudnom kell ki mire, hogy reagál. Ameddig nem tudom, soha nem fogok teljes felszabadultsággal írni.

bár ne így lenne..

Tényleg elmegy. Semmi esély... eltűnik. Évekre megy, itt hagy, nem törődik senkivel bár tudom,hogy szeretne. Ezen a héten valaki fontos embert vesztek el. Örökké a szívemben lesz ha esetleg nem is jönne vissza mert jobban érzi magát ott ahova megy. Én örökké emlékezni fogok rá. Örökké <3

az álom valósággá válik? nem akarom...

Tegnap este úgy feküdtem le, hogy kételyeim voltak valakivel kapcsolatban. Nem az érzésekkel, hanem inkább,hogy talán haragszik rám. Ezért szomorú voltam és bár a beszélgetésünk körülbelül olyan 5óra fele volt mégis úgy éreztem, én bántottam meg és tudom, hogy igazam van ezért ma bocsánatot is fogok kérni tőle, mert nekem ő nagyon fontos. Gondolom már a sírba kergetem lassan azzal, hogy elmondom neki de ezt egyszerűen nem győzöm hangsúlyozni, elégszer mondani. Visszatérve a címre..
A lány csak ült az óráján mire a tanár bejelenti ' meghalt. sajnálom'. A lánynak kellett egy-két perc még felfogta de sírni kezdett amikor eljutott a tudatáig ; minden eltűnt ami szép volt a számára. Az életének értelme úgy hagyta el, hogy egyetlen szót sem mondott és a lány még mindig sírt, nem tudta abbahagyni. Hazament az utcán a könnyei folytak mint a patak de nem érdekelte, hogy nézik. Összeomlott, mire hazaért csak arra várt, hogy felébredjen de nem tudott. Felnézett egy oldalra, hátha nem igaz a hír... de azon az oldalon csak a szomorú üzenetek hegyét látta ; 'részvétem, örökké hiányozni fogsz, mindig a szívemben leszel'. A lány, végre felfogta azt amitől mindig félt. Ő eltűnt és vele együtt minden. Csak utána akart menni... csak egyszer érezni őt tényleg úgy ahogy van. De ekkor elsötétült minden, a lány szemei kinyíltak. Felült és sírt... kellett egy fél óra mire rájött ; ez csak álom volt. Hihetetlen érzés volt,  de mégis tudja, hogy ez az álom elkíséri majd a nap végéig. Mert most is erre gondol...

vágyom már..

El sem tudom magyarázni igazából mire. Csak azt érzem, szükségem lenne néha egy 'másfajta' ölelésre. Nem úgy értem, hogy mindenáron kell egy fiú, dehogyis, nem vagyok olyan. De már minden olyan régen volt, amikor én is éreztem, hogy azt akit megölelek szívből ölel vissza azért mert szeret. Természetesen ezt nem a barátaimra értem... nem a régi ölelés kell hanem egy új valakié akiben bízhatok. Elég nehéz így, hogy tudom, hogy szeretnék de nem akarom igazán. Mert van valami amit nehezemre esne most feladni amíg nem tudok semmit, és nem vagyok biztos semmiben..de nagyon fiatal vagyok és élveznem kéne az életet (amit élvezek is) csak nem úgy mint a legtöbb 12-13 éves lány akiknek hetente van új barátjuk. Én nem is értem mire jó ez, vagy csak pár ember van már úgy aki azt akarja, hogy szeresse azt az embert akivel együtt van? Akkora ellentmondások vannak és a világ már ott tart, hogy mindenkinek jó mindenki. Senki nem keresi az igaz szerelmet mert úgy érzi nem találja de ha feladjuk az elején mit is várunk... át lehet gondolni. Mindig arról álmodtam, hogy miután megvalósítom az álmaim lesz egy családom. Nem feltétlenül a házasság gondolatával játszom. Szeretnék egy kisbabát... ami a sajátom. Az örökbefogadás szép dolog, de én azt szeretném,hogy a kisbabám a sajátom legyen.. néha talán azok a gyerekek akik örökbefogadottak sokkal hálásabbak de nem tudom... Nekem mindig jól esik látni és hallani, hogy mennyire hasonlítok apára. Az én gyerekemnek is szeretném ha mondanák, azt, hogy az apjára hasonlít, vagy esetleg ha nagyon muszály akkor rám. Szeretném felnevelni rendesen, úgy hogy mindene meg van az életben. Nem lenne jó, ha olyan viszony lenne az apja és köztem majd ami rossz mert én is úgy nőttem fel és tudom mennyire fájó. Kicsit elkalandoztam... de ezek az én terveim majd a jövőre nézve, ha addig nem történik semmi... mert a sorsomat nem én választom és ki tudja, meddig tudok még álmodozni (: remélem sokáig.

számomra ez már SOK.

