előre tekintő...

Csak ültem a buszon, a fülemben ment a zene, beszéltek hozzám de meg sem hallottam. Este volt már, Szeged gyönyörűséges fényei távolról nézve belevilágítottak a szememben és mosolyt csaltak az arcomra. Megláttam azt, ahol élek és ahol imádok lenni. De belém hasított a gondolat, hogy mindez egyszer megszűnik és már más fogja helyettem ugyanígy gondolni. Nem leszek örökké fiatal és élettelteli, nem lehetnek mindig reményeim,álmaim amiket szeretnék megvalósítani. Nem lehetek örökké szerelmes mert az idő azt is elveszi majd tőlem és ahol járt, maga mögött hagyja a szeretetet, soha többé nem fogom már érezni a szenvedélyeket a testemben,lelkemben. Talán hozzám kicsit korábban jött el ez az öregedéstől való félelem, de nem a szépséget féltem vagy a bőröm jelenlegi állapotát.. hanem az érzéseket amik eltűnnek majd egy röpke pillanat alatt és lehet, hogy már nem is fogok emlékezni milyen jó is volt. Azt, hogy milyen is harcolni valakiért és tiszta szívvel, teljes odaadással szeretni mindenek felett, talán azt hiszi mindenki ez túlzás de nem az. Ez a valóság jelenlegi ábrázolása az én világomban ahol mindent megtennék és megtehetek bármit de az idő ellen nem tehetek. Minden eltelt másodperccel közelebb vagyok a véghez ami egyesek szerint 'egy új kezdete' de én ezt nem tudom elhinni. Visszanézve mivan ha minden más lesz, ha a 30 éves énem visszanéz és kineveti ezt a 15 éves testet... felfogom majd, hogy kár volt aggódni mert mellettem lesz egy kisgyerek aki az enyém, akit mindennél jobban fogok szeretni, akit úgy nevelek, hogy minél jobb ember lehessen belőle és mindent megadok majd neki. Erre vágyom, mert van célja az életemnek most is.. de vannak álmaim és elvárásaim túl érzelmes vagyok bár nem mutatom mindig, lehet hogy úgy látod ; kívül jég, belül tűz és csak pár ember láthatja mert 'erősnek mutatom magam de ha nem lát senki könnyezem'. Emberből vagyok, én is képes vagyok végigsírni egy egész éjszakát, vagy mások előtt is akár ha már tényleg máshogy nem lehet de elhiszem, hogy vár valami szebb még ha rettegek is attól hogy, mit hoz a jövő..

a kis butus.

Kinek akarok hazudni azzal a szöveggel, hogy 'de én visszakapom mert akarom és elérem'.. Szánalmasnak érzem magam amikor belegondolok ebbe az egészbe, feladnám az életem a múlt töredékéért aminél lehet, hogy valami ezerszer többet fog majd érni?! Nem lehetek ekkora idióta, de sajnos az vagyok. Mindig és mindig újra és újra keresem a lehetőséget, kutatom mikor, hogy merre tudok egyetlen mosolyt látni, egyetlen szót hallani, megélni ismét a szépet. Tisztában vagyok a korlátaimmal, az érzéseimmel ; magammal... Tudom, hogy nem alakulhat minden az elvárásaim szerint és ezt el is fogadom amennyire csak lehet. Rossz voltam, rossz vagyok, rossz leszek. Felvettem ezt a 'rosszlány' jelmezt és már nem bírom levenni. Menekülök még mindig és csak a barátaim tudják mit miért teszek, bár talán ők sem értik teljesen és csak a teljes összeomlást látják a szememben, mégis biztatóan támogatnak és felsegítenek egy-egy elesésem után. Bizonyítani akarom, hogy ezt is túlélem és lemondok róla ha akarok de nem megy. Nem nem nem nem nem nem nem.....NEEEEEM!! Akik ezt nem élték át nem tudják mennyire jó feledni néha ezt azt. Üvölteném a világnak, hogy van ami az enyém és nem vehetik el tőlem mert nem adnám, mégis oda kell nyújtanom ami a kezemben van és átadni valaki másnak mert nem birtoklom. Ha sírásba fulladnak a próbálkozásaim keresek valakit aki letörli a könnyeim, ez nem kihasználás számomra, és nem kell senkinek sem úgy érezni.. tudom mikor kikre számíthatok és ezt viszonzom amikor csak tudom, egyszóval mindig. Néha senki sem tud segíteni, csak magamban  tudom mi is történik mert kifejezni egyszerűen képtelen vagyok. Az emberek hülyék, itt van tényleg minden a kezükben de ügyet sem vetnek rá... itt van például a szerelem. Ma már szinte nincs is olyan pedig én érzem minden pillanatban, kihalt volna? Egyeseknél biztos de én egy emberként bármennyire is hihetetlen... tehetetlen vagyok!

