megölnek a gondolatok..

Megöl ez az egész amit itt érzek valahol egészen mélyen a szívemben. Megöl, hogy nem tudom innentől kezdve mi vár rám és hogyan tovább.. Megadnám az esélyt csak élni kellene vele. Nem érzem hamisnak magam, nem hazudtam, nem vertem át senkit, éltem de öntörvényűen mint mindig. Utálom ha megmondják mit hogyan kéne, lehet, hogy elfogadom a véleményt de sok időnek kell eltelnie, hogy meg is fogadjam. Mindig a saját szabályaim szerint éltem, soha nem voltam senki csicskája, utáltam ha ugráltatnak.. Nagyon türelmetlen vagyok, mindent akarok, mindenki szemébe jó akarok lenni de fájdalmas út volt amíg rájöttem : ez nem csak nekem nem megy, hanem senkinek. Vágyom arra ami nem lehet az enyém, de sokan ugyanígy éreznek velem kapcsolatban.. szeretnének de nem hagyom. Még mindig a múltban élek és úgy érzem ha nem teszem ezen túl magam akkor soha nem lesz normális életem. Mindig erre gondolok, mindig ezen jár az agyam. Élek csak azt nem tudom minek amikor az akitől a legkevésbé várnám megsebez egyetlen szavával és még ontja magából utána, hisz honnan is tudhatná ez mennyire fáj nekem? Azt kívánom senki se tudja.. mintha nem akarnék létezni de itt tart valami fogva.. a neve pedig talán szerelem. Esetleg bűn talán csak édes szenvedés ami a végén megtérül. Legyen minden egyes perc szenvedés ha a végén az enyém a főnyeremény.. küzdeni fogok amíg van bennem szusz és bírom erővel mert ez mindennél többet ér.

'Miért nem hagyod abba és lépsz végre tovább? Nem az számít, hogy mi volt a múltban, vagy hogy mi lesz a jövőben. Az ég szerelmére, maga az út a fontos. Nincs értelme végigcsinálni ezt a sok szarságot, ha nem élvezed az utat. És tudod mit? Mikor a legkevésbé várod, jön valami remek dolog, jobb, mint amiről valaha álmodtál.'  ..