a megbocsájtás.

Soha sem volt erősségem több napig valakivel haragba lenni. Nem tudom miért. Utálok bárkivel is veszekedni. Maximum 1 hét után már érzem a hiányát,hogy nem vagyunk együtt,nem találkozunk,nem beszélünk. Most is így volt. Kibékültem az egyik barátommal és most minden olyan jó. Teljes az örömöm. Megtehettük volna,hogy lemondunk egymásról végleg,de miért csináltuk volna ezt? Miért szakítottuk volna meg a kapcsolatot, azt amit felépítettünk vérrel és verejtékkel? Több érzés is kavarog most bennem ; helyesen tettem? persze.Haragtartás = nem én. Tudják a barátaim,hogy megígérem,hogy ezzel meg ezzel az emberrel soha többé nem foglalkozom. Másnap mégis megfog valami pillantás, elragadnak az emlékek, elérzékenyülök és átgondolok mindent. Nem hagyhatok magára senkit. Főleg nem olyat akinek szüksége van rám. Sokan vannak így. Egyetlen barát vagyok a számukra,vagy talán a legjobb de mégsem az egyetlen. Őszintén szólva szeretem amikor valaki azt mondja ; fontos vagyok. Sokszor van ez. Gondolom nem véletlenül. Mindig próbálok valamit lerakni az asztalra. Jó barátnak lenni. Segíteni.Bevallom,hogy nem mindig megy, és néha azt kívánom bár ne lenne semmi ilyesmi amivel foglalkoznom kéne, nagy bennem a megfelelés mások irányába. Hogy úgymond "tökéletes" legyek, ami soha sem lehetek. Szeretem felépíteni magam körül azt a falat ami a szívem és a barátaim között van. Áttörni annyira nehéz. Mégis, ha áttöröd nem szabadulsz meg tőlem soha többé. Örökké harcolok érted és nem adom fel. Örökké várok rád és nem engedlek el. Soha nem haragszom azokra az emberekre akiknek a véleménye megvan rólam. Sokan ismernek, nyilván nem lehet mindenkinek egy és ugyanaz. Szeretem hallgatni azt,hogy ki mit gondol rólam. Mert ilyenkor elgondolkozom, mennyire sokszínűnek is látnak. Valaki magabiztosnak és keménynek, de van aki meglátja bennem az érzékeny oldalam és azt,hogy az egész csak egy álca, ami azért van,hogy jobban érezzem magam. Ha nem lenne ez a fal és sok kétely bennem, más lennék. Ezt pedig nem szeretném.Mindenki így ismert meg és minden nap azon vagyok, hogy erősítsem magamban azt a hitet miszerint ; nem kell változnom, ha nem akarok. Én és a barátaim. Szokták mondani, hogy jobban is megválogathatnánk azokat az embereket akikkel sok időt töltesz. Miért kéne? Nem lehetnek különböző barátaid?? Lehet hogy velük érzed az élet igazi ízét, ami nem keserű, hanem édes. Tisztában vagyok az értékeimmel, a tulajdonságaimmal. A hibáimat beismerem, hisz miért ne tenném? Szeretem ha megnéznek és a feltűnés sem áll messze tőlem. Nem vagyok egy "emo, scene" vagy bármi ilyen stílusú lány. Szerintem kelthetek feltűnést máshogy is , minthogy egy stílusba burkolózzak ami meghatározna engem, pedig nem is vagyok olyan. Nem is szeretnék. A feltűnés sok ember számára teher lehet, valaki pedig imádja. A középútba tartozom és nem gondolom,hogy mondjuk meztelen képeket kellene feltöltenem magamról, elég ha alakítom az életem és egy egy jól irányzott napon egy sétálóutca közepén a legkedvesebb barátaimmal éneklek egy dalt. Mindenki minket néz, nem is csodálkozunk rajta de kizárjuk a külvilágot, nem törődünk semmivel mert mi ott vagyunk egymásnak, ott is leszünk, mert ebből áll a barátság. Tudunk megbocsájtani, és élni úgy,hogy egymás hibáit elfogadjuk.... Talán egyszer sikerül tökéletesen élnem, bár nem próbálkozok, tökéletesen vagyok tökéletlen és az élet engem alakít olyanná amilyenné válnom kell azért, hogy elnyerjem az emberek szeretetét, ami nekem mindennél fontosabb.