ne hibázz mert a sorsom a kezedben..

'elég egy pillanat, egy lépés és örökre itt maradsz, mert ha velem vagy megkapsz mindent..'
Megmenteném a megmenthetetlent. Akarom az elérhetetlent. Szeretném a mindent újra, szeretnék érezni valami igazit, nem csak arra gondolni naphosszat, hogy mi nem lehet. Elfogadom, hogy nem lehet minden tökéletes és úgy ahogy én akarom, hogy kellenek a harcok ahhoz, hogy jobb ember legyen belőlem. Meg kell tapasztalnom az élet minden csínját.. lennem kell vadnak, keménynek, hidegnek de mégis együttérzőnek és kedvesnek. Sokszor nem bírom és úgy érzem most elég volt mert hiába vagyok jószívű ha valaki nem értékeli és ezt kihasználva próbál még többet többet és többet kérni tőlem mert azt hiszi nem tagadom meg de épp ellenkezőleg. Van bennem egy akkora dac, hogy már akkor csak azért se. Ebben az ügyben érdekes nincs bennem semmi ilyesmi sem. Érzem, hogy kell és tudom, hogy megkaphatom és akarnám is, csak... sok lenne a 'jóból'. Az egyátalán nem érdekel, hogy az összes barátom ellenzi ezt mert nekem kell döntenem. Ahogy mindig kihangsúlyozom : MY LIFE. Szóval aki szeret, majd velem örül.

'A jövőnket majd én megmentem, hiszen ott a tűz a szemedben'

NINCS KEDVEM ÉLNI!  egy barom vagyok. De egy akkora, el sem lehet mondani. Várjunk csak... leszarom. Aki szeret szeressen, aki utál utáljon, aki eddig nem szeretett most ne kezdje el, aki meg eddig szeretett most ne utáljon. Kb olyan hangulatom van, hogy aki kétszínű azt felrúgom, aki meg normális azzal én is! ... 




Ha ideges vagy, bizonytalan vagy, emeld föl az állad, és lépkedj büszkén!

vajon nekem mindent szabad?