Az én baráti társaságomban mindenki beszél mindenkiről. Ez nem feltétlenül jó, de így szokott lenni. Ebből nyilván le lehet szűrni ki milyen fontos a másiknak, mert véleményt lehet mondani csak akkor az illető szemébe is ugyanazt kéne mint amit pár nappal ezelőtt nagy pofával állítottunk. Nem is tudom melyik nap voltam kicsit jobban felszabadulva és akkor mi is beszéltünk pár emberről de legalább igaz dolgokat. Amúgy meg teljesen igaza volt Pálmának ; valakivel meg kell ezt beszélni, legalább olyannal tesszük akiben megbízunk. Szóval aznap kb. minden amit csak lehetett elmondtam és úgymond 'megtörtem'. Jó volt. Csak ehhez szükségem van egy külön állapotra. A lényeg mondjuk nem is ez... beszéltünk beszéltünk és úgy éreztem valaki kívülállónak gondolja magát. Csodálkoztam is, hogy mennyire 'megértő' voltam vele szemben és nem kezdtem el bármit is mondani ami bántó volt pedig alapjában véve vagyok olyan aki mindent meg mond ha kell ha nem. Olyan 'leszarom lesz ami lesz'...nem szeretem ha egy barátságban nagyzolás céljával mondunk ezt azt. Könyörgöm, azért vagyunk barátok mert elfogadtuk egymást ÚGY AHOGY VAGYUNK. Nekem nem kell a jobb amivé szeretnél válni, én szeretem benned azt aki mindig is voltál, az én szememben ugyanolyan jó leszel, kérlek ne változz! Őt is sodorja a tömeg magával, tömegcikké fog válni, úgy érzem már nem ismerem annyira mint kellene. Lehet,hogy csak túlreagálom de ezt nem csak én látom így. Egyre jobban és jobban akar rám hasonlítani ; de fogd fel kérlek : lelkileg roncs vagyok, a barátaim szeretetébe menekülök mert ott érzem magam jónak és elégedettnek, céltalan vagyok és az életem számodra bármennyire is tökéletesnek tűnik nem így van ezt én mondom, aki tudja magáról.  Legyél mindig saját magad mert ha az emberek erősnek látnak, erősnek is fognak hinni. 

Azthiszem...

hiányzik valaki és talán neki is hiányzom..jólesne a tudat. Bár ki tudja, talán össze se illenénk. Nem is izgat.. ez csak szimpla tetszés. Nem szerelem. A szerelem egészen más, olyan érzés amikor bármit megtennél a másikért de ő még talán meg sem tudja, vagy tudja csak nem érdekli. Szenvedés...

megint láttam!

