minden változik.

Igen minden és mindenki változik, már nem vagyok az a lány aki évekkel ezelőtt voltam, de az sem aki még pár hónapja boldogtalannak, elhagyatottnak érezte magát. Bár rájöttem, hogy maga a személyiségem vonzza a bajt, és meg kell védenem magamat, saját magamtól. Hiába fogadom meg újra és újra, azt, hogy többé soha nem csinálok már semmit, ami árthat ha ezt megúszom, mindig becsúszik valami és az egésznek lőttek. Erre a sorsa vagyok ítélve az öröklétig?
Nem szeretek szenvedni, nem szeretem ha mások szenvednek. Néha olyan áldozatokat kell hoznunk, ami saját magunknak nem jó, és hosszútávon nem kifizetődő, mégis tudjuk, hogy egy számunkra szeretett személy ezzel megkönnyebbül és úgy érzi, most már minden rendben, még akkor is ha valójában semmi sincs rendben. Mert semmi sincs rendben. Elvárják Tőled, és Tőlem is, hogy mosollyal az arcunkon tegyük a dolgunkat, még akkor is ha belül az összeomlás szélén állunk. Olyan sok emberrel futunk össze életünk során, akiket el is vesztünk. Talán azért mert soha nem bízhatsz senkiben? Vagy mert előre tudod, hogy nem akarod megszeretni, egyszer úgy is kilép az életedből, nem is néz vissza.

Én is előre tudtam, tudtam mert már átéltem ilyet.. úgy tűnt el, mintha soha nem is létezett volna..talán nem is létezett. A gondolat megrémiszt, hogy egyszer mindenki eltűnik mellőlem aki fontos volt, pedig foggal körömmel kapaszkodom beléjük. Némán kérem őket, hogy maradjanak, mert ha megszólalnák, valamelyikünknek fájna.

Olyan sok szeretet felgyülemlett bennem, hiszen annyira könnyen a szívembe zárok mindenkit. Ha tényleg ez a sorsom, akkor nem menekülök, bátran szembenézek azzal ami rám vár, hogy elkezdhessem végre az életet, és mindenkinek ezt ajánlom, aki menekülni próbál a saját sorsa elől!