a kis butus.

Kinek akarok hazudni azzal a szöveggel, hogy 'de én visszakapom mert akarom és elérem'.. Szánalmasnak érzem magam amikor belegondolok ebbe az egészbe, feladnám az életem a múlt töredékéért aminél lehet, hogy valami ezerszer többet fog majd érni?! Nem lehetek ekkora idióta, de sajnos az vagyok. Mindig és mindig újra és újra keresem a lehetőséget, kutatom mikor, hogy merre tudok egyetlen mosolyt látni, egyetlen szót hallani, megélni ismét a szépet. Tisztában vagyok a korlátaimmal, az érzéseimmel ; magammal... Tudom, hogy nem alakulhat minden az elvárásaim szerint és ezt el is fogadom amennyire csak lehet. Rossz voltam, rossz vagyok, rossz leszek. Felvettem ezt a 'rosszlány' jelmezt és már nem bírom levenni. Menekülök még mindig és csak a barátaim tudják mit miért teszek, bár talán ők sem értik teljesen és csak a teljes összeomlást látják a szememben, mégis biztatóan támogatnak és felsegítenek egy-egy elesésem után. Bizonyítani akarom, hogy ezt is túlélem és lemondok róla ha akarok de nem megy. Nem nem nem nem nem nem nem.....NEEEEEM!! Akik ezt nem élték át nem tudják mennyire jó feledni néha ezt azt. Üvölteném a világnak, hogy van ami az enyém és nem vehetik el tőlem mert nem adnám, mégis oda kell nyújtanom ami a kezemben van és átadni valaki másnak mert nem birtoklom. Ha sírásba fulladnak a próbálkozásaim keresek valakit aki letörli a könnyeim, ez nem kihasználás számomra, és nem kell senkinek sem úgy érezni.. tudom mikor kikre számíthatok és ezt viszonzom amikor csak tudom, egyszóval mindig. Néha senki sem tud segíteni, csak magamban  tudom mi is történik mert kifejezni egyszerűen képtelen vagyok. Az emberek hülyék, itt van tényleg minden a kezükben de ügyet sem vetnek rá... itt van például a szerelem. Ma már szinte nincs is olyan pedig én érzem minden pillanatban, kihalt volna? Egyeseknél biztos de én egy emberként bármennyire is hihetetlen... tehetetlen vagyok!