hit nélkül..

Az érzések őrületbe kergetnek és lassacskán szétesem. A gondolat, ami megrémiszt nem más, mint új életet kezdeni, minden nélkül. A múltat hátrahagyni nem lehet, így szépen lassan meg kell barátkoznom a gondolattal, az élet nehezebb mint azt valaha is gondoltam. 'Gyermekként álmodtam és azthittem úgy lesz..' Én hittem a tündérmesékben, és hiszek még most is, hisz én még gyerek vagyok, belül még gyerek. Annyi mindenben hiszek. Hiszem, hogy az emberek megtudnak változni, csak még nekem nem volt szerencsém ahhoz, hogy egy olyan ember változik meg értem aki az életemet jelenti. Már én is elhiszem ezt is, soha nem fog megváltozni, legalábbis miattam nem. Néha nem értem magamat, nem tudom ki vagyok én, nem tudom mit miért teszek, meg lett volna az alkalmam az újra, minden adott volt, minden meg lehetetett volna én mégis gyáván megfutamodtam, úgy ahogy egy gyerek szokott. Legszívesebben a föld alá süllyednék, és ott élném le a hátralevő perceimet, hogy többé senki ne nézhessen rám és mondhassa azt amit nem akarok hallani, amit magamtól is tudok. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy helyrehozzak magamban valamit tudom, de ha most, nem futamodtam volna meg olyan gyáván, talán én lehettem volna a világ legboldogabb lánya, ha nem is örökre, egy pár órára biztosan. Mennyire gyáva vagyok, még meddig.. meddig kínoz a sors.. meddig kínzom én magamat, mert a sorsban már rég nem hiszek, és azthiszem abban sem, hogy egy szebb jövő vár.