vágyom már..

El sem tudom magyarázni igazából mire. Csak azt érzem, szükségem lenne néha egy 'másfajta' ölelésre. Nem úgy értem, hogy mindenáron kell egy fiú, dehogyis, nem vagyok olyan. De már minden olyan régen volt, amikor én is éreztem, hogy azt akit megölelek szívből ölel vissza azért mert szeret. Természetesen ezt nem a barátaimra értem... nem a régi ölelés kell hanem egy új valakié akiben bízhatok. Elég nehéz így, hogy tudom, hogy szeretnék de nem akarom igazán. Mert van valami amit nehezemre esne most feladni amíg nem tudok semmit, és nem vagyok biztos semmiben..de nagyon fiatal vagyok és élveznem kéne az életet (amit élvezek is) csak nem úgy mint a legtöbb 12-13 éves lány akiknek hetente van új barátjuk. Én nem is értem mire jó ez, vagy csak pár ember van már úgy aki azt akarja, hogy szeresse azt az embert akivel együtt van? Akkora ellentmondások vannak és a világ már ott tart, hogy mindenkinek jó mindenki. Senki nem keresi az igaz szerelmet mert úgy érzi nem találja de ha feladjuk az elején mit is várunk... át lehet gondolni. Mindig arról álmodtam, hogy miután megvalósítom az álmaim lesz egy családom. Nem feltétlenül a házasság gondolatával játszom. Szeretnék egy kisbabát... ami a sajátom. Az örökbefogadás szép dolog, de én azt szeretném,hogy a kisbabám a sajátom legyen.. néha talán azok a gyerekek akik örökbefogadottak sokkal hálásabbak de nem tudom... Nekem mindig jól esik látni és hallani, hogy mennyire hasonlítok apára. Az én gyerekemnek is szeretném ha mondanák, azt, hogy az apjára hasonlít, vagy esetleg ha nagyon muszály akkor rám. Szeretném felnevelni rendesen, úgy hogy mindene meg van az életben. Nem lenne jó, ha olyan viszony lenne az apja és köztem majd ami rossz mert én is úgy nőttem fel és tudom mennyire fájó. Kicsit elkalandoztam... de ezek az én terveim majd a jövőre nézve, ha addig nem történik semmi... mert a sorsomat nem én választom és ki tudja, meddig tudok még álmodozni (: remélem sokáig.