Sok minden történt az elmúlt időben. Veszekedések és nagy összeborulások. Rájövök mindig, mindennap hogy mennyire fontos nekem hogy minden nap jobb lehessen. Áldozom azért sokat, hogy mindenkinek jó lehessen. Tegnap beszélgettem Csabával, azt mondta, hogy sok minden nyomja az én lelkemet, csak félek elmondani, mert félek, hogy leterhelek valakit.. és talán igaza is van.
Úgy félek, hogy elveszítem, annyira rettegek.. olyan vagyok mint egy kisgyerek, féltem amiről azt hiszem, hogy az "enyém" ... Annyit harcoltam, annyi minden veszne kárba, annyira szeretem, neki vajon ez mindegy? Csodálom az embereket akik annyira szeretik egymást, hogy meghalnának. Nálam a kölcsönösség hiányzik, hogy nem mindig tudom mit higgyek, hogy mi lenne a jó, nekünk. Már rég nem gondolkozom egyes számba mert minden gondolatom hozzávezet. Fáj amikor nincs velem és fáj arra gondolni, hogy talán helyettem más csókolja és érinti..
Kissé elvakít mostanában a "depi", kiakarok belőle lépni mert nem szeretem ezt, annyira rossz..félek. "Úgy érzem egy terem közepén állok és torkom szakadtából ordítanék de még csak fel sem néz senki" ...
Nem tudom már, mi a jó és mi a rossz. Nehéz eldönteni, nehéz megérteni mindent, próbálkozom még ha nem is úgy tűnik de kezdem elveszíteni az irányítást, Újra kell töltődnöm, hogy "életvidám" legyek és újra érezzem hogy szeret engem. Mindennap úgy érzem megbántom valamivel...
'Rossz úton jár aki álmokból épít várat és közben elfelejt élni" Nagy igazság ez mert aki csak az álmaiban él elveszíti a valóságot, ami sokszor sokkal gyönyörűbb mint az álmok..
"Azt álmodom hogy létezel, azt álmodom fogod a két kezem, kérlek vigyél el magaddal, egyetlen angyal" <3
Szeretem. És ezen senki, és semmi nem tud változtatni. :)