Igen, nem akartam mégis így jött ki a lépés. Teljes jókedvel mentem barátnőmmel a megállóba, nevettünk, hülyültünk mint mindig. Megfordultam mert észrevettem valamit ; egy ismerős sapkát. Nézek, ő néz... lehet, hogy bunkó voltam de amit megláttam gondolkozás nélkül fordultam vissza és mentem távolabb tőle. Minél messzebbre... pont jött a busz és a barátnőmet az elindulás végéig megölelve majdnem könnyek között végre láttam őket távolodni. Még a hangját sem akartam hallani annyira sem, hogy 'szia' .. a találkozásaink során az egyik fél mindig megsérül lelkileg és legtöbbször én. Egyszerűen csak senki nem képes azt felfogni ;ennyi volt rossz látni, vége van és soha sem lesz újra minden jó. Mert engem soha nem bántottak meg annyira mint ebben a kapcsolatban, és ezt nem tudom elfelejteni. Mivel ennyire mindig az eszembe van ez az egész, újat sem merek kezdeni mert félek attól, hogy minden ugyanilyen lesz vagy rosszabb. Hiába tudom, hogy nagyon fiatal vagyok, mégis érettebbnek érzem magam mert tudom, hogy így van. Az a fiú pedig aki egy jó időre tönkretett engem, most remélem átérzi egy kicsit...én vele kapcsolatban megvagyok a 'nem kell semmiféle viszony' szinten. Ezért van az, hogy ennyire fájt úgymond megint látni mert amikor már kezdem elfelejteni, hogy mi volt valahogy mindig feltépi és ez ellen még tenni sem lehet, mert egy városban élünk, közel egymáshoz, sok a közös barátunk. Valamilyen szinten ezáltal vagyunk mi összekötve de ezt mindenkinek fel kell fognia ; ha én nem akarom nem lesz. Már a csábítás szinten sem vagyok nagyon rég óta, tehát nem akarom vissza az alapból rosszat. Sok jót is tudok mondani, nem erről van szó. De az, ahogyan és amikor mi 'elváltunk' nekem fájt. Lehet, hogy túl érzelgős vagyok, lehet, hogy talán rosszul kezelem... de nem. Én jót akartam, volt már a 'legyünk barátok' ... abba az időben sokat találkoztunk, és meglepő módon én is vártam mert tudtam, hogy bármi is volt szerettem vele lenni, kettesben. Amikor már rájöttem, hogy ez sem megy mert az egyik fél mindig többet akar... fiú lány között nincs barátság és egyre inkább elhiszem ezt. Nem fogok engedni, nem akarok engedni... remélem ezt már ő is belátta, nagyon szeretném, mert ez a lehető legrosszabb, tudni hogy valakinek fájdalmat okozol a létezéseddel... de ez van. Ezt neki kell belátni, THE END.

alkohol!

A magam részéről érzem, hogy szégyen lenne ha pont erről nem írnék. Igen... írtam a dohányzásról most írok az alkoholról. Tapasztalatom nem mondom, hogy akad ezer de van jó pár. Életem egyik legfurcsább pillanata volt, amikor a féltestvéremmel ittam életemben először. Olyan volt mint egy külön világ, az én kis világom. Lehet, hogy forgott velem minden... de jó volt, leírhatatlan az érzés amikor a problémák egyszer csak szertefoszlanak, volt nincs alapon és már csak egy valami van ; a körülötted lévők semmi más. Úgy éreztem mint sokszor máskor:  ha most nem menekülök el nem bírom tovább. Benne volt a társaság is, ami engem mindig bele visz a dolgokba, valahogy nem vagyok olyan ellenálló típus, kell ehhez egy bizonyos lelkierő. Valentin ivott és ivott, láttam rajta, hogy ebből nem lesz semmi jó. Nem lett ugyan semmi baja, de bennem volt a félelem, hisz tudtam ez mégis csak valamilyen szinten az agyat elhomályosítja... így is volt. Lehet, hogy nem ittam sokat de a világ megfordult, éreztem, hogy élek, hogy vér van bennem ami hajt engem... folytattam mert tetszett az amit látok magam előtt, nagy volt a csábítás. Azóta sem bántam meg... a nyaram körülbelül erről szólt, belekeveredtem egy társaságba ami nem hagyott nekem kiutat, ami nélkül haldokoltam volna. Úgy gondoltam, most bennük találtam meg a mindent... ma már tudom ez nem így van. Alkoholos állapotban voltam a volt barátommal is egyszer, félreértés nem kell ; nem történt semmi köztünk de éreztem, hogy nem is lettem volna rá képes, ha józanul nem ment, akkor máshogy sem fog. Arra is emlékszem amikor 2 barátnőmmel nem is annyira rég; talán 4-5 hónapja ismét ittunk. Az egyik lányt nem rég ismertem meg, mégis megszerettem. Sokat ittam... mégis mindig bennem van az a dolog ami úgy érzem a hasznomra van : soha nem mutatom ki 'veszélyes' embereknek... egyikőjük szüleivel annyira jól elbeszélgettem, mintha mi sem történt volna. Helyesen tettem mert kellett a józan eszem, és előtört. Tudta, hogy baj lehet és velem együtt működött. Olyan vagyok mint apa, ha iszom, beszélek, ha beszélek lelkizem, ha lelkizem igazat mondok, ha igazat mondok kiadok magamból mindent ami bánt és amit eddig nem mertem... és tényleg megtettem, elmondtam valakinek valami olyasmit ami ugyan, csak számomra volt fontos mégis tudomást adtam neki és nekem már ez megnyugvás volt. Volt amikor, csak úgy Andrással ittunk. Volt amikor csak Dórával. Vagy csak ezzel és csak azzal... mindig ez volt bennem ; csalódást okozom. Csalódnak bennem mert ez nem én vagyok. Többet érdemelnek tőlem. Én tudom, így lehet, hogy könnyebb kifejeznem az érzéseim, lehet, hogy így érzem azt, hogy az élet tényleg lehet egyszerűen csak csodaszép és érdekes de nem így van! Akkor felmerülhet a kérdés ; miért csináltam? Mert kellett ahhoz, hogy rájöjjek, bátor vagyok és erős. Nem éreztem magamban a bizalmat mindaddig amíg rá nem jöttem ; élni mindig érdemes. Még akkor is, ha valakit soha nem fogsz érdekelni, ha valaki elhagy téged, talán ígérgetett sokáig... az egyetlen dolog ami mindig fáj, és józanul nem mutatom még ; az mamám halála. De erről már írtam... Kevésbé józan állapotban minden más ; mindenhez van elég erőd, mindent megtennél, elmennél ahhoz aki fontos, megölelnéd és azt mondanád : kérlek soha ne felejts el, ne haragudj rám. Mindenkit megértek aki elmenekül, aki keresi a nyugalmat, a pár óra boldog mámort amit nem sok minden hoz el..rá kell jönni, hogy lehetsz boldog másképp, nincs szükség szerekre, alkoholra, cigarettára... csak valakire aki értékel... lehet az akár egy ember, de benne meg kell bízni a végtelenségig hisz barátok nélkül akik kitartanak melletted, és hazavisznek ha úgy alakul a helyzeted nem sok minden szép. Keresem én is az értelmet, keresek valakit aki úgy szeret ahogy vagyok, keresem önmagam. A leckét hiába tanultam meg újra és újra .. fáj mindenre visszaemlékezni. Ha beüt a barátaidnak is, és félrészeg állapotban olyanokat tesznek amit nem kéne, már minden nem is olyan ködös. Hirtelen minden emlék visszatér, a könnyek kerülgetnek, esélytelen őket visszafogni. Nem is kell! Nincs erre időd, nincs ehhez kedved, ilyenkor jön minden ki, ami bánt... és elhiheted nekem ; amit eddig nem mertél megteheted; mert talán a másik nem is tudja mennyire nehéz volt leírni mindent, te tudod és a büszkeség magad irányába több lesz mint pár pohár ital. Többek között azért is elég, mert megígértem valakinek aki fontos nekem, nagyon fontos de ő ezt nem érti, nem érzi bár én tudom. Egyetlen mondatáért ölnék, és betartom a szavam mert ez az ami most az értelme mindennek! A szavam, a becsületem, és az ő bizalma... már józanul is el merném mondani mindezt, de ezt már megbeszéltük, elmondta amit vártam; kell a barátságom és ennyi. Megadtam már jóval előbb (:

ami félig szép ; NEM ELÉG!

Nem egészen vagyok tisztában azzal, ki milyen barátokat akar maga köré de én egyben biztos vagyok ; hogy én milyeneket szeretnék. A tökéletesre semmiképp nem vágyom, kellenek a hülyeségek, a vidám beszélgetések. De nem tudom megérteni azokat akik megváltoztatnák a másikat ha tehetnék. Valószínűleg mindenki olyan mint amilyen szeretni lenni, ha mégsem akkor majd magától akar változni. Az olyan 'barát' aki mindig csak arról beszél miben kéne változnod, mit ne tegyél, milyen voltál régen és ahhoz képest milyen más vagy stb ; az én szememben nem jó tulajdonság. Lehet finoman megfogalmazni úgy, hogy a másiknak ne fájjon. De akkor is, ki az aki megtilthatja nekem az új dolgok kipróbálását? Aki megsértődik mert mertem egyet előre lépni, mert érezni akartam amit eddig nem, mert kíváncsi voltam, MERT TINÉDZSER VAGYOK. Hiszen ez a dolgom.. megtapasztalni az életet, és attól még, hogy ez valakinek nem tetszik nem dől össze a világ. Legalábbis az enyém nem. Másé talán, akinek fontos volt ez az ember, tényleg igazán.. de mindenki tudja mit jelentenek az ilyen jellegű összeszólalkozások ; a másik iránt lévő mérhetetlen irigységet, amit még a barátság érzése sem tud velünk elfeledtetni...

na most mit tegyek?

