boldogság.

Tudod, valamikor minden más, annyira más. Minden megy a maga útján, minden alakul valahogy. De miért valahogy? Miért nem tudom hogy pontosan hogy alakul? Miért nem készülhetek fel akár a jóra akár a rosszra előre? Túl könnyű lenne talán. Nem is lenne élet, csak egy előre eltervezett hasonló dolog.. de nem lennének élmények, hibák amiből tanulhatok ha rosszabbra fordul a sorsom. Nem gondolom, hogy ez feltétlen jó ami most van, mert nem érzem ezt a tökéletesnek, de talán még formálhatok belőle valami olyasmit. Néha elgondolkozom az emberi sorsokon, hogy ki mit érdemelne, de soha nem jutok a végére. Egyszerűen kiszámíthatatlannak érzem. Olyan semlegesnek. Néhány embert átlátszónak látok, míg másokat megtörhetetlennek. Jobb is az ahogy az emberek különbözőek. Hálaistennek nincs két egyforma, nem találkozom a hasonmásommal szemben az utcán. Ennek szerintem értelme van, hogy különbözőek lettünk, még akkor is ha nem tudom mi. Annyi minden szép van, annyi sok lehetőség mivel emberek vagyunk.. lehet családunk,munkánk,barátaink, házunk, boldogságunk, életünk. Persze lehetnek haragosaink, irigyeink és kretén emberek az életünkben. Álmodozhatunk mint kisgyermekkorban hogy eljön értünk a szőke herceg és messze visz a várába, megment a sárkánytól és feléleszt egy szerelmes csókkal, de ahogy egyre idősebb leszel, rá kell jönnöd, ezek a dolgok nem léteznek és rossz úton jár aki álmokból épít várat. Ahogy kezdek felnőni, átértékelődnek a gondolataim, a központban : boldog akarok lenni. Vannak álmaim természetesen, még mindig álmodozom néha, de sajnos vannak olyan dolgok ahol rájövök, nem kaphatok meg mindent amit akarok. Ki tudja, talán nem is baj.