Én élek még más csak ahogy szokták mondani 'punnyad' .. Ilyen ez a szakma. Élni is tudni kell, ez olyan mint egy mesterség. Kevés arra az idő, hogy végigmérd a határaid és eldöntsd mi miért jó. Pár dologra azért rájöhetsz a tapasztalataid alapján hisz annyi szép dolog van ; szerelem, barátság, megértés, segítség mások irányába. Vele jár sok rossz is ; csalódások, félelem, megbántás, elutasítás. ÁLLJ FEL!  Emberek vagyunk mindent megtehetünk,mindent megkaphatunk, a világ a miénk. Szabadulj ki a szobád börtöneiből, hívj fel valakit és elkezdődött valami. Elkezdesz készülődni, felállsz végre,oly régóta ülsz már egyhelyben. A szíved hevesebben ver mint valaha máskor, hisz tudod ma nem a megszokott vár, egészen más.
Keresem, kutatom ezt az érzést a mindennapjaimban, ezért is mondják a barátaim "hozzád be kell már lassan jelentkezni, te tényleg mindig vagy valahol' Nem tudok egyszerűen mozdulatlan szoborrá válni, én nem erre születtem. Tini vagyok ez a dolgom. Mindegy hol, csak legyek. Nincs két egyforma ember aláírom, én ezt szeretem még mások a magányt jobban. Néha jó az is. Gondolkozol, pihensz, kikapcsolsz. Rendszerint én a számomra rossz dolgokra gondolok így ezt a lépést kihagyom. Az élet az én játszóterem, megtalálom a magamnak kedves programot. Mindenkiben tudok társat találni, mindenkiben meglátom a jót is. Aki nem szeret az utál és talán ez így van jól. Elfogadom ezt mert ha nem tenném akkor még egyel több gondom lenne amin rágódhatnék. Szerintem azt mindenki elismeri ; nekem sem szabad mindent.

ne érdekeljen aminek nem kell...

Az értelmetlen szavak, a meg nem tett lépések a másik felé, a feladott harcok és a semmit nem jelentő beszélgetések. Mind mind olyan dolog, amire nem kéne figyelnünk mégis mély érzéseket váltanak ki. Egy veszekedés, egy szívdobbanás,egy eltört pohár... az élet apró meglepetései. Ha valamit megtanultam az életem során eddig, hogy nem fedem fel senkinek az érzéseim még én nem akarom. Hiába van minden jegyezzétek meg! Engem már hidegen hagy minden ami az élettel kapcsolatos. Feladtam minden harcot elég volt. Komolyan. Innentől kezdve ha valaki akar tőlem valamit majd harcol ő. Engem már ledöftek a tőrrel nem egyszer, a következőt nem élem túl. Képletesen megfogalmazva. Így is magamba zuhantam a szakításnál nem kell ez is még hozzá. Nem a lány dolga kezdeményezni. Mekkora puhány férfiak vannak a világon, elvárják a nőktől, hogy odaálljanak ők és még el is mondják mit akarnak miközben a férfi röhög a markába, hogy magába bolondított egy szerencsétlen nőt. Na gyerekek ez nem így van! Lehet, hogy másoknál igen de nálam nem. Minden nő társamnak csak annyit tudok tanácsolni, hogy inkább kéressék magukat mert a pasik akkor fognak harcolni ha nem vagy egyből mindenre elérhető! Ha azonnal lefekszel velük csak a saját lelki temetődet építed fel szépen lassan... Higgyék azt, hogy téged nehezebb megkapni mint az átlagot. Benne van a vérükben az, hogy harcoljanak csak ki kell belőlük hozni az állatot! Na és mivan akkor ha nem kellettél? Majd később sírva fog téged visszakönyörögni mert te soha az életbe nem csaltad volna meg őt, az a másik lány meg igen! Te szívből szeretted az a lány meg csak kihasználta. De tudod mit?! Olyankor már késő lesz és egy könnyed mosollyal, egy lenéző kacajjal sarkon fordulsz és elmész. Talán még vársz... de hidd el, nem a te dolgod felfedni ami van. Amíg a világ a világ ez a férfiak 'dolga' lesz. Ez van ezt kell szeretni. Nem különösebben érdekel mit gondolnak erről a férfiak, de azért ők is 'félnek a csalódástól'. És akkor??? Kit érdekel, hogy féltek. Lepereg rólatok mert valamelyikőtök olyan lelketlen semmit nem érő valami, hogy amúgy is leszarjátok csak bepróbálkoztatok. Tisztelet azoknak akik még őszintén tudnak szeretni egy lányt és nem csak a sex jár a fejükben. De csak megsúgom ; ilyenből van a legkevesebb. Mindegyik barátnőmet megcsalták eddig nem egyszer ( magamat is beleszámolom). Na és vajon miért? Mert ért annyit, hogy nem feküdt le a pasival bármennyire is szerette, mert még a lányokat elvakítja a szerelem addig a  fiúkat meg a..... szóval értitek. Én nem fogok senkivel lefeküdni addig amíg nem találok olyan akiben bízok és szeretem! Tehát addig lehet próbálkozni én nem vagyok a jó ellen, tudom, hogy szokott is némelyik egy egy kedves szót mondani nekem de ez nem így megy. Érjetek is valamit.,


Baby, nem vagyok a játékszered.

Valószínű nem sokáig fogom már így bírni. Szeretnék már valami igazit, álmodni csodás olyankor magam vagyok. Nekem mégis a valóság sokkal csábítóbb. Nem lehetek még egyszer hülye. Nem lehetek még egyszer elfogult vele. Nem tehetem sem magammal sem pedig az ő életével. Még mindig fontos, nem volt igaz amit magamba akartam beszélni. El akartam magammal is hitetni, hogy egyszer elhiszem ha sokszor emlegetem. Mindig csak erre gondolok amióta elmondta nekem. Nem tudok ezen túllépni. Ez nem lehet még mindig a szerelem, hisz arról már lemondtam amikor eldobott engem. Mi lenne ez? Nagyon mély barátság?  mégis érzem, hogy hiányzik és ilyen mértékűt eddig még csak egy embernél éreztem... Egyszerűen nem értem magamat sem, hogy mit szeretnék. Túllépni valami régin vagy a régit vissza, talán a régi végét és az azutáni újat.. bonyolult nem kicsit. Számomra is, aki benne van ebben testileg lelkileg. Talán ez csak a kamaszodás, túlfűtött érzelmek sokasága és nem is úgy van. Tisztában kell lennem a dolgokkal. De ne engedhetitek, hogy megint ezt csináljam. NEGYEDIK ALKALOM LENNE EMBEREK. NEGYEDIK... Háromszor lehettem hülye, negyedjére nem dőlhetek be!

nem vagyok bunkó, csak őszinte!

Sok szempontból gyerek vagyok. Nevetek és néha kis is gúnyolok másokat. Kit érdekel... őket sem érdeklik az én érzéseim hát majd akkor én figyelek rájuk?! Gyerekes csíny, móka és kacagás, egy kis ugratás még belefér. Nézd! Ez csak játék. Az élet játéka. Ha valami nevetséges akkor miért kellene magamban tartanom? Nem vagyok toleráns mert nem ismerem őket. Szabad ország és vélemény nyilvánítás? Mindenki leszarja a másik ember véleményét, akkor mi is van? Ül, fekszik, kussol! Így ám. Ezt diktálják belénk mert sok ember szemében mi vagyunk a bábok. Hát törjünk ki a keretből és kezdődjön el a 'new life' 

a nagy találkozás.