Tiszta kettősség van bennem...a vér és én, ketten együtt olyan felszabadultak voltunk mint még soha. Az indulatok keveredtek bennem és teljesen egy hatás alatt voltam. Hol a felhőtlen jókedvemben lehetett tündökölni, hol a hulló könnyeimben úszni. Volt értelme, teljesen igazi volt minden érzelem amit aznap este kimutattam ; kihozta belőlem az ami felszabadított, az, ami azzal lendülettel a láncaimat is letépte. Éreztem, hogy minden úgy tökéletes ahogy van ; ott abban a pillanatban elragadott a zene amit már hallottam korábban egy személy elvesztése során, az a zene amit nem mertem kitörölni, bármennyire is fájt. Akkor ott, a fülembe mászó dallammal együtt, a kezeimet az arcom elé raktam, talán kiutat keresve, de megtörtént ; könnyek folytak végig az arcomon... nem tudta megállítani senki, hiába kaptam ezer ölelést, nem ment. Húsz perc után már vigyorgó képpel, mintha misem történt volna indultam el és hívtam a körülöttem lévőket is. Az utunk egy játszótérre vitt, kiéltem a második gyermekkoromat, bár szerintem nem csak én. Önfeledtek voltunk és vidámak. Kissé fájt hazamenni, azt akartam, hogy ez a nap soha se érjen véget...

Örök út, örök harc és vágy vár rám... 

5,4,3,2,1... start!

Túl bátor vagyok... nagy a szám és keresem a 'veszélyt'. Az élet egy játék csak ismerni kell a szabályokat. Nem érzem magam 'menőző' típusnak, mert nem vagyok olyan. Kicsit furcsa volt így olvasni, azt a véleményt amit mondtak rólam, nem mondom,hogy jólesett, de tudom, hogy valamilyen szinten igaz volt és jót akartak nekem. Megértem de egyetérteni nem tudok vele, próbálkozom, keményen de nem mindig sikerül, mivel sok a hibám páran nem is értenek meg.Tudom, hogy próbálkoznak és nekem el lehet hinni, hogy jólesik. Mert féltenek engem és nem is alaptalanul...de azt szeretném ha bíznának bennem mert nem csinálok olyan nagy hülyeséget. Mostanában kissé elszaladt velem a ló, tudom, hogy elég rossz irányba terelődtem, de már visszafordultam és normális életet élek. Továbbra sem drogozom és soha nem is fogok. Az ivással is leállok, de inkább,hogy elhiggyék azt mondom ; sokkal kisebb mértékre hozom. (nem vagyok alkoholista mielőtt valaki elkezdené -.-) Ezek nem 'megkésett újévi fogadalmak'.. csak azért döntöttem így mert tudom, hogy mindenki megdöbbenve jön rá, hogy már nem is az a 'jó kislány' vagyok aki régen voltam. Félreértés ne essék ; nem értük, hanem magam miatt. Nem akarok felnőtt koromra rossz életet magamnak, szeretnék egy boldog családot... és sok mindenre vágyom. Még nem tudom,hogy is alakul majd a jövőm de próbálkozom, hogy elérjem azt ami a legjobb... még egyenlőre csak gondolkozom, hogy s mint legyen de azért nagyon keményen... Fogok dolgozni is mert az is leköti a figyelmem és azt hiszem már talán össze is jött ez az egész.Hétköznap 4 órában, hétvégén 8-ban... jól hangzik. Mindez azért, hogy jobb legyen meg persze a pénz sem jön rosszul. Próbálok felnőtten gondolkozni, és mindent megtenni magamért, és másokért ugyanúgy mint eddig. Ezek után, ha valaki azt mondja, hogy hülye vagyok... jól megverem. (: