minden percet élvezni kell.

Igen, ígyvan.. sohasem tudhajuk mikor ér véget a pillanat. Talán igaz a mondat miszerint 'soha sem lehetsz elég jó annak akiért bármit megtennél' ? Kezdek elveszni, mindennappal egyre jobban veszítem el a remény, hogy velem lesz örökre. Igen, féltékeny vagyok, igen nagyon. Igen.. igen, igen. Nem akarom elveszíteni, nem élném túl, és értelme sem lenne, hogy netán túléljem azt, ha ő nincs velem. Vannak olyan dolgok az életben mindenkinek, ami nélkül nem tud élni, vagy nem igaz? Egyetlen kis porszem vagyok ezen a világon, nélkülem is forog a Föld, és felkel a Nap újra és újra és újra.. mindig. Már nem érdekel, ha látja, hogy féltékeny vagyok.. lássa, érezze, tudja, hogy nekem igenis számít! Minden apró mozdulat nagyon is számít, minden érintés,minden tett és minden mondat.. Akárhányszor bántott meg, akárhányszor hittem, hogy nincs tovább valami visszahúzott és ez nem más mint az iránta érzett tiszta és mély szerelem. Nekem nem kell más... Hiába tudom, hogy másfelé is kacsingat.. hiába esett ma is rosszul amit láttam, hiába nem érdekelte..már tanulom a könnyeimet visszafojtani és ma egész jól ment. Senkinek nem kell egy gyenge nő. Mikor lesz már minden olyan jó és szép? Mikor fogok újra bízni? Mindig amikor már elkezdenék, történik valami és az amúgy is összeragasztott bizalom darabokra törik szét. Bennem van a hiba? Vagy hol keressem, hogy megtaláljam az okát? Persze.. aki keres az talál bla bla.. de unom a keresést. Én csak egy kiegyensúlyozott életre vágyom, olyanra ahol nem kell féltékenykedni mert nem adnak okot rá.Én erre vágyom vele. Beleőrülök az érzésekbe amikor fogva tartanak. Mit tegyek? Annyira szeretem. Nekem senki érintése nem olyan.. Nekem senki más nem kell.. és ezt senki nem érti meg, de nem is kell, hogy megértsék, elég ha én értem.Vagy nincs mit tenni? Hagyjak mindent és élvezzem a még együtt tölthető perceket azelőtt mielőtt könnyes búcsút veszünk és el nem megy? Nem akarom.. Napok óta elről álmodom, nem megy ki a fejemből. Az álmomban könnyes szemmel búcsúzunk a vonat előtt és ő felszáll, a vonat elindul, de kinyújtja a kezét az ablakon még utoljára és én nyúlok érte de már nem érem el. Percekig nézek utána még teljesen el nem tűnik és már nem látom soha többé. Letérdelek a nedves betonra és csak sírok, nem érdekel ki lát meg. Aztán felébredek. Én ezt egyszerűen nem bírnám ki, de néznem kell az ő oldalát is, nem gondolhatok csak magamra, hisz neki még van jövője, akár Szegeden akár máshol.. neki van jövője. Nekem vele van jövőm, de ez nem számít amikor megtanulod mások érdekeit előrébb hozni mint a sajátod. Ha álomba sírom magam, akkor is érzem, hogy jót cselekedtem. Kezdem megszokni azt a fájdalmat a szívemben.. de felfogni még mindig nem tudom mi fog történni ha nem lesz velem. Öngyilkosság? Talán.
Ha nem vagy itt szerelmem, nekem nem kell az élet.Nekem te vagy az élet, talán másnak apró dolog, de engem csak te éltetsz, csak te miattad tudok mosolyogni, csak te adod a reményt, csak veled vagyok boldog. Szerelmem..

így élünk az élet színpadán..

Csak különleges akartam lenni a számára. Csak a mindent akartam jelenteni. Csak az élete lenni. Csak azt akartam, hogy szeressen. Olyan nehéz, miért ilyen kegyetlen az élet? Miért kell hazugsággal feltölteni a szívem, és utána büszkén letagadni előttem? Hiszen én végig tudtam, annyira éreztem..
Kínozni akartál tán,szerelmem? Megmutatni, hogy én nem érek annyit mint mások? Azt akartad, hogy szenvedjek? Nem tudom miért tetted, nem tudom miért..miért. A gondolatok átjárják a testem minden egyes porcikáját, egyetlen percre sem felejtem el, magam előtt látom mi lehetett. Szinte hallom mit gondoltál, szinte hallom a szavakat amiket neki mondhattál. Tudod, azt az érzést nem lehet megmagyarázni, a szívem darabokban hever, ugyanúgy ahogy ott hagytad akkor.. ugyanolyan fájóan hever egy asztalon félresöpörve ahogy annak lennie kell. Nézd mi lett belőlünk, nézz ránk. Üvölt belőlem a szerelem, minden embernek legszívesebben üvölteném én is, hogy szeretlek mint még soha senkit e világon! Ahogy most itt ülök és folynak a könnyek az arcomon, eszembe jut a pillanat amikor megcsókolsz engem. Ahogy megfogod a kezem. Ahogy adsz egy puszit az arcomra, ahogy azt mondod szeretsz.  Szeretek veled lenni, sőt csak veled szeretek lenni, de nem tudok semmit tenni ha te más felé kacsingatsz. Ha azt kérnéd, hogy engedjelek el... én belehalnék, de megtenném érted! Ha azt mondod szenvedsz mellettem, én összetörök, de elfogadom. Te vagy az életem, te vagy a mindenem, te vagy a végzetem! Benned látom a jövőm, benned találtam meg mindent amire vágytam, de ha hagyjuk, hogy beárnyékolják a veszekedések, a balhék akkor soha sem leszünk igazán boldogok. Én újra akarok kezdeni mindent.. el akarok menni veled, távol mindentől. Nem bírom ezt tovább. mindig mikor újra bíznék, valami történik és nézd hova jutottunk, kérlek gondold át.. támogass engem! Rajtad kívül senki nem képes rá, hogy összeszedjen a padlóról, ahova lelöktél. Én szeretlek! Én akarlak! Én mindent megteszek! Csak legyél velem kérlek! Maradj velem könyörgök. Szeress engem!
Nem hibáztatlak.. soha sem voltál csak te a hibás, mindig kettőn áll a vásár. Tudod, én ha kérnéd meghalnék érted, bármilyen körülmények között, bárhova utánad mennék, de ha te nem érzed irántam ezt, akkor azt nehezen, de el kell viselnem! Reménykedem, hogy szeretsz engem, és csak engem! Reménykedem, hogy még mindig velem vagy, hogy többé nem bántjuk egymást, hogy mindig együtt leszünk. A remény tart életben és te! Kérlek, könyörgök neked, ne menj el, ne hagyj magamra! Ne hagyj..