Hihetetlen volt a számomra. Ott állt előttem teljes valójában Ő akit már mióta nem láttam. Azt hittem utálom, azt hittem gyűlölöm de amikor kedvesen rám mosolygott elpirultam és tudtam, hogy semmit sem változott. Nem szerelemről van szó. Csak annyira mély barátságról amit el nem lehet mondani. Fiú és lány között igen is lehet ez. Beszélgettünk 1 órát, igazság szerint meglepett amikor felajánlotta,hogy találkozzunk de mivel rendezni akartam a kapcsolatunkat így rámondtam, hogy persze. Annyira kedves volt és jófej. Mindig nyomta a hülyeségeit és ez most sem volt másképp.Úgy örülök.. mindennap eszembe jutottak a szép emlékek amiket együtt éltünk át és valójában rossz volt rá emlékezni mert tudtam, hogy ezeket az emlékeket senki más nem értékeli úgy mint én meg ő. Senki sem tudja úgy átérezni mint mi. Imádom kimondani újra azt, hogy mi együtt. 2 barát. Most már minden ugyanolyan lesz köztünk mint régen mert én elfelejtettem mindent. Tőle is ezt kértem. Adjunk tisztalapot a másiknak és kezdjünk mindent elölről. Belement, tudtam hogy ő is ezt szeretné. Ismerem mint a tenyerem, nem tud nekem hazudni és ő is látja rajtam ha nem mondok igazat mert volt ideje kiismerni. Tényleg nem régóta ismerem de aki veszi a fáradtságot az a másikat akár 1 hét alatt megismeri annyira,hogy utána többet akar ismerni a másikból. (Nyilván mi nem egy hete ismerjük egymást, hanem 1.5 éve). Minden bűne megbocsájtható. Nehéz olyat tenni ami miatt én örökre megharagudnék. Nagyon nagyon nehéz. Ahhoz olyan szinten meg kell bántani, hogy soha ne felejtsem el...
Hiányzott, hogy vele legyek. Igazán hiányzott. Most végre minden jó... egy dolgot leszámítva de arról lemondani is tudni kell.

család..

Egy ember van akit ott jobban szeretek mint az életemet (hisz a másik ugyanilyen ember már nem él köztünk). Akiért tűzbe tenném a kezem és akiben maradéktalanul megbízom. Akit mindig a legjobb barátomnak tekintettem és közben mégis éreztem, hogy mellette az apám is. Ő számomra a megnyugvás egy hosszú nap után. Ha kell valaki akinek a tanácsára mindig számíthatok biztos, hogy ő az első akit megkérdezek. Ha este hívnám ő eljönne. Csinált sok hülyeséget, mindig támogattam, úgy ahogy ő is engem mert mi ketten ugyanolyanok vagyunk. Nincs ember aki nála jobban ismerne. Mindig éreztem, hogy szeret. Az, hogy mellettem áll mindig, fontos nekem. Én nagyon apás voltam amúgy is .. emlékszem amikor elment Londonba dolgozni, én ott azt hittem nem élem túl. Mindennap hívott telefonon engem de az nem volt ugyanaz. Akkor még anyámmal együtt éltek és én vele mindig sokat veszekedtem, ő volt az aki 'kibékített' minket. (már amennyire lehetett) De nem is ez hiányzott, hanem az ölelése, a hangja a beszélgetések a hülyéskedések a tanácsok, és egyszerűen csak az az érzés, hogy itt van velem. Ez idő alatt kaptam tőle egy levelet is. Nagyon szépen írt benne, azon a levélen a mai napig sírok. Még most is.. pedig írás közben csak rágondoltam erre. Kicsit amikor úgymond elhagyott minket, bár egyértelműen anyám hibája volt az egész.. akkor úgy éreztem elveszítettem valamit és már semmi sem lesz ugyanolyan így kicsit eltávolodtam tőle mert lett másik nője és annak pedig 2 gyereke. Ki akartam állni a sorból. Később jöttem rá, hogy tudhattam volna hogy ő ilyet soha nem tenne velem. Próbálta úgy intézni a dolgait, hogy jó legyen nekem. Néha éreztettem vele azt, hogy ez így kevés de megértettem minden szavát. Annyiszor elmondta 'Te mindig az én kislányom maradsz bármi történjék. Én mindig az apád leszek, rám mindig számíthatsz és semmi nem állhat közénk. Nagyon szeretlek' ... Megértettem amit eddig nem ; ez a távolság csak összehozott minket, még jobban mint régebben bármikor. Tudja ő azért, mekkora sebeket hagyott bennem ezzel a kis 'kilépésével' látom is rajta, hogy bánja. (ezt nem részletezném, sötét egy időszak volt nekem) Mi egyek vagyunk. Ugyanolyanok. Mindketten kiállunk azokért akiket szeretünk az életünk végéig, nincs mese. Nagy a szánk és rengetegen ismerik, hogy jobb távol maradni ha nem bírod a kritikát. Határtalan a lelkiismeret bennünk, mindent magunkra veszünk csak hogy másokat mentesítsünk a teher alól, nem számít mennyire fáj ez. Ha valakiben van valami baja, azon jár az eszünk, hogy segíthetünk minél hamarabb, és hogy zárhatna minél több ember a szívébe.
Bízom a megérzéseiben, hisz az előző barátomnál ő megmondta nekem ; vigyázz vele. Nagyot koppantam amikor rájöttem, hogy igaza volt, és persze mindenki másnak is aki figyelmeztetett. Mint mindig minden dologban én megyek a saját fejem után így kitapasztalva a saját határaimat. Talán feszegetem is őket. De egyetlen dologban vagyok biztos az életben ; ha minden kötél szakad, ha minden elromlott már és senki sem maradt mellettem, ha a halál ködös illata megcsapna és már nem tudnám miért kellene küzdenem vagy akár felkelnem, ha mások számára megbocsájthatatlan dolgot csinálnék még akkor is biztos lennék abban : hogy ő ott lenne nekem és bátorítana, nyújtaná a kezét, felajánlaná a segítségét. Az apám.

