......

Még emlékszem milyen is volt az egyedüllét, amikor nem volt velem. Emlékszem milyen fájdalom volt, égett a testem, szörnyű volt, szinte lángolt. Azthittem végem, úgy éreztem elegem van. Fájt mindenhol, nem akartam élni, nem volt értelme, eltűnt minden ami fontos volt egy röpke pillanat alatt. Tudod ez az amit nem kívánok senkinek. Furcsa volt, egyedül éreztem magam, elhagyatottnak, keserűnek és megtörtnek.Az életem ott ért véget talán és nehéz volt felállni és újrakezdeni mindent, nélküle. Nem is akartam de van ami muszáj. Nem minden de vannak amik igen.az ember tűréshatára elég sokat elbír, érdekes. Kibírtam mert rájöttem hogy még mindig van esélyem és most az enyém. Örökké az enyém <3

hey baby!

Miért mindig ilyen nehéz, az akinek elvileg bíznia kéne benned, gyanúsít meg annyira valótlan dolgokkal. Nincs is oka rá, eggyátalán semmi. Nem érzek többet senki iránt, nem csináltam semmit, senkivel.. senkivel! Nem tagadnám, nem lenne hozzá erőm hogy tagadjam, elmondanám mert gyötörne a bűntudat, így viszont azért gyötör hogy mit tettem ami miatt ezt gondolja rólam, ami miatt ezt kinézi belőlem. Hogy mibe lehetnék jobb nem tudom. Kissé belefáradtam, a következő ilyet nem hagyom, így hogy leírom el is hiszem hogy meg tudom tenni majd, képes leszek rá ha a sors úgy hozza bár amikor úgy éreztem hogy most mindjárt vége, a szívem majd kiesik a fájdalomtól. Hallgattam a zenét megint és az ideg keringetett, annyira rossz volt. Soha többé nem akarom ezt átélni, mindennap azt kívánom hogy örökké tartson és ha megcsal vallja be, úgyis megbocsájtok csak ne másoktól kelljen megtudnom. Az annyira fájna ha még ennyi idő után sem tudná nekem elmondani hogy mit érez, kíváncsi vagyok. Nagyon is..

;D

Szerelmem. Az életre való okot már csak te jelented nekem, öröklétig a tiéd vagyok. Szeretlek, az első perctől kezdve amikor megláttalak. Én örök szerelmet ígértem, de elegem van az ígéretekből a tettek mezejére kell lépnünk. Veled akarok lenni örökké, míg a halál el nem választ, és soká fog elválasztani. Feltöltődtem energiával, új lapot nyitottam, bármikor képes lennék harcolni a szerelmedért, érted. Ha a sors elválasztana minket, soha nem heverném ki teljesen.. soha. Nélküled semmi nem ugyanolyan. "Nélküled, nem úgy telnek el az éjjelek, a hiányod megkínoz ha felébredek"

Bevezető után térjünk a lényegre, mi lenne ha.. ha? Ha szakítanánk? ( jaj Uram segíts meg, ne legyen ilyen) ,, Mindenki azt mondja mikor szerelmes, hogyha szakítanának soha nem keresne mást.. FOREVER ALONE? Na persze.. az első adandó alkalommal rohannátok kis ribancok valaki karjaiba! Na meg anyátok.. Kétszínűek vagytok, kétszínű kis gecik, ez a véleményem rólatok és minden hasonló típusú lánytól. 2 percet nem bírtok ki csávó nélkül! akkor 'rángass faszt ne add a Teréz anyát..."  Én igenis biztos vagyok benne, hogy hónapokig nem lenne senkim! Nem tudnék túllépni egyik pillanatról a másikba és ezt becsülöm is magamban.. Én érek valamit ilyen szempontból, nem úgy mint ezek a kis ringyók..

A FAJTÁDNAK RINGYÓ ÉS NEM NŐ A NEVE"

...

Legszebb öröm a káröröm, tartja a mondás. Van benne valami, az ellenségeknek szerintem mindenki a legrosszabbat kívánja.. még szép.
Mostanra kicsit belefáradtam a dolgokba, kezd úgy minden sok lenni nekem. Nem értem már hogy mit keresek itt, miért csinálom még mindig ezt magammal. Olyan jó lenne néha egy kicsit elszakadni, ugyanolyan önfeledten mint régen, mikor gyerek voltam, igazán gyerek. Nyilván sok szempontból most is az vagyok de a kisgyermeki énem az valahol eltűnt. Nem tudom hol hagytam, szeretném visszakapni, Visszasírom a gondtalan napokat, amikor még nem kellett semmiért aggódnom. Nem mindig rossz a helyzet, de néha mégis minden olyan zavaros. Hallgatom a zenét, hallgatok másokat és van hogy nem értem, magam sem tudom mit.. változást akarok! Hogy más legyen, hogy nekem más legyen. Félek.. félek hogy elveszítem önmagam, és vele együtt őt is. Olyan furcsának érzem magam. van hogy legszívesebben csak menekülnék és menekülnék el messzire mindenkitől, leülnék egy dombra és ott gondolkoznék, sűrű fák között ahol tudom, hogy senki nem lát és magam lehetek. Eluralkodik rajtam a rosszkedv, érzem hogy átjár, megbénít, ugyanúgy mint régen. Egy olyan dologba csöppentem ahol csak egy megoldással tudok kijönni, és az nekem a legfájdalmasabb lenne. Nem akarom.  Annyira rosszul esnek a kavarások amikben hetek óta élek és mindig van ami elront.. sok a hazugság, szeretnék ezek nélkül élni de ezt az életet nem nekem szánták. Nem hiszek el semmit mégis azt kell mondanom, mégis bíznom kell.. elfogyok. Céltalan az élet.. már nem tudom Ő kiért él, már nem tudom kitől mit akar, igaz szerelem 16 évesen? Lehetséges ez? És ha igen, nekem egyátalán jogom van hozzá?!..