család..

Egy ember van akit ott jobban szeretek mint az életemet (hisz a másik ugyanilyen ember már nem él köztünk). Akiért tűzbe tenném a kezem és akiben maradéktalanul megbízom. Akit mindig a legjobb barátomnak tekintettem és közben mégis éreztem, hogy mellette az apám is. Ő számomra a megnyugvás egy hosszú nap után. Ha kell valaki akinek a tanácsára mindig számíthatok biztos, hogy ő az első akit megkérdezek. Ha este hívnám ő eljönne. Csinált sok hülyeséget, mindig támogattam, úgy ahogy ő is engem mert mi ketten ugyanolyanok vagyunk. Nincs ember aki nála jobban ismerne. Mindig éreztem, hogy szeret. Az, hogy mellettem áll mindig, fontos nekem. Én nagyon apás voltam amúgy is .. emlékszem amikor elment Londonba dolgozni, én ott azt hittem nem élem túl. Mindennap hívott telefonon engem de az nem volt ugyanaz. Akkor még anyámmal együtt éltek és én vele mindig sokat veszekedtem, ő volt az aki 'kibékített' minket. (már amennyire lehetett) De nem is ez hiányzott, hanem az ölelése, a hangja a beszélgetések a hülyéskedések a tanácsok, és egyszerűen csak az az érzés, hogy itt van velem. Ez idő alatt kaptam tőle egy levelet is. Nagyon szépen írt benne, azon a levélen a mai napig sírok. Még most is.. pedig írás közben csak rágondoltam erre. Kicsit amikor úgymond elhagyott minket, bár egyértelműen anyám hibája volt az egész.. akkor úgy éreztem elveszítettem valamit és már semmi sem lesz ugyanolyan így kicsit eltávolodtam tőle mert lett másik nője és annak pedig 2 gyereke. Ki akartam állni a sorból. Később jöttem rá, hogy tudhattam volna hogy ő ilyet soha nem tenne velem. Próbálta úgy intézni a dolgait, hogy jó legyen nekem. Néha éreztettem vele azt, hogy ez így kevés de megértettem minden szavát. Annyiszor elmondta 'Te mindig az én kislányom maradsz bármi történjék. Én mindig az apád leszek, rám mindig számíthatsz és semmi nem állhat közénk. Nagyon szeretlek' ... Megértettem amit eddig nem ; ez a távolság csak összehozott minket, még jobban mint régebben bármikor. Tudja ő azért, mekkora sebeket hagyott bennem ezzel a kis 'kilépésével' látom is rajta, hogy bánja. (ezt nem részletezném, sötét egy időszak volt nekem) Mi egyek vagyunk. Ugyanolyanok. Mindketten kiállunk azokért akiket szeretünk az életünk végéig, nincs mese. Nagy a szánk és rengetegen ismerik, hogy jobb távol maradni ha nem bírod a kritikát. Határtalan a lelkiismeret bennünk, mindent magunkra veszünk csak hogy másokat mentesítsünk a teher alól, nem számít mennyire fáj ez. Ha valakiben van valami baja, azon jár az eszünk, hogy segíthetünk minél hamarabb, és hogy zárhatna minél több ember a szívébe.
Bízom a megérzéseiben, hisz az előző barátomnál ő megmondta nekem ; vigyázz vele. Nagyot koppantam amikor rájöttem, hogy igaza volt, és persze mindenki másnak is aki figyelmeztetett. Mint mindig minden dologban én megyek a saját fejem után így kitapasztalva a saját határaimat. Talán feszegetem is őket. De egyetlen dologban vagyok biztos az életben ; ha minden kötél szakad, ha minden elromlott már és senki sem maradt mellettem, ha a halál ködös illata megcsapna és már nem tudnám miért kellene küzdenem vagy akár felkelnem, ha mások számára megbocsájthatatlan dolgot csinálnék még akkor is biztos lennék abban : hogy ő ott lenne nekem és bátorítana, nyújtaná a kezét, felajánlaná a segítségét. Az apám.