Senki nem látja,senki nem érzi és senki nem tudja. Ne is, én ezt kívánom mindenkinek. Kerüljétek, térjetek le ez lassan megöl már engem is. Az a bizonytalan semmi amiben élek már régóta. Az a hatalmas űr amit mindenki minden lépésével bennem hagy és mégis, én ugyanúgy ott maradok velük. De itt nem 'róluk' van szó. Úgy érzem elvarázsoltak, megbabonáztak és minden percét ki akarnám élvezni még akkor is ha értelme nincs, számomra van. Imádom az életet. Hogy van az, hogy még ez sem érdekelne és ha kellene odaadnám?!  Egy egyszerű mozdulattal letenném az asztalra ahol meg lehet csodálni. 

Az első mondat rávilágít a lényegre..

csajbunyó!

Ha belegondolok mekkora öröm ez a férfiak szemében.. azta. Okosabbnak gondolom magam annál, minthogy lealacsonyodjak egy ri*anc szintjére és esetleg még maradandó sérülést okozzak neki. Ugyan már. Ki ő, hogy egy kicsit is kéne vele foglalkozzak?! Kinek képzeli magát, hogy csak úgy elém áll és kérdezés nélkül löki az innen onnan hallott hazugságok átírt verzióját?!  Szeretem az igazságot. Felvillanyoz és erőt ad... nem szeretek hazudni mert attól bűntudatom van, mondjuk akik ismernek azt kérdezhetik ; mitől nincs?! Ettől.. jól érzem magam bár én kaptam a sérülések nagyobb felét mert vannak barátok akik nekem akarják a jót.... talán megértem, esetleg én is így csináltam volna. Nem tudom. Valószínűleg hasonlóan mert én átérzem mi az a féltékenység, hogy milyen az amikor azt hiszed, hogy örökre elveszted azt akit szeretsz, de valójában mindenki azt mondja, hogy ha igazán szeretik egymást akkor bíznak egymásban feltétlenül és a féltékenység csak hab a tortán..
Amikor féltékeny volt tudtam, hogy még érek valamit neki más kérdés, hogy az utunk ketté vált és már nem érdekelt mit gondol rólam. Én balra, ő jobbra és így volt a legjobb. Csalódások sokasága ért, míg vele voltam pedig emlékszem mennyire vártam ezt és mindent fel tudnék idézni a kezdetektől a végéig. Tudom, hogy jobb lenne nem emlékezni rá, de van olyan amit meg akarok őrizni idebenn. Az emlékeim csak az enyémek és ez az egyetlen dolog amit senki nem képes el venni tőlem. Tudja ő, hogy próbáltam barát lenni ; nem jött össze. Voltunk haragban ; nem bírtuk. De azt kell mondjam, jobb ez így, hogy nem beszélünk. Minden mondat egy újabb tőrdöfés, egy be nem gyógyuló seb és már múzeumot lehetne kiállítani annyira fáj néhány dolog. Mindig van talán amiről 1-2 ember tud, mert nem mertem másnak elmondani, hogy ezt én rontottam-e el nem tudom biztosra. A mai napig hibásnak érzem magam mert lehettem volna jobb is , de mindenki szerint pont így voltam a jó. Az élet hozhatja a nem kívánt változást de ha a pozitívumot vesszük alapul talán jobb is, hogy megmenekültünk valamitől ami amúgy is haldokolt volna. Nem bánok semmit mert nincs értelme ezen is emésztenem magam.. A biztos pont most hiányzik az életemből bár nem is ő volt az soha. Túl tettem már magam mindenen vele kapcsolatban csak nem tudok néhány dolgot megszüntetni. A kapcsolatot nem ápolom vele mert egyikőnk mindig megbántja a másikat. Jó ez így... bőven elég nem is vágyom többre. Csak a rossz van szinte ami emlékeztet rá, ezeket viszont kitörölném ha lehetne.


Tépj szét, mire vársz még?! ...

várj még...

Csak jöhet a kérdés ; mire is? Nem tudom. Körforgás. Aminek eleje van, van vége is. Szeretem azt hinni, hogy amikor felkelek minden jó lesz aznap. Más kérdés, hogy ez rendszeresen nem jön be de fő a pozitív hozzáállás. Az életfelfogásom szerint mindent szabad mértékkel, és addig amíg tudunk önmagunk lenni, hogy közben mások nem gyötörnek halálra. Van egy két kivétel ők azok a réteg akik annyira hidegen hagynak.. pontosabban átmehetne rajtuk egy úthenger, az sem hatna meg.Bármit lehet rám mondani, igen bunkó is tudok lenni.. igen kedves vagyok és jószívű. Nem kell aggódni. Teljesen tisztában vagyok magammal, akár a jó akár a rossz tulajdonságokat vesszük. Ez sokat számít...Igenis tudd, ki hogy viszonyul hozzád és tartsd a távolságot tőle ha a megérzésed ezt mondja.

szánalmas.

Valami megakadt bennem komolyan mondom. Szerintem az a szerencse, hogy később hallottam vissza amúgy nagy balhét csinálok. Minek kell szórakozni és játszani az idegeimmel? Olyan embereknél akiket utálok, hamar elpattannak, ne provokáljatok már. Nem rólam mintázták a türelem szobrát..

Ezt tudom neked üzenni ;
Te álltál épp akkor közöttünk, nem engem kell hibáztatni.
Lehet, hogy én is hibás vagyok de mint tudjuk ez izgat a legkevésbé mert rólad van szó.
Ellenségnek tekintettelek ( és tekintelek most is ) szóval alap, hogy nem hagyom meg neked.
Én szerettem őt, téged pedig csak kihasznált mert hagytad.
Érdekes, hogy az én büszkeségem még mindig töretlen még a tied apró darabokban hever valamelyik alkalmid ágyán.
A szavak talán fájnak de legalább az igazságot mondtad volna. Nem kérem a süket dumát, az egyenesség híve vagyok, tehát ha valami bajod van szerezd meg a számom és beszéljük meg élőben. Nagy verekedés nem lehet a vége mert 1 pillanat alatt a kórházban találhatod magad..

Az életem nem arról szól, hogy a nem szimpatikus emberek véleményével foglalkozok. Annyira nem érdekel, de ami volt elmúlt és én ezt teljes mértékben elfogadom. Beismerem azt, hogy akkor valami miattam véget ért. Soha nem éreztem magam hibásnak mert nincs értelme ilyen problémákon gondolkozni. Sőt, nem is az én gondom volt mert én akkor voltam boldog. Épp a fellegekben jártam és eszem ágában nem volt megtörni ezt. Inkább foglalkozz a rólad kialakult képpel mert nem túl jó híred van Szegeden... látod, ez a különbség köztünk.

