Tényleg... régebben nem is értettem minek van szükségük a lányoknak pasira mindenáron. Eljött a 15. életévem és szó szerint minden a nyakamba szakadt.
Még abba a hónapba lett barátom (23-.án születtem) .. Már elismerem, hogy jó visszaidézni azt az időszakot amikor én nem mertem hozzászólni sem és barátnőm segített benne, mindig hívtuk találkozni de még telefonon sem beszéltem vele abba az időben. Körülbelül 2 hónapig találkozgattunk emlékszem, hogy ültünk a Stefánián barátnőmmel és csak megszólaltam ' én szeretem ' Mennyi csalódástól kímélhettem volna meg magam ha akkor ezt el sem ismerem..már nem számít mindent csak szépnek látok körülötte, sokat jelent nekem bármit is csinál én nem tudok rá haragudni és azt hiszem ez így van jól.
A tegnapi ugyanezzel kapcsolatos napom feltűnően nagyon jól telt. Amikor megölelt éreztem, hogy IGEN IGEN. EZ BARÁTSÁG... még ha el is hangzott a szájából az a bizonyos 'szeretlek' akkor is tudom, hogy ha akarjuk túl tehetjük magunkat ezen. Erősek vagyunk.. együtt is erősek de külön vagyunk igazán jól. Nem tudom, de én nem akarom magam hülyének érezni és tudom, hogy ha érzek valamit azért harcolok és mivel még a horoszkópunk is ugyanolyan így elhiszem, hogy hasonlítunk. Nem kell mindenáron minden, ezt keserves kínok és úgy gondolom valaki elvesztésével tapasztaltam meg. Próbálkozom és vigasztal, én senkinek nem ígértem semmit ilyennel kapcsolatban. Valamit tudok kezdeni magammal, az életemmel.. alakítom mint eddig és mindent megteszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése