szarházi vagyok!

Hogy miért? Mert van egy nő, aki nem hagy élni. Aki nyomorékabb lelkileg mint bárki akit ismerek. Aki szemrebbenés nélkül tönkretett egy családi életet ami jó volt. Aki nélkül most az én életem sem lenne romokban. Apám is hibás ebben, mindig hitegetett minket, mindig megcsillogtatta a reményt a szemünkben ; 'majd alakul' címen. Köszönjük. Én és anyám is belefáradtunk ebbe. Tegnap elég húzós nap volt, annyira K.O. voltam,hogy rám se lehetett ismerni. Volt már ilyen,lesz is. Hazajövök és arra kell bejönnöm az ajtón,hogy anyám sír, mert kiosztotta ez a 'ribanc'. Persze,hogy ez teljesen felidegesített, elő a telefont, csörög csörög csörög, női hang, beszélek. Letette. Hívtam még, ki volt kapcsolva. 2 telefonszáma van, mindkettő számot hívtam 30x...Apámban sem volt annyi,hogy felvegye de legalább bekapcsolva hagyta. Rendben. SMS küldése, hogy miért?! Mert megtehetem. Olyan állapotban voltam,hogy a bátorságom az egekben. Ma is felhívtam... beszéltem vele. Apámmal is. Még a csajnak állt feljebb, köszönöm szépen én ebből nem kérek. A pofámba vágta 'mi össze fogunk házasodni de apádnak te vagy a legfontosabb' Hiszi a piszi. Átadta apámnak, ő vigasztalt engem, nem tudom mit akart kihozni a dolgokból, nem is érdekel. Hirtelen lettem arra figyelmes mi is megy a háttérbe. ' Szarházi ez a gyerek' ... üvöltöttem,ordítottam... hallva ezt apám leüvöltötte a csaj fejét, hogy 'mit képzelsz magadról??? le szarházizod a gyerekemet??' ... A csaj üvöltött tovább, veszekedést szítottam... talán tudatalatt ez is volt a célom de nem bánom. Nekem volt igazam...soha nem fogom eltűrni,hogy bárki is ilyet mondjon rólam és a családomról. A bosszú minden cseppje édes lesz, csak készüljön ő is a legrosszabbakra mert én megadom ami jár, ha kell a véremmel fizetek érte!

mindig,mindig és mindig.

A kezetekben vagyok. Ott tartotok engem, nem vagyok egyedül, nem vagyok magányos, nem élhetek nélkületek. Soha nem voltam érzelgős, nem szeretek az érzéseimről hosszasan beszélni, előtérbe helyezem a többieket de mégis ; fontosak vagytok. Mi lennék ha ti nem védenétek engem, ha ti nem segítenétek nekem átjutni a nehéz pillanatokon amiket az élet ad nekem. Egy lelketlen szörnyeget válna belőlem aki átgázol mindenkin. Ti kihozzátok belőlem a jót, a szépet, a kedveset, egy olyan lányt aki tényleg én vagyok. Mélyen rejtőzött Ő, elbújt előletek, elbújna még most is, de megtapasztalta amit kevesen ; szeretik. Senki más nem hoz felém annyi érzést mint ami akkor fog el, amikor épp veletek vagyok. A magányba nem rejtőzhetek...már nem. Többé nincs erre szükség, ti vagytok nekem a támasz, az életet jelentő bájital. Megváltoztattatok engem, hogyan is köszönhetném meg, mit tehetek én egyedüli emberként most? Elfuthatnék és kilométereken keresztül ordítozhatnám ; vannak barátaim és szeretem őket!

úgy alakítjátok az életem mintha csak a tiétek lenne....

Ha tudnám ki vagyok, könnyebb lenne minden, de ne próbáljátok ezt a mostani gyengeségem kihasználni. Én mindig sokat akarok, nekem mindig a legtöbb kell mindenből. Ha elveszek akkor sokat, ha adok akkor szintén. Kik azok az emberek akik képesek az ÉN életemre fogadásokat kötni...ettől érzik jól magukat?! Amikor visszahallom,hogy valaki mekkora vigyorral meséli ezt, nekem nem esik olyan jól bár ez érthető. 10 szál cigaretta ér annyit,hogy egy barátnak rossz perceket okozz? Lehet az én felfogásom a szar... tegnap 'kissé' úgy éreztem nem vagyok én senkihez való. Eléggé problémás az életem még pár barátom szerint is, nem hogy egy fiúnak. Átgondoltam és rájöttem hogy nincs igazam, majd megtalálom azt aki hozzám való. Talán most is épp vele vagyok...bár már érdekes módon nem hiszem. Olyan furcsa... a hangulatom ingadozik mint egy terhes nőnek vagy nem is tudom. Létezik olyan,hogy ennyire kiábránduljak valakiből...el se tudtam képzelni,hogy egyszer majd ilyet mondok de az igazságot nem tagadhatom le és ami a szívemen az a számon. Én lepődtem meg a legjobban amikor a legjobb barátnőm szemébe mondtam ezt és ő megölelt de láttam rajta is a meglepödöttséget.  Azt hittem kettéroppanok majd amikor ezt végre én is felfogom úgy,ahogy mindenki kérte, szinte már követelte tőlem...de nem. Csak álltam és a megvilágosulás (ha szabad ezt mondanom) betört az elmémbe. Áttörte a falakat, a pajzsomat lenullázta, ellent sem tudtam állni. De megint egy furcsa érzés ; nem is akartam. Most bennem van a hiba és őt akarom megvédeni magamtól, vagy ő rontotta el és saját magamat akarom megvédeni tőle? Szépek az érzéseim, kegyetlenül kristály tiszták és szívbemarkolóan igazak azt hiszem,de ellenállni a gonosz akaratnak tudni kell. Nem akarom magamat mégegyszer bábúnak érezni,mert az voltam eddig. Egy figura...de ez elmúlt. A zsínórok amikkel mozgattak mostanra már elszakadtak és a lelkem visszaköltözött a megfáradt testbe, hogy újult erővel lépjen ki, a kihívásokkal teli világba.