18?!

Nem vagyok hozzászokva különösebben ahhoz, hogy féltsenek. Én értékelem de amíg nem érzem, hogy nekem rossz így addig nem is tudok változtatni. Szeretek így élni és én én értem azt, hogy nem akarják, hogy bajom legyen. Örülök neki és ilyenkor minden átértékelődik bennem.. minden szó, minden amit eddig gondoltam. Nincs az a szó amivel ki tudnám fejezni ez mennyire sokat jelent nekem. Kimondhatatlanul... de az életet élni kell. Amikor majd 18 elmúltam nem fog vonzani az ami úgymond 'tilos' ... Mert akkor már bármit megtehetek különösebb következmények nélkül..

más már szóba se jöhet.

Mostanában az élete mindenkinek a szerelem körül forog. Elvárások hada vesz körbe minket és már elveszünk ezek között. Miért vagyunk így egymásra utalva? A fiúk nem tudnak a lányok nélkül, a lányok meg nem tudnak a fiúk nélkül élni huzamosabb ideig. Tisztában vagyok annak az érzésnek a fogalmával amit mi emberek szerelemnek hívunk. De nekem nem kell mindenáron. Én mint független nő/lány úgy gondolom mindenki megtudná állni a helyét ilyen idősen lányok/fiúk nélkül. Áhítozunk a szerelemért, mindent megtennénk érte.. mindegy kibe, mindegy hol. Ez nem tetszik. Ha valakit szeretek, szeressem szívvel lélekkel. Az érzéseim legyenek tiszták és legyek makacs annyira, hogy senki véleménye ne érdekeljen. Nem célom ezt minél hamarabb megtalálni, a világ forog anélkül is, hogy feltétlenül barátom kéne legyen. Ha eljön az ideje az érzés itt fog találni engem teljes nyugalomban és felkészülök a fogadására. De addig jobb ha nem keresem mindenkiben, idővel kérdés nélkül fog jönni hozzám és mindenkihez. Senki sem maradhat ki a 'szórásból' . A szerelem számomra szép dolog. Nincs olyan mondat ami megtudná keseríteni. Még mindig tudom mennyire nagyszerű.. most is az égben járok .
Believe in you and me! 

PRÓBÁLKOZOM. értsétek már meg,..

Keményen teszek azért, hogy mindenkinek megfeleljek, miért nem lehet értékelni?! Újabb és újabb szavakkal ostromoltok engem, és elmondjátok mi a hibám. Azt miért nem kapom, hogy mi a jó bennem?! Nehéz lenne nem csak a rosszat észrevenni?... Megértem. Végül is , valószínűleg van amikor jobban vagyok beszédesebb és van amikor szótlan. Elismerem. De ha egyszer nem tudom a reakciót, nem tudom, ki hogy mikor mit gondol és milyen érzései vannak. Így nem tudok felszabadult lenni annyira amennyire kellene. Nem akarom megbántani... se őt se senkit. Mert nem vagyok olyan... Szeretném ha tudnátok, hogy próbálkozom de majd meglátjuk mi lesz belőle. Hitegetni nem fogok senkit, nekem tudnom kell ki mire, hogy reagál. Ameddig nem tudom, soha nem fogok teljes felszabadultsággal írni.

bár ne így lenne..

Tényleg elmegy. Semmi esély... eltűnik. Évekre megy, itt hagy, nem törődik senkivel bár tudom,hogy szeretne. Ezen a héten valaki fontos embert vesztek el. Örökké a szívemben lesz ha esetleg nem is jönne vissza mert jobban érzi magát ott ahova megy. Én örökké emlékezni fogok rá. Örökké <3