'téged odahúz egy kéz ami engem a halálba rángat...'
Egyre inkább kezdek kivergődni végre ebből a 'depresszió' féleségből... ezt nem úgy kell érteni,hogy az voltam de sokszor voltam fáradt és letört, többször voltam rosszkedvű mint kellett volna. Most is még tart ez az állapot de a jókedvem már többször előtérbe kerül, körülbelül mintha csak 1 évre mentem volna vissza a múltba. Kezdek megint önmagam lenni, és ez tesz engem most boldoggá.

A barátok sokszor vitáznak, nem egyeznek a vélemények, talán sok a nézeteltérés. Én értem azt, hogy sokat jelentek a kettő közül az egyik félnek. Én felfogom a súlyát, és hogy nem hagyhatom el. Én érzem azt, hogy ez tényleg így van és számíthatok rá de nem bírnám ki ha Ő többet akarna tőlem. Ez az amit talán most bárkinek is adhatok ; barátság és minden ami azzal jár...Tudom a kötelezettségeim amik azzal járnak,hogy 'elmászkálós' életet élek. A barátaimnak mindenből a legjobbat akarom de ez rajtuk is múlik. A tegnapi nagy 'újratalálkozás' után azt hiszem még az élethez sem volt kedvem. Nyomta nekem a süket sódert azt hittem megütöm. Az utána lévő veszekedésekre sem voltak kíváncsi így fogtam magam és leléptem... ilyen ez a popszakma.