Igen, ígyvan.. sohasem tudhajuk mikor ér véget a pillanat. Talán igaz a mondat miszerint 'soha sem lehetsz elég jó annak akiért bármit megtennél' ? Kezdek elveszni, mindennappal egyre jobban veszítem el a remény, hogy velem lesz örökre. Igen, féltékeny vagyok, igen nagyon. Igen.. igen, igen. Nem akarom elveszíteni, nem élném túl, és értelme sem lenne, hogy netán túléljem azt, ha ő nincs velem. Vannak olyan dolgok az életben mindenkinek, ami nélkül nem tud élni, vagy nem igaz? Egyetlen kis porszem vagyok ezen a világon, nélkülem is forog a Föld, és felkel a Nap újra és újra és újra.. mindig. Már nem érdekel, ha látja, hogy féltékeny vagyok.. lássa, érezze, tudja, hogy nekem igenis számít! Minden apró mozdulat nagyon is számít, minden érintés,minden tett és minden mondat.. Akárhányszor bántott meg, akárhányszor hittem, hogy nincs tovább valami visszahúzott és ez nem más mint az iránta érzett tiszta és mély szerelem. Nekem nem kell más... Hiába tudom, hogy másfelé is kacsingat.. hiába esett ma is rosszul amit láttam, hiába nem érdekelte..már tanulom a könnyeimet visszafojtani és ma egész jól ment. Senkinek nem kell egy gyenge nő. Mikor lesz már minden olyan jó és szép? Mikor fogok újra bízni? Mindig amikor már elkezdenék, történik valami és az amúgy is összeragasztott bizalom darabokra törik szét. Bennem van a hiba? Vagy hol keressem, hogy megtaláljam az okát? Persze.. aki keres az talál bla bla.. de unom a keresést. Én csak egy kiegyensúlyozott életre vágyom, olyanra ahol nem kell féltékenykedni mert nem adnak okot rá.Én erre vágyom vele. Beleőrülök az érzésekbe amikor fogva tartanak. Mit tegyek? Annyira szeretem. Nekem senki érintése nem olyan.. Nekem senki más nem kell.. és ezt senki nem érti meg, de nem is kell, hogy megértsék, elég ha én értem.Vagy nincs mit tenni? Hagyjak mindent és élvezzem a még együtt tölthető perceket azelőtt mielőtt könnyes búcsút veszünk és el nem megy? Nem akarom.. Napok óta elről álmodom, nem megy ki a fejemből. Az álmomban könnyes szemmel búcsúzunk a vonat előtt és ő felszáll, a vonat elindul, de kinyújtja a kezét az ablakon még utoljára és én nyúlok érte de már nem érem el. Percekig nézek utána még teljesen el nem tűnik és már nem látom soha többé. Letérdelek a nedves betonra és csak sírok, nem érdekel ki lát meg. Aztán felébredek. Én ezt egyszerűen nem bírnám ki, de néznem kell az ő oldalát is, nem gondolhatok csak magamra, hisz neki még van jövője, akár Szegeden akár máshol.. neki van jövője. Nekem vele van jövőm, de ez nem számít amikor megtanulod mások érdekeit előrébb hozni mint a sajátod. Ha álomba sírom magam, akkor is érzem, hogy jót cselekedtem. Kezdem megszokni azt a fájdalmat a szívemben.. de felfogni még mindig nem tudom mi fog történni ha nem lesz velem. Öngyilkosság? Talán.
Ha nem vagy itt szerelmem, nekem nem kell az élet.Nekem te vagy az élet, talán másnak apró dolog, de engem csak te éltetsz, csak te miattad tudok mosolyogni, csak te adod a reményt, csak veled vagyok boldog. Szerelmem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése