hmm..

Vajon az élet adok-kapok alapon működik?
Szerintem nem.. néha úgy érzem, hogy adok,adok, adok.. és egyszerűen műr nem tudok többet adni. Elfogyott. Nincs több..
Néha azon gondolkozom, hogy mit követett el amiért ennyien utálják, amiért nem lehet elfogadni azt, hogy velem van. Jó, bántottuk már egymást nem egyszer, nem kétszer és erről ők is tudnak, rendben. Megértem, hogy védeni akarnak, megértem, hogy féltenek, de nem kell. Úgy ismerem magam mint aki tud vigyázni, képes vagyok vele lenni, vele élni. Elfogadtuk egymás hibáit. Jó nekem. Kell nekem.
Van amikor magamba roskadok egy kicsit, elvesztem az önuralmat és könnyezek, mindenkivel megesik. Rosszul esnek azok a dolgok amiket a barátaim tesznek velem néha, és nem tudom elfelejteni, sok idő kéne, nincs időm. Nem érdekel, ha nem szeretik, nem érdekel ha nem fogadják el, mert ha őt nem akkor vele együtt engem sem, ez az én elméletem és szerintem igaz is. Vagy nem tudom, lehet hogy csak én vagyok a hülye, lehet hogy csak túlreagálom de nem. Vagy, lehet hogy valaki csak azért mondja mert többet érez, ettől félek.. Több mint fél év barátsága és átlelkizett napok után azt hiszem nem ezt érdemelném, hogy úgy érezzem szerelmes belém. Nem akarom,hogy így legyen, de a túlzottan féltő gondoskodása már ezt sejteti velem. Sajnos.. Erre már sajnos nem tudok mit mondani, bár tudnám.
Bár tudnék segíteni az embereknek kicsit többet.. bár tehetnék valamit, néha kevésnek érzem magam. De tudom, hogy nem így van csak mégis..nekem ezt nem magyarázzák be. Rossz ez vagy jó ez? Nem kéne ennyit gondolkoznom, nem hiszem hogy jót tesz nekem. Van amikor azt mondom, 'nem érdekel' közben pedig tudom, hogy mégis és ez rossz. Szeretném hogy amikor azt mondom 'nem érdekel' az tényleg úgy is lenne, nah igen, ez az amit nem tudok megtenni. Annyi sok határom van, érzem, akkora falakat építettem és csak ő tudta áttörni meg még rajta kívül kb 3 ember. A többiekben rideg bizalmom van, nem biztos még ott semmi. Hittem már, hogy örökké tart majd a barátság, és nagyobbat csalódtam mint bármikor máskor, tényleges depresszió volt, éreztem.
Nem akarok hülyének tűnni, bár nyilván nem vagyok normális, nem játszom meg magam és erre büszke vagyok, úgy ahogy magamra is. Tudom, hogy sok mindent elrontok, nincsen tökéletes ember, azt kívánom hogy ne is legyenek. Vannak nálam jobbak, lesznek is.. de amíg ő velem van tudom, hogy valakinek én vagyok a tökéletes. Szeretem ha megölelnek, szeretem ha érzem, hogy szeretnek, szeretem azokat akik szeretnek. Szeretni úgy hogy szeretve vagy. Rájöttem, hogy mennyi sok álom van a világon ami nem biztos, hogy valóra is válik. Nem tehetsz meg mindent amit szeretnél, az élet sok határt szab neked, nem tudod őket áttörni. Van ez így. Fogadd el, hogy az élet nem minden pontjában ajándék, lesz még évekig tartó szenvedés, hónapokig tartó nevetés, hetekig tartó depresszió, napokig tartó barátságok, percekig tartó szerelmek, már akinek. Akinek nem inge, ne vegye magára. Én megtaláltam az igazit, örökké tervezem.