mosolygok.

Igazából telnek a napjaim mintha az idő folyna ki a kezemből akár a homokszemek. Jó napjaim vannak tele vidámsággal, néha talán beszennyezi egy kisebb veszekedés de nem lehet mindig jó. Kell egy kis szín, kell egy kis pezsgés. Furcsán vágyom amúgy arra, hogy egy kicsit más legyen mindig. Nem kell 100%-ig de azért egy icipicit. Törekszem erre, és elfogadom az életem úgy ahogy van. (:

válaszra várva...

Most érzem azt, hogy nem sok emberben bízom. Kezd majdnem mindenkinél elég rendesen megingani...ez rossz. Régen mindenkivel jóban voltam, most is csak máshogy. Annyira sokat jártam el itthonról és szinte mindennap mással. Egy-két emberrel szoktam találkozni.
A címre áttérve ; kételyeim vannak. Annyira rossz ez... régebbi ügy de nekem mégis sokat jelent. Ha ez miatt ment tönkre valami ami csodálatos volt én megbosszulok mindent. Nem fogok kedves lenni mert mindkét ember fontos, de ha tönkretették az életem egyetlen 'baklövéssel' akkor én is tönkreteszem azt ami nekik fontos. Úgy gondolom mindkettőhöz jól viszonyulok, segítek ha tudok és találkozom velük mert szeretem őket.De ez nem mindig lesz így. Nagyon érzékeny vagyok, elég egy rossz pillantás..bár ez már jóval többnek számít. Amikor kiderül az igazság én ott leszek. Már megkezdtem a lépéseket. Egy fiú ültette a bogarat a fülembe de ahogy átgondoltam egyre jobban rájöttem ; van benne valami. Tényleg van...ez a legrosszabb az egészben. A bizonytalanság ami szétmar...de megtudom azt ami most mindennél fontosabb. Addig nem aludhatok nyugodtan...

Nincs annál rosszabb amikor osztod a tanácsokat egy kedves barátod számára, aki a könnyeit hullajtja előtted a családi problémái miatt. Neked megszakad a szíved, alig tudod mit mondj, mégis jutnak eszedbe szavak. " Én mindig itt leszek neked, ne félj, hidd el lesz még jobb is, fogsz még csalódni ne add fel " De nem érnek semmit,látszólag hatástalanok. Az illető csak néz, és arra vár,hogy megöleld. Megteszed. Mikor elmondtad a mondandód és ő meg is értette átgondolod. Beültök egy lépcsőházba, hűvös van. Annyira rossz de mégis együtt vagytok 2 üveg borral a kezetekben teljesen készen. Kijön olyankor minden rajtad. Ott akkor, abban a pillanatban megvilágosodtam. Hogy tudok így élni? Miért? Hiszen ki az aki értékeli, ki az aki elfogad,ki az aki szeret, ki az?? Soha nem kerültem még ennyire magam alá. Arra sem emlékszem miért lenne érdemes reggelente felkelni. Tükörbe nézni, mert egyszerűen nem megy. Napról napra úgy érzem, egyre rosszabb ember lesz belőlem. Pedig még csak 15 éves vagyok. Elég rossz ha már most nem tudom elfogadni azt aki én vagyok. Csak beszéltem és beszéltem,elmondtam mindent ami bántott, jólesett. Annyira őszintén beszélgettünk, ilyenben nem sokszor volt részem ezzel a személlyel. Őt valahogy mindig annyira erősnek hittem mint senki mást a világon. Mégis megtört. Mégis sírt, és én tudtam ; nincs ebben semmi szégyen. Majdnem sírtam én is... alig bírtam visszafogni magam. De valakinek erősnek is kellett lennie. Pár perces csönd után elhangzott a mondat amit soha nem vártam senkitől " te vagy az életem, és a legfontosabb nekem mindig" ...

2011.

2011 van emberek. Kicsit megkésve írom ezt le, de nekem most van itt az ideje. Mennyire jó :) telnek a napok, telnek az évek mi mégis ugyanazok a bohókás fiatalok vagyunk. Élvezzük az életet, ez a lényeg.
Nekem 2011 is ugyanolyan eddig mint 2010. Elmondhatatlanul jó és csodálatos. Sokan fogadnak meg dolgokat, én személy szerint semmit nem fogadtam meg, úgyis tudom, hogy nem tartom be.Remélem ez az év is annyi jó dolgot tartogat a zsebében mint a tavalyi mert fel vagyok készülve mindenre. Kívánom mindenkinek, hogy így legyen :))

a megbocsájtás.

Soha sem volt erősségem több napig valakivel haragba lenni. Nem tudom miért. Utálok bárkivel is veszekedni. Maximum 1 hét után már érzem a hiányát,hogy nem vagyunk együtt,nem találkozunk,nem beszélünk. Most is így volt. Kibékültem az egyik barátommal és most minden olyan jó. Teljes az örömöm. Megtehettük volna,hogy lemondunk egymásról végleg,de miért csináltuk volna ezt? Miért szakítottuk volna meg a kapcsolatot, azt amit felépítettünk vérrel és verejtékkel? Több érzés is kavarog most bennem ; helyesen tettem? persze.Haragtartás = nem én. Tudják a barátaim,hogy megígérem,hogy ezzel meg ezzel az emberrel soha többé nem foglalkozom. Másnap mégis megfog valami pillantás, elragadnak az emlékek, elérzékenyülök és átgondolok mindent. Nem hagyhatok magára senkit. Főleg nem olyat akinek szüksége van rám. Sokan vannak így. Egyetlen barát vagyok a számukra,vagy talán a legjobb de mégsem az egyetlen. Őszintén szólva szeretem amikor valaki azt mondja ; fontos vagyok. Sokszor van ez. Gondolom nem véletlenül. Mindig próbálok valamit lerakni az asztalra. Jó barátnak lenni. Segíteni.Bevallom,hogy nem mindig megy, és néha azt kívánom bár ne lenne semmi ilyesmi amivel foglalkoznom kéne, nagy bennem a megfelelés mások irányába. Hogy úgymond "tökéletes" legyek, ami soha sem lehetek. Szeretem felépíteni magam körül azt a falat ami a szívem és a barátaim között van. Áttörni annyira nehéz. Mégis, ha áttöröd nem szabadulsz meg tőlem soha többé. Örökké harcolok érted és nem adom fel. Örökké várok rád és nem engedlek el. Soha nem haragszom azokra az emberekre akiknek a véleménye megvan rólam. Sokan ismernek, nyilván nem lehet mindenkinek egy és ugyanaz. Szeretem hallgatni azt,hogy ki mit gondol rólam. Mert ilyenkor elgondolkozom, mennyire sokszínűnek is látnak. Valaki magabiztosnak és keménynek, de van aki meglátja bennem az érzékeny oldalam és azt,hogy az egész csak egy álca, ami azért van,hogy jobban érezzem magam. Ha nem lenne ez a fal és sok kétely bennem, más lennék. Ezt pedig nem szeretném.Mindenki így ismert meg és minden nap azon vagyok, hogy erősítsem magamban azt a hitet miszerint ; nem kell változnom, ha nem akarok. Én és a barátaim. Szokták mondani, hogy jobban is megválogathatnánk azokat az embereket akikkel sok időt töltesz. Miért kéne? Nem lehetnek különböző barátaid?? Lehet hogy velük érzed az élet igazi ízét, ami nem keserű, hanem édes. Tisztában vagyok az értékeimmel, a tulajdonságaimmal. A hibáimat beismerem, hisz miért ne tenném? Szeretem ha megnéznek és a feltűnés sem áll messze tőlem. Nem vagyok egy "emo, scene" vagy bármi ilyen stílusú lány. Szerintem kelthetek feltűnést máshogy is , minthogy egy stílusba burkolózzak ami meghatározna engem, pedig nem is vagyok olyan. Nem is szeretnék. A feltűnés sok ember számára teher lehet, valaki pedig imádja. A középútba tartozom és nem gondolom,hogy mondjuk meztelen képeket kellene feltöltenem magamról, elég ha alakítom az életem és egy egy jól irányzott napon egy sétálóutca közepén a legkedvesebb barátaimmal éneklek egy dalt. Mindenki minket néz, nem is csodálkozunk rajta de kizárjuk a külvilágot, nem törődünk semmivel mert mi ott vagyunk egymásnak, ott is leszünk, mert ebből áll a barátság. Tudunk megbocsájtani, és élni úgy,hogy egymás hibáit elfogadjuk.... Talán egyszer sikerül tökéletesen élnem, bár nem próbálkozok, tökéletesen vagyok tökéletlen és az élet engem alakít olyanná amilyenné válnom kell azért, hogy elnyerjem az emberek szeretetét, ami nekem mindennél